Kép forrása: Saját illusztráció /Takács Donáta Dóra/
A Kispárna nagy útja (Mese egy hajnali álom után).
Elindult egyszer, egy kicsi párna,
langyos, meleg ágyból, a zajos óvodába.
Kis puha kéz a csücskénél fogta,
amikor elfáradt, a földre ledobta.
Ledobta bizony, épp egy pocsolyába,
Meg is hemperedett a fekete sárban.
Az anyja szidta „nincs többé párnád”!
Mondott még mást is, csapott nagy lármát.
Így lett hát árva a kicsi párna,
így kezdődött az ő szomorúsága.
Aki csak látta, mind félrelökte,
játékos kutya egy bokorba vitte.
Őszi szél fújta, az eső verte.
Úgy elszürkült, senki sem ismerte.
Nem kellett senkinek, senki nem akarta,
a bokor levelével lágyan betakarta.
Egy hideg éjen kis süni járt erre,
meleg, téli vackot rendezett be benne.
Ő használta végre a kicsi párnát,
abban aludta hosszú téli álmát.
Eljött a tavasz, a kertmegújító.
Letört száraz ágtól, kacattól tisztító.
Így került a párna egy szürke kukába.
Szerencsére, annak a felső sarkába.
Arra jött egy néni, mit látott meg benne?
A koszos kis párnát bizony kivette.
Óvatosan, gyorsan kosarába tette,
mások szeme elől egy kendővel fedte.
Otthon aztán mosógépbe rakta,
nagymosás után szellőn szárítgatta.
Puha pelyhes tollát napfényben fürdette,
finom hálóval gondosan lefedte.
Amikor megszáradt, új cihába tette,
egy marék friss tollal kiegészítette.
Elkészült a mű, megújult a párna.
Első helyre került nagymama ágyába.
Szép is volt az álma szegény nagymamának,
minden éjjel itt volt drága unokája.
Minden este a párnát feje alá rakta,
csendes imával magát elringatta.
Így jött szemére az enyhet adó álom,
nem is volt ennél szebb sehol a világon.
Egy nap aztán eljött a várva várt unoka,
a kicsi párnát az ágyról felkapta.
„Holnap ezzel megyek majd az óvodába…”
Kiáltotta hetykén, kezében lóbálva.
A szülők a párnát bizony el sem kérték,
Nem is tudták soha, hogy mekkora érték.
Azóta a párna soha többé nincs,
Tudjátok meg Ti, mért volt oly nagy kincs.
Ezt a mesét írta: Dobolyi János amatőr
1953. szeptember 16-án születtem, ezért csak 7 évesen kezdtem az iskolát. Kezdetben balkézzel írtam, de tanító nénim betegsége miatt a helyettesítő tanítónő drasztikusan „átnevelt” a jobbkezes írásra. Azóta két balkezes vagyok. Jobb kézzel írok, bal kézzel rajzolok, festek, vágok, kalapálok. Az olvasás mindig nehezen ment a diszlexiám miatt. Gyerekkorom óta szeretem a meséket, szüleimnek, bátyáimnak köszönhető...
János Dobolyi
2023-03-29 05:08
Nagyon köszönöm azoknak akik szavaztak a meséimre. Kicsit csodálkozom, hogy 590 olvasóból csak 45 szavazat jött össze. Lehet, hogy nem sikerült, vagy nem tudták, hogy regisztrálni kell-
Gizi Szabo
2023-03-07 07:38
Nagyon tetszett! Gratulálok!
Judit Bérchalmi
2023-03-07 06:33
Fantasztikus érzés volt olvasni,s igen meglepődtünk Lalival,hogy ilyen új oldaladról is megismerhettünk. További sok sikert,jó egészséget!
Inci Gojszáné
2023-03-05 13:44
Sok sikert! Természetesen szavaztam is!
Domokos Anna Mária
2023-03-04 23:37
Gratulálok, szép tanulságos kis mese
Edit Gyuricza
2023-03-04 21:22
Szívből gratulálok Jancsi! Nagyon kedves kis mese. Fogom én is elmesékni kisunokámnak.
Jolan Sas
2023-03-04 20:47
Sok sikert!
Magdolna Glöcklerné Varga
2023-03-04 18:40
Gratulálok János! Nagyon kedves mese, köszönöm!
Névtelen
2024-01-20 22:26
Az unokámmal utaztunk a villamoson, úgy nézett ki el fogunk késni az iskolából. Biztosan ismeritek, azt, amikor az ember állandóan kijelzőt figyeli; már megint eltelt egy perc és még mindig van négy megálló, a villamos egyre lassabban megy. egyre több pir
Névtelen
2024-01-20 22:33
os jelzést kap. Ekkor egy úr ült le velünk szembe és ezt mondta Andriskának: "Kapsz tőlem egy mesét ajándékba. Elkezdte mondani ezt a bájos történetet. És mi elfelejtettük a
Névtelen
2024-01-20 22:37
villamost, az iskolát, a késést, csak a kispárna nagy útját figyeltük. Csodálatos volt. Köszönjük, János! PS: Idejében érkeztünk a tanórára.
Anna Szász
2024-06-01 21:11
Nagyon tetszett, Gratulálok
mikkamakka
2024-06-11 15:41
A vonaton hazafelé Kelenföldről, ahogy ígértem, elolvastam. Köszönöm, nagyon tetszett!