Barion Pixel

A lusta kutyus


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Egyszer, nem is olyan régen, egy téli estén, a messzi északon született négy kiskutya: Leki, Niko, Hilka és Uszkó.

Az anyukájuk a gazdi pajtájában nevelgette őket, hogy meg ne fázzanak. Itt, szorosan összebújva, védve voltak a hidegtől. A puha szénában pedig kedvükre játszadozhattak. Bújócskáztak, fogócskáztak és nagy felfedezőutakra indultak a pajta egyik sarkától a másikig. Kivéve Uszkót, aki a leglustább volt közöttük. Ő szíve szerint egész nap csak heverészett és szundizott volna.

Amikor eljött a tavasz, és kisütött a nap, a kutyusok kimehettek a szabadba, ahol még többet csintalankodhattak, rosszalkodhattak. Leszámítva persze Uszkót, aki állandóan csak a meleg szénában bóbiskolt.

Aztán elérkezett a nap, mikor a gazdi úgy gondolta, a kölykök már eléggé felcseperedtek ahhoz, hogy valamilyen nagykutyának való munkát találjon nekik. Ezért felpakolta őket a szekerére, és kikocsikázott velük a tanyáról, egyenest a falu felé, hogy kiderüljön, milyen feladatra is lennének a legalkalmasabbak.

Még a falu határáig sem értek, amikor egy nagy rénszarvas csordával találkoztak, amit néhány pásztor terelgetett a mezőn. Bizony, itt, a messzi északon a pásztorok nem birkákra, hanem szarvasokra vigyáztak!

Az egyik szarvas azonban úgy döntött, hogy elbóklászik a csordától. Amikor Leki kutyus ezt meglátta, azonnal leugrott a szekérről, és utána futott, hogy útját állja. Hiába nem tanította ezt neki senki, mégis tudta, nincs az rendjén, hogy valaki csak úgy elkódorogjon a többiektől! Meg is állította a szökevényt. Ahogy a pásztorok ezt meglátták, egyből oda mentek hozzá és megdicsérték. Aztán megkérdezték a gazdáját, akivel jó barátságban voltak, nem tarthatna-e velük Leki? Mert egy ilyen ügyes kutyára nagy szükségük lenne. A gazdája örömmel ráállt. Leki elbúcsúzott a testvéreitől, és lelkesen követte a pásztorokat, meg a többi pásztorkutyát. Büszke volt, hogy ilyen fontos feladattal bízták meg. A testvérei is mind nagyon boldogok voltak.

De a legjobban Uszkó. Örült a kis lusti, hogy nem neki kell egész nap a szarvasok után kutyagolni.

Az biztosan nagyon fárasztó!

Niko, Hilka és Uszkó továbbkocsikáztak hát, mert nekik is kellett valami kutyának való munkát találni. Éppen a falu melletti erdőn vágtak keresztül, mikor egy vadász jött velük szembe. A vadász egy sunyi rókát keresett, akinek a falu csirkéire fájt a foga. De hiába kutatott a ravaszdi után, nyomát vesztette. Már teljesen nekikeseredett. De Niko egyszer csak felkapta a fejét, beleszagolt a levegőbe, leugrott a szekérről, és befutott a bokrok közé. Aztán hangosan csaholni kezdett. A gazdája és a vadász nem tudta mit akarhat, ezért kíváncsian követték. Ahogy a bokrokhoz értek, észrevették, hogy az ágak alatt róka nyomok vannak.  A ravaszdi arra járt korábban! Niko kiszagolta! Micsoda orra volt! A vadász meg is kérdezte, nem vihetné-e Nikot magával? Hiszen egy ilyen jó szimatnak nagy hasznát venné. A gazdája pedig elengedte. Tudta, egy kutyának, aki ilyen ügyesen kiszagolja a rókát, a vadászok mellett a helye. Niko alig tudta elhinni, mekkora szerencséje van! Elbúcsúzott Hilkától és Uszkótól, akik örültek, hogy a testvérüknek ilyen komoly munka jutott.

A legboldogabb megint Uszkó volt. De jó, hogy nem őt választották! Egész nap az erdőben barangolni, ez aztán a kimerítő munka! Fúj!

Niko a vadásszal tartott, míg Hilka és Uszkó továbbutaztak a szekéren. A nap már erősen sütött, mikor végre elérték a falut. A gazdájuk ezért úgy döntött, félrehúzódik a folyópartra, hogy a fák hűvösében megpihenjenek, és igyanak kicsit. Éppen leszálltak a kocsiról, mikor azt vették észre, hogy a folyón úszó egyik csónakból valami kiesik, a csónakban ülők pedig keservesen jajgatnak, és megpróbálnak utána evezni. Ahogy ezt látta, Hilka rögtön a folyóba ugrott. Fürgén taposott a kis mancsaival, aztán ahogy elérte a víz tetején lebegő dolgot, a szájába fogta, és a csónakhoz úszott vele. A csónakban ülők kisegítették a vízből, az ölükbe vették, aztán kieveztek vele a partra, ahol már várta a gazdája, és a testvére.

A csónak utasai szóba elegyedtek Hilka gazdájával. Elmondták neki, hogy mindannyian halászok, és véletlenül a vízbe ejtették a hálójukat. Ha elvesztették volna, akkor nem tudták volna kifogni az aznapi betevőjüket. Hálásan megköszönték hát a segítséget, és megkérdezték, hogy nem vehetnék-e magukhoz Hilkát? A halászat bizony nehéz mesterség, egy ilyen ügyesen úszó jószágra pedig nagy szükségük lenne.

Hilka gazdája látta, milyen boldog volt Hilka, mikor a folyóban úszkált, nem lett volna szíve elvenni ezt az örömöt tőle. Így hát ő és Uszkó elbúcsúztak Hilkától.

Uszkó talán még a testvérénél is boldogabb volt. De jó, hogy a halászok nem őt vitték magukkal! A hideg vízben úszkálni? Brrrr!

Uszkó és a gazdi tovább utaztak hát. De hiába töltötték az egész napot azzal, hogy kiderüljön, Uszkónak mihez lenne tehetsége. A lusta kutyus nem törődött semmivel, csak heverészett a szekéren, meg a hasát süttette a kellemes tavaszi melegben. Esetleg megugatta a falubelieket, ha fel merték zavarni az álmából.

A gazdája csalódottan beletörődött, hogy Uszkót nem érdekli semmi. De legalább az ugatása jó hangos volt. Talán házőrzőnek megteszi. Vigyáz a tanyára, míg ő a földeken dolgozik.

Így is lett. Miközben tavasztól őszig mindenki a földeken serénykedett, addig Uszkó csak lustán heverészett a tanya udvarán. Eleinte nagyon boldog volt. Egész nap csak lustálkodni, nem csinálni semmit, ez aztán a jó világ!

De aztán, ahogy teltek a napok, Uszkó egyre bánatosabb lett. Unatkozott szegény. Magányos volt egyedül. Mióta a testvérei elmentek, nem tudta, mihez kezdjen. Még ha lusta is volt, azért amíg Leki, Niko, és Hilka vele voltak, soha nem unatkozott. Mennyire nem szerette, mikor a testvérei alvás közben megráncigálták a fülét, vagy a farkát, hogy fogócskázzon velük. De most nagyon szeretett volna játszani valakivel. De nem akadt senki.

Mindenkinek volt valami dolga, csak őt hagyták egyedül a tanyán. Ha pedig valaki arrafelé járt, nem barátkozhatott vele össze, hiszen házőrző kutya volt. Meg kellett ugatnia és elzavarni. Jaj, de unatkozott egész nap! Bizony, unalmában sokszor nyüszített szegény.

Aztán eljött az ősz, learatták a termést, és a földeken véget értek a munkák. A gazdájának több ideje lett, így végre Uszkónak is akadt társasága. De tudta, ha eljön a tavasz, és kisüt a nap, majd megint egyedül lesz. Már attól is szomorú lett, ha csak belegondolt. Ő már mindig egyedül fog unatkozni!

De egy hideg téli reggelen minden megváltozott! Egy szán érkezett a tanyára, amit kutyák vontattak. A szán jól meg volt pakolva élelemmel, takarókkal, ruhákkal.

Kiderült, hogy a sok holmi a pásztoroknak lesz, akik télen is a rénszarvasokkal maradtak, hogy őrizzék őket a havas tundrán. Ilyenkor csak kutyaszánnal lehetett eljutni hozzájuk. Viszont a szán előtt futó egyik kutyus lába megsérült, ezért kellett a szánnak megállnia a tanyán. A hajtó arra kérte a háziakat, viseljék gondját szegény jószágnak, amíg visszajön érte. A háziak megígérték, és megnyugtatták a hajtót, hogy nem kell a kutyája miatt aggódnia, jó kezekben lesz.

Na, de hogy fogja ezt a sok holmit elvinni a pásztoroknak? A szán nehéz, és ennyi kutya nem tudja elhúzni. De a pásztoroknak kell a küldemény, különben szegények éhezni és fázni fognak télen.

Amikor Uszkó meghallotta, hogy az emberek miről beszélgetnek, rögtön tudta mit kell tennie. A testvére, Leki is a pásztorokkal volt. Ha segít elhúzni a szánt, akkor újra találkozhat vele! Rögtön odafutott hát a szán elé, és hangos ugatással jelezte, ő bizony készen áll, hogy elhúzza.

A gazdája nem akart hinni a szemének. Ez a lusta jószág tényleg szánhúzó kutyának akar állni? Hát ez nem lehet igaz!

De a hajtó rábeszélte, hogy hadd próbáljon szerencsét Uszkóval. Hiszen nem volt más választás. Elindultak, mentek, erdőn, mezőn keresztül, és végig Uszkó húzott a legjobban. Annyira örült, hogy végre elhagyhatta a tanyát és nem kell egyedül unatkoznia.

Uszkó segítségével a holmik végül megérkezett a pásztorokhoz, akiknek így akadt betevője és jó meleg ruhája is a télre. Uszkó pedig újra találkozhatott a testvérével, Lekivel. Nagyon boldogok voltak mindketten, hogy viszontlátták egymást.

Uszkóból végül szánhúzó kutya lett. Ami a kutyák között a legnehezebb és legfárasztóbb mesterség. De így jár az, aki mindig kerüli a munkát. A végén neki kell a legkeményebben dolgoznia. Ez olyan tanulság, amit Uszkó is megtapasztalt.

De így sem panaszkodott. Hiszen mindig volt társasága. Összebarátkozott a többi szánhúzó kutyával és sokat játszottak. Ha pedig az erdő, vagy a folyópart mellett vitt az útjuk, akkor Nikoval és Hilkával is találkozhatott.

És amikor olyanok társaságában töltöd az idődet, akiket szeretsz, akkor még a legnehezebb munka is százszor jobb, mint egyedül unatkozni. Jól tudta ezt Uszkó is, aki ezért az egyik legboldogabb kutya volt a világon.

Varga Balázs, Amatőr író, sci-fi, krimi, abszurd

2010-ben kezdtem el hobbiként írással foglalkozni. Azóta már több novellám is bekerült különböző antológiákba, válogatás kiadványokba. 2021 augusztusában megjelent az első regényem is Peren kívül címmel. Ez egy humorosabb hangvételű krimi, ami már megvásárolható a nagyobb könyvesbolt hálózatokban, illetve kedvezményes áron, dedikálva nálam a perenkivul.konyv@gmail.com e-mail címen. Aki szívesen olvasná egyéb ...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ildikó Farkas Mikóné

2023-03-09 22:02

Nagyon kedves kis mese. Gratulálok!



Sütibeállítások