A mentőkutya

A mentőkutya.

Volt egyszer valahol egy nagyváros. Ebben a városban működött egy állatmenhely, amely nagyon zsúfolt volt. Minden ottlévő állat szeretetre és gondoskodásra vágyott. Arról álmodtak, abban reménykedtek, hogy rájuk talál majd egy szerető család. Nem volt sok örömük a menhelyen.  A hétköznapok fénypontja az volt, amikor Zoé, a menhely dolgozója, ételt hozott számukra. Ő mindig becézgette és simogatta a kis gazdátlanokat. 

Egy esős, hideg őszi estén egy kiskutya bolyongott az utcán. Reménykedve várta, hogy családja, aki kirakta őt az úton, visszajön érte. De az idő csak telt. Futottak a percek, az órák és ő fázott, vacogott. Nagyon elfáradt. Felugrott egy padra és reszketve összegömbölyödött. Elaludt. Egyszer csak megállt egy autó. A sofőr kiszállt és odament a kiskutyához. Nagyon megsajnálta. A csuromvizes, didergő kis árvát a karjaiba vette és az autóba tette. Gondosan bebugyolálta egy jó meleg pokrócba. Gondolta, legalább éjszakára hazaviszi és reggel majd eldönti hogyan tovább. Amikor hazaért, a kis didergőt egy kosárba tette és az ágya mellé helyezte, majd ő is álomra hajtotta a fejét. A kiskutyus nagyot sóhajtott, nyugalom járta át, érezte az otthon illatát, már nem vacogott… elaludt. 

Reggel a férfi, akit Dávidnak hívtak, megmutatta az ebet feleségének Zoénak, aki az állatmenhelyen dolgozott. Egyet értettek abban, hogy ezt a kis állatkát nem vihetik be a menhelyre, mert már ők tartoznak érte felelőséggel. Zoé tudta, hogy az ott lévő kisállatok élete mennyire szomorú, mert minden nap a csodára várnak, hogy valaki hazaviszi őket és végre családban élhetnek. De ez sajnos nagyon ritkán fordul elő, mert az emberek szívesebben vesznek kisállatott, mint örökbe fogadnak. Nem sok esélyük van kiszabadulni a rácsok mögül. 

Rafaellónak nevezték el, fehér szőre és csillogó barna szemei miatt. A kiskutya, bár lelke mélyén még vágyott a családjára, de gyorsan megszerette új gazdáit is, akiktől rengeteg szeretetet kapott. A házaspár is a szívébe zárta a kis ebet. 

Dávid a rendőrségen dolgozott. Mivel úgy látta, hogy a kiskutyának különleges képességei vannak, nagyon figyelmes, minden illatra, zajra azonnal reagál, érdemes lenne őt tanítani.  Bevitte őt a munkahelyére, ahol kiképezték mentőkutyának. Eltűnt emberek felkutatásában, megkeresésében segített. Nagyon jól végezte a munkáját, rengeteg bajbajutott emberen segített. S bár ők okozták élete legnagyobb traumáját, mégsem veszítette el a hitét, hogy vannak jó emberek, akiknek igen is segíteni kell. Dávid és Zoé is jó ember, hisz otthont adtak neki. 

Rafaelló neve ismert lett, sokak életét mentette meg. Az ő története jó példa arra, hogy a reménytelen helyzetekből is van kiút, sosem szabad feladni, mert lehet, hogy a bántalmazottból lesz majd az, aki másoknak segít és ment ki a bajból.