A kistestvér

A kistestvér.

Hanka nyugtalanul forgolódott ágyában. A jövő héten érkezik a kistestvér. Vajon milyen lesz? Megszereti-e? Nem tudta eldönteni, hogy örül-e a hírnek. Néha irigykedve gondolt barátnőire; ők sosem voltak egyedül, akkor is játszhattak valakivel, ha a szülők elfoglaltak voltak. Másfelől, milyen érzés lehet osztozni a játékokon, a kedvenc sütin, anya jóéjt-pusziján, apa simogatásán? A legszörnyűbbre még gondolni sem mert, mi van, ha a szülei a másikat szeretik majd jobban?

Amikor meghallotta a nagy hírt, egyből anya pocakját fürkészte. Nagylány volt, tudta, hogy amikor a szülők szeretik egymást, kisbabájuk lesz, aki a mama hasában növekszik. Néhány részlet még homályban maradt, de anya megígérte, hogy minden elmond, ha idősebb lesz. Mivel a kistestvér érkezésének látható nyomát nem tapasztalta, kérdezősködni kezdett. Megtudta, hogy jövőbeni kisöccse, Hugó, hároméves, és sosem volt anya pocakjában. Szülei nem élnek, a kisfiú olyan óvoda-félében nevelkedik, ahol ott is alszanak a gyerekek, mert nincs, aki hazavigye őket. Vegyes érzésekkel fogadta a hírt. Kishúgra vágyott, akinek fésülheti a haját, segíthet fürdetésében, altatódalokat énekelhet, erre kap egy kisfiút, még csak nem is kisbabát. Ráadásul, milyen név az a Hugó? Senkit nem hívnak Hugónak, legfeljebb a vízilovat a mesében. Az egyetlen jó hír, hogy a jövevény nem sírja végig az éjszakát és nem kell pelenkázni; ezektől ugyanis egy kicsit tartott.

Eljött a nagy nap, és megérkezett a kisfiú. Szalmaszínű haja és világosbarna szeme hasonlított az övéhez, de tekintete bizalmatlan vagy inkább ellenséges volt. Kopottas holmija elütött a kislány ránctalanra vasalt ünneplő ruhájától. Hanka kissé bizonytalanul nyújtotta át az új plüssmackót az idegennek. A kisfiú különösebb érzelem nélkül átvette az ajándékot, majd földre dobta. Hanka arcáról eltűnt az erőltetett mosoly, fogta a mackót, és durcásan bevonult a szobájába.

A szülők végigvezették a kisfiút a lakáson. Hugó saját szobát kapott, amelyet csak egy vékony fal választott el Hankáétól. A külön szoba, a vadonatúj ruhák és játékok egyáltalán nem keltették fel a fiú érdeklődését. Az intézetből hozott batyuját szorongatva, cipőstül feküdt az ágyra, és a fal felé fordult.

A vacsora feszülten telt, Hanka legnagyobb megrökönyödésére a kisfiú nem használta az evőeszközöket, inkább csak ujjával turkálta a finom falatokat. Hugó később sem akart játszani vagy mesét nézni, szótlanul nézett maga elé, így a lefekvést mindenki megkönnyebbülten fogadta. Hanka percek alatt álomba merült, de az édes állapot nem tartott sokáig, hamarosan Hugó nyöszörgésére ébredt. Anya nem mondott igazat, a kisfiú igenis sírt éjszaka, a reggel pedig lepedőcserével kezdődött.

Napok teltek el, és a helyzet nem javult. Hanka két hét múlva sírva könyörgött a szüleinek, hogy vigyék vissza a kisfiút oda, ahonnan hozták. Vagy ő, vagy én – jelentette ki, de anya válasza egyértelmű volt: Hugó nem egy hibás játék, amit be lehet cserélni. A következő nap a kislány nagy elhatározásra jutott, ebédidőben elszökött az iskolából. A nagyiék házát kell megtalálnia, ott ugyanis csak ő számít. Az ismerős, almazöld épület azonban sehogy nem akart előkerülni, pedig a kocsiból bámulva mindig olyan ismerősnek tűnt a környék és rövidnek az útvonal. Kis időre megpihent egy játszótéri padon, a következő pillanatban már ismeretlen emberek keltegették. Rendőrök vitték haza, anya kisírt szemmel, apa bajuszát idegesen rágcsálva fogadta. Hugót nem érintette meg az eset, közönyösen és barátságtalanul bámulta a földet.

Az este szótlanul telt, de a kislány tudta, a mai napnak még koránt sincs vége. A kisfiút lefektették, Hanka pedig dacosan, alapos fejmosásra számítva, ült a nagyszobában. Anya szólalt meg először, szemében inkább szomorúság, semmint harag tükröződött.

– Ezt a beszélgetést későbbre terveztük, amikor már idősebb leszel, de nem várhatjuk meg, hogy még egyszer elszökjél tőlünk. Hugóval valóban testvérek vagytok, anyukája és apukája a te szüleid is voltak. Mindketten nagyon szerettek titeket. Balesetben haltak meg, ti pedig intézetbe kerültetek. Amikor megláttunk az otthonban, mindjárt tudtuk, számunkra te vagy az igazi. Mindig úgy szerettünk, mintha saját gyermekünk lennél, és ez soha nem fog megváltozni. Hugó csecsemőkorában nevelőszülőkhöz került, de nem maradt náluk sokáig. Sokat küzdöttünk azért, hogy a testvéred is velünk lakhasson. Rövid életében sok megpróbáltatás érte, ezért nem érzi biztonságban magát sehol. Idővel megnyugszik majd, de ehhez mi, felnőttek kevesek vagyunk, szüksége van a segítségedre, türelmedre és szeretetedre is.

Másnap reggel anya kétségbeesetten kezdte keresni Hankát, amikor a kislányt nem találta az ágyában. Apa átkutatta a házat, s már épp a rendőrséget hívta, amikor anya benyitott Hugó szobájába. Hanka a kisfiú ágyában aludt, olyan szorosan ölelve testvérét, mintha soha többé nem akarná elengedni. Aznap reggel nem volt szükség lepedőcserére sem.