A legmaszatosabb tündér

A tavasztündérek serényen készülődtek, hogy a téltől búcsúzva, az új évszakot színesen pompázó virágokkal nyithassák meg. Az ő feladatuk ugyanis megfesteni a virágok szirmait, hogy azokban ember és állat egyaránt gyönyörködhessen. Minden fiatal tündérnek meg kell tanulnia, melyik virágot milyen színűre kell festeni, hogy azok szokott színeikben pompázhassanak. Az ibolya szirmait lilára, bibéjét azonban sárgára kell mázolni. A tulipánok több színben is előfordulhatnak, azonban leveleiknek zöldelleni kell, jaj annak a kétbalkezes tündérnek, aki más színt csepegtet rá. Kifestő füzeteikben virág mintákon gyakorolva sajátították el hogyan húzzanak ecsetükkel lehelet vékony és pontos vonásokat. Igyekeztek az előre megrajzolt vonalakon belül maradni, hogy mikor elérkezik az idő, az igazi virágokon tökéletes munkát végezzenek.

A lelkes készülődésben kitűnt egy tündérke, aki mindenkinél izgatottabban várta első tavaszát a szabadban. Ide oda repkedett a tündér odúból, azt lesve, mikor bújik végre el a tél és jön el az ő ideje. Csillapíthatatlan szenvedéllyel festett, azonban épp ezért ő volt a legmaszatosabb tündér, akit mindenki csak Maszatkának szólított. Bármibe kezdett, két percen belül tetőtől talpig festékfoltok tarkították. Az idősebb tündérek kezüket tördelve aggódtak, hogyan fog ez a szeleburdi tündér helytállni tavasszal? Hiszen a kifestő füzetében is csíkos a kockás liliom, a pitypangok pedig minden színben virítanak, épp csak sárgában nem. Mi lesz ebből? – sóhajtoztak.

Elérkezett a nagy nap, mikor a virágok ásítozva felébrednek hosszú álmukból, a tündérek pedig útra kelnek, hogy megfessék őket. Maszatka lemosta szárnyairól a rászáradt festéket, hogy sebesen repülhessen a többiekkel. Felsorakoztak, hogy egy-egy apró festékes vödröt felmarkolva kirepüljenek az odúból. Maszatka már alig várta, hogy útnak induljon, mégis társaitól lemaradva, tanácstalanul topogott a festékes vödrök körül. Melyiket színt válassza? Hiszen mindegyiket egyformán szereti! Úgy döntött, annyi féle festéket visz, amennyit csak elbír. Karjára akasztott jó pár vödröcskét, majd elrúgta magát, hogy lendületet vegyen a repüléshez. Kis szárnyai olyan sűrűn csapkodtak, mint soha, hogy a levegőben tartsák. Nem jutott messzire. A legközelebbi fánál, ahol megpillantott egy csoport hóvirágot, kényszerleszállást végzett. Megtett útját máris jelezte a vödrökből kilötykölődött festék, ezzel azonban nem foglalkozott, munkának látott. Mikor elkészült, a festékes vödrök jóval könnyebbek voltak. Sebesen repült hóvirágról hóvirágra, amíg el nem fogyott minden festéke. Ekkor felcsendült a kürtszó, amely a takarodót jelezte. Maszatka visszarepült tündértársaival az odúba, hogy fáradtan, de annál elégedettebben, álomra hajtsa fejét.

Másnap reggel kirándulók érkeztek, hogy a nyíló virágokban gyönyörködjenek. A szokásos kacagást és beszélgetést egy kiáltás törte meg: Nézzétek! Micsoda hóvirágok! Az idősebb tündérek egyből felfigyeltek, azonban nem repülhettek az emberek közé. Nyugtalanul várták, hogy a fényképezőgépek csattogása abbamaradjon, és ők is szemügyre vehessék a látnivalót. Ahogy tiszta volt a levegő odaröppentek és elképedve bámultak. Az idősebb tündérek közül páran el is ájultak, mert a tündérek történelmében még soha nem láttak hasonló botrányos felfordulást. Szegény hóvirágokat alig lehetett felismerni, hiszen minden színben pompáztak, épp csak fehérben nem. Akadtak pirosak, feketék, tarkák, sőt, olyanok, melyeket apró minták díszítettek. Kinek a műve ez? – tette fel végül a kérdést az egyik tündér tanár, aki előre sejtette a választ. Szegény Maszatka érezte, hogy nem részesül dicséretben. Félve felemelte tegnapi munkájától még festékes kis kezét. – Az enyém. – mondta remegő hangon. Úgy érezte örülne, ha ebben a pillanatban megnyílna alatta a föld, meg sem próbálna elrepülni. Mindenki tanácstalan volt mi legyen Maszatkával, így a tanárnő is csak egy lesújtó pillantást vetett rá, majd kiadta az utasítást: Minden röpképes tündér induljon fehér festékért, hogy holnapra a hóvirágok fehéren ragyogjanak!

Maszatka érezte, hogy ez az utasítás rá nem vonatkozik, így megszégyenülve elrepült az ellenkező irányba. Könnyein keresztül olyan homályosan látott, hogy azt sem tudta merre repül, de nem is érdekelte. Leszállt egy eldugottnak vélt helyen, és odakuporodott egy kőre, hogy kisírja magát. Ahogy a kis tündérkét rázta zokogás, észre sem vette, hogy megmozdult alatta a kő. Egy pár hosszú csáp szerű szempár nyúlt ki belőle, mely kíváncsian pásztázta a szomorú, tarkabarka tündért. Mikor Maszatka felnézett, annyira megijedt, hogy hátra bucskázott és a földre huppant. Hát te meg miféle kő vagy? – kérdezte tágra nyílt szemmel. - Nem kő vagyok, hanem csiga. Te pedig, ha jól gondolom egy tündér, bár ilyen maszatosat még sosem láttam. – tette hozzá a csiga barátságosan. Maszatka szemébe ismét könnyek gyűltek. A csiga ezt látva kifaggatta a kis tündért minden bújáról és bajáról, hátha tudna rajta segíteni.

– Ejnye, no! Ezen kár szomorkodnod! – vigasztalta a csiga. Én egészen kíváncsi lettem, milyenek lehetnek azok a színes hóvirágok. Kár, hogy mire odaérnék, már bizonyára újra fehérek lesznek. Mit szólnál, ha megkérnélek, hogy fesd ki a házam? Elvállalnád?

Maszatka meglepetten pislogott. – Mi lesz, ha elrontom? – kérdezte félénken.

- Attól ne tarts kis tündér, hiszen legfeljebb átfested miután megszáradt. – kacagott a csiga. Biztos vagyok benne, hogy igazi kis művész vagy. Ugye kitalálsz nekem valami szépet?

Erre a küldetésre felcsillant Maszatka szeme. Leplezetlen lelkesedéssel találgatta, milyen mintával tehetné igazán különlegessé a csiga házát. Jobbnál jobb ötletei voltak, így felülkerekedett félelmén, és visszamerészkedett a tündérlakba. A sarokban jó pár vödröcskét talált maradék festékekkel. Ezeket könnyen el is bírta. Mikor senki sem figyelt, kincseivel megrakodva visszarepült a csigához. Maszatka el sem akarta hinni, hogy valóban bármit festhet, egészen kicsattant a boldogságtól. - Nem baj Csiga, ha hosszú ideig tart, mire egészen szépre festelek?

-Ugyan, dehogy! – nyugtatta meg a csiga. – Nem sietek én sehova.

Maszatka ezzel munkának is látott. Ahogy dolgozott, az erdő lakói sorra gyűltek köréjük, hogy megcsodálják ezt a furcsa foglalatosságot. Mikor a csigaház elkészült, még a pillangók is irigykedve súgtak össze. – Meseszép lett! A csiga büszkén húzta ki magát, hiszen közel-s távol nem lehetett hozzá hasonló csigát találni.

Hamar híre ment a dolognak. Maszatkát sorra keresték fel a csigák, nekik is különlegessé tudná-e varázsolni a házukat? A lányka boldogan tett eleget a kéréseknek, és mindegyikük otthonát szebbnél szebbre pingálta. Nemsokára tündér társai is meglátogatták. Színes festékeket vittek neki, hogy a kis tündér semmiben ne szenvedjen hiányt. Ámulattal nézték a különleges mintákat, melyekkel senki sem tudott betelni. Nem is csoda, hogy még ma is akadnak a világ minden pontján csigák akik Maszatkához igyekeznek, hátha az ő házukat is kifesti.