Felhő születése

Felhő születése.

Felhő születése
(Katonakoromban, őrségben)

Felhő születése
Az Alagimajornál, őrségben álltam,
Legelésző birkák neszére vigyáztam.
Az esti alkonyatban a tájat csodáltam,
Körbe-körbe nézve nem hittem mit láttam.

Nyugati irányban bár világosabb volt,
Szemem elé került egy homályos folt.
A nád bugája elvesztette élét,
Nem láttam tisztán a levelek szélét.

Először azt hittem, megromlott látásom,
Megdörzsöltem szemem, hogy még jobban lásson.
Másik irányban, már sötétebb az árnyék
Mégis tisztábban látszott arra a tájék

Tűnődtem magamban, mi ez a káprázat?
Mi az, mi szememmel ily módon játszhat?
Az alkonyat sötétült, megadta a választ.
A nádas az, mi enyhe párát áraszt.

E pára lassan köddé sűrűsödött,
Nem láttam mást, csak a szürke ködöt.
Egy szürke csíkban eltűnt a nádas,
Míg a másik oldal tiszta volt és tágas.

Felkelt a teli Hold, feljebb-feljebb kúszott,
Amitől az este ezüst fényben úszott
A köd sűrűsödve pocakot növesztett
Félgömb alakban alul pöffeszkedett

Palotai torony az éjfélt ütötte
Nádas a ködlabdát az égre fellökte,
Repült a kis felhő, fel a csillagokhoz,
Mikor eszembe jut, máig örömet hoz.

Dobolyi János.                        
Budapest, 2022. 12. 07.