A mese (Szen'mártoni kerekerdő)

A mese (Szen'mártoni kerekerdő).

A MESE

                   A bagoly a vadalmafa tetején ült, kezében egy tollal és szorgalmasan írogatott valamit. Néha-néha hangosan is megszólalt:

• Hú… Hu-hú… Húha…

A sündisznó éppen a fa tövében szunyókált, és felkiáltott hozzá:

• Mit csinálsz ilyen késő éjjel, amikor mások már rég az igazak álmát alusszák?
• Történetet írok! – válaszolta a bagoly.
• És miről fog majd szólni? – érdeklődött kíváncsian a sün.
• Az élet nagy dolgairól!
• Olvasd fel, kérlek, kíváncsi lettem nagyon! – kérlelte a baglyot.
• Jó, nem bánom, most éppen itt tartok: „… nem volt neki barátja, mindig csak egyedül járt, s egymagában tért nyugovóra…”
• De hiszen ez én vagyok! – mérgesedett meg hirtelen a sündisznó! Hát micsoda dolog ilyen hazudságokat és csúfságokat írni rólam! Nem szégyelled magad, hogy rossz híremet kelted? Kotródj innen azonnal egy másik fa tetejére! Ne zavard a nyugalmamat! – dohogott mérgesen a sündisznó.

A bagoly ijedtében átröppent a nyárfa tetejére és ott folytatta az írást. Kicsi idő múlva halk lopakodást hallott a tisztás felől. A róka volt az. Mikor meglátta a baglyot a fa tetején nagyon megörült, s már jó előre nyalogatta szája szélét:

• Itt van az én vacsorám! – gondolta, azzal leült a fa tövébe és beszélgetni kezdett vele.
• Mit csinálsz, kedves bagoly?
• Írok! – válaszolta az, egykedvűen.
• És mit írsz? – érdeklődött tovább nyájasan a róka.
• Egy mesét.
• Ó hiszen ez nagyszerű! – hízelkedett a róka. Olyan unalmas az élet itt az erdőben, biztosan nagyon érdekes lehet! Mesélj nekem kicsikét!
• Jó, nem bánom, állt rá a bagoly és kezdte olvasni, amit éppen akkor írt: „… még éjjel is futkosott kíváncsian, és ravaszul kérdezősködött…”
• Hiszen ez a történet rólam szól! Hát mekkora szemtelenség ez, hogy ilyeneket írsz? Még hogy én lopakodok az erdőben és ravasz módon kérdezősködök? Ez aztán már több a soknál! Tűnj el innen minél hamarabb, meg ne lássalak többé a Kerekerdőben, mert megkeserülöd!

Mi mást tehetett a bagoly átrepült a tölgyfára, és folytatta a történet írását. Ahogy írogatott, egyszerre csak hangos csörtetést hallott a bokrok közül. Ijedten pislogott a förtelmes hang irányába:

• Mit csinálsz te itt? – kérdezte dühösen a vaddisznó, ahogy felpillantott a fa tetejére.
• Mesét írok. – válaszolta a bagoly.
• Ilyen késő éjjel? Bizonyosan rosszban sántikálsz! Had halljam, miről szól az a mese!

A bagoly pedig olvasni kezdte:

• „ Mérges volt és indulatos, az egész világra haragudott…”
• De hiszen ez gyalázatos! – kiabált a vaddisznó. Felháborító, hogy egyesek mit engednek meg maguknak! Hogy merészelsz rólam ilyeneket írni? Tűnj innen, de gyorsan! – azzal dühösen rázni kezdte a tölgyfát.

A bagoly megijedt és elröppent a Kerekerdőből egyenesen be a városba. Azóta is ott ül a Főtér legnagyobb fáján és egész éjjel mesét olvas. Az arra járók néha megállnak és hallgatják:

„A Körös-folyó túloldalán, a Kerekerdő közelében, a „Túláton” lakott a szél. Nem volt neki barátja, mindig csak egyedül járt, s egymagában tért nyugovóra. Még éjjel is futkosott kíváncsian, és ravaszul kérdezősködött:

• Lakik-e itt jó modorú, barátságos állat az erdőben, aki szívesen barátozna velem? Körbe szaladta az egész erdőt, megkerülte a vadalmafát, a nyárfát, de még a tölgyfát is, de senki nem válaszolt a kérdésre. Mérges volt és indulatos, az egész világra haragudott…”