A madárijesztő

A madárijesztő.

A madárijesztő

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy pici faluban egy pici ház. A pici házban egy kislány és az anyukája. Szomorú volt a tél számukra. Édesapja halála után mély szomorúság lepte el a házat és lakóit. Ám az élet ment tovább. A tájat belepő hó lassan olvadni kezdett és a teendők sokszor kiszólították őket a házból. Amíg tettek vettek nem gondoltak a szomorú dolgokra. Lili anyukája mindig szép dolgokról mesélt a kislánynak. Arról, hogyan változnak a dolgok a világban. A hófehér dunyhát elviszi a szél és élénk színű ruházatot hoz a tájra. Minden rét és falu virágba borul. Egy napon, ahogy Lili anyukája indult ki az udvarra, meglátta kislánya csüggedt arcát és oda sétált hozzá.

- Tudod mit? Játszunk valamit! Találd ki mire gondolok és elkészítjük! - mosolygott a gyermekre.

- Mi lenne az? - érdeklődött Lili.

- Így hangzik.

Volt egyszer egy ember,

Szakálla volt kender.

Haja volt kóc,

Füle volt nyolc!

- Hm nem is tudom...

- Segítek még, hátha ettől eszedbe jut.

Kertben van a lakása,

esőt sose bánja.

A madarakat nem tűri,

ijeszti őket a ruhája.

- Várj anyu, az nem egy madárijesztő? - izgatottan kérdezte a gyermek az anyukáját.

- Valóban az - ölelte át a lánykát.

Hozott anyukája egy ládát, abban pár holmit. Egyesével kiemelték őket. Először egy kék pulóvert, majd egy lila sálat. Egy sárga pólót és legvégül egy szalmakalapot. Kivitték az udvarra és szedtek egy vödörbe szalmát, majd anyukája hozott a házból tűt, cérnát és ollót. Bevarrták a póló nyakrészét, ezután szépen pufókra tömték. Az alján is, a kezein is megvarrta édesanyja a lyukat. Lili beszaladt egy tollért a szobába, majd sietett is vissza, hogy felrajzolhassa a szemét, orrát és a száját. Ezután a pulcsit is hozzá varták a fejrészhez, majd a testét tömték ki szalmával. Jutott a kezeihez és a testébe is elég. Madzagot kötöztek a karjára és az ujjvégeket is bevarrták. Vastag kötél darabokat ragasztottak a kalapra és felrakták a báb fejére, amit tűvel odarögzítettek. Kivitték a kertbe és egy vastag rudat szúrtak le a földbe, a testet pedig rákötözték. A sálat is rátették a nyakára. Hátra léptek, miután minden készen lett. Lili anyukája megfogta a kezét a pici lánynak és ezt mondta.

- Mától mindig velünk lesz és innen fog vigyázni ránk édesapád. Ha szomorú vagy, gyere ki és jobb lesz a kedved! - ölelte meg a kislányt. Lili is megölelte anyukáját és már nem volt olyan szomorú a közösen eltöltött program után.

Nem siettek be a házba, hiszen sok volt még a teendő. Kihozták a szerszámokat és lassan nekiálltak a napi feladatnak. A kertet szépen rendbe kellett tenni és a magokat el kellett ültetni. Kezdett már melegedni az idő is. Idén ültettek répát, uborkát, tököt és mindent, ami kellett. Gyógynövényeket és fűszernövényeket is. Közben a kislány sokszor nézett fel a madárijesztőre és a mosolyától jobb kedvre derült. A magánya fokozatosan csökkent. Nem múlt el teljesen, de már volt, ami enyhitette a hiányt. A nap szinte röpült a kis családnak. Napokkal később visszatértek a vándorló madarak és hangos csivitelésük belengte a kertet. Minden életre kelt és a kicsi ház lakói szívébe beköltözött a remény.