A Muzsika

A Muzsika.

A Muzsika

Egyszer  volt hol nem volt élt egyszer egy öreg király. Ennek az öreg királynak volt négy szép leánya, akik szépségükkel ,jóságukkal tehetségükkel   bearanyozták  mindennapjait. Nagyon szerette a szép muzsikát, zenét és ezért mind a négy leányt kitaníttatta hogy bizony amilyen hangszert kedvel azon játszhasson. Sorban megkérdezte leányait " legidősebb lányom téged kérdezlek előszőr" mit szeretnél?"  
-Én Édesapám hárfán  szeretnék tanulni!-Szeretem a hárfa minden húrjának  hangját, én ezt szeretném!

- Kisebbik lányom neked mi a kívánságod? Én édesapám zongorázni szeretnék!  Csodálom hogy abból a nagy hangszerből hogyan szállnak ki a szebbnél szebb dallamok.

• - Még Kisebbik lányom neked melyik hangszer kedves? -
• - Nekem édesapám a hegedű kedves!  Szeretem a hegedű játékát!

Te legkisebb lányom neked is maradt hangszer még bőven, válogathatsz közülük.
-Én édesapám fuvolázni szeretnék! A fuvola a legkedvesebb hangszerem , hangja a szívemig ér!

Az  öreg király tüstént hívatta az udvari zenészt és elmondta leányai kívánságát, aki nyakába vette az országot és felkereste a legjobb hangszerkészítő mestereket. Napok teltek el amire betévedt egy egyszerű műhelybe. Ott minden hangszert megtalált. Nézelődött, válogatott amikor megjelent egy  fiatalember, s megszólította a zenészt.
-Mi járatban uram?-kérdezte a fiatalember.
-Nagy gond van a nyakamon, a fenséges királyunk négy leányának a kívánságát kell teljesítenem.
-És mi lenne az tisztelt uram?
-Négy féle hangszert kell vinnem  a palotába, mert a királyleányok szeretnének tanulni muzsikálni.
-No akkor jó helyen jár,  mert itt vannak a legkiválóbb hangszerek.
-Mégis mire gondol?
-Sorolnám őket -hárfa, hegedű, zongora és fuvola -ezekre lenne szükségem.
A zenész sorban kipróbálta a hangszereket és hallotta valóban igaz amit a hangszerkészítő mondott.
-No  így megvagyunk. Kérem  a palotába szállítani hogy mielőbb a leányok kedvükre tanulhassanak.
Úgy is lett. Térült fordult máris a palotában  voltak  a hangszerek. Igen ám de mindegyik hangszert külön terembe vittek, nehogy zavarják egymást. Megkezdődött a tanulás. A zenésznek mindjárt sok dolga lett, mert nem  csak az udvarnak zenélt, hanem a leányokat is kellett tanítani. De boldogan tette, mert a négy leány olyan gyorsan tanult hogy kisvártatva kis zenekarrá alakultak és az egész udvar gyönyörködhetett a szép muzsikában. A király nagyon boldog volt és szemmel láthatóan a szép zene még ifjabbá is tette. Szinte nap-mint nap zenéltek a leányok élvezték a hangszer adta szépséget!
Teltek múltak az évek és bizony megfordult a király fejében hogy szép a szép muzsika, de  ő sem él örökké és így nem lesz aki örökölje a trónt..
Hívatta leányait és elmondta nekik,  itt az ideje már a vőlegényekre gondolni. A leányok szomorúan vették tudomásul, édesapjuknak tényleg igaza van.
Másnap közhírré tétették, a király férjhez adja lányait és a világ minden tájáról várják a kérőket.
Amint  megjelent a hír, csak úgy özönlöttek a palotába a nemesebbnél- nemesebb ifjak.
Ünnepi ruhát öltött a király,  nemkülönben a négy szép leány és a palota dísztermében 
fogadták őket. A három idősebb leánynak mindjárt akadt is kérő, de a legkisebbnek egyik sem tetszett.
Nagy lagzit akart csapni édesapjuk a lányainak, de csak akkor ha már mind a négynek van párja.
Teltek a napok amikor a hangszerkészítő mester fülébe jutott a hír miszerint a legkisebb leány még nem talált magához illőt.
Gyorsan felöltötte legszebb gúnyáját és útnak eredt a palotába. Mondanom sem kell,  ez a legszebb gúnya olyan szép volt, hogy csak nem volt lyukas mert a mester a sok munka közepette nem ért  rá  valami csecsás ruhába menni a leánykérőbe.
Megjelent a leány előtt és halljatok csudát  egyből megakadt a leány szeme a legényen, mert amúgy meg jóképű volt az istenadta.
Megörült a király és hetedhét országon túl érő lagzit csaptak, így az egész ország kivette a részét a falatozásból és a mulatságból.
Igen ám, de jött a  másnap, amikor könnyes búcsút vett leányaitól. A fiatal házasok mind elhagyták a palotát és vitték a szeretett hangszerüket.
Nagy csend lett a palotába! Nem  csengett a hárfa, nem sírt a hegedű, nem kopogott a zongora billentyűje és nem adott játékos  zenét a fuvola hangja.
Szomorú lett a király, még a furfangos udvari bolond sem csalt mosolyt az arcára. Felment a palota legfelsőbb szobájába az ablak elé tette hintaszékét és naphosszat  nézett ki az ablakon.
Megelégelte ezt a sok bánatot az udvari bolond és valahogy muzsikát akart varázsolni a királynak.
Kinézett az ablakon és látta , őszbe csavarodott a természet feje, hull a fák levele és bizony ebből nem lesz muzsika. Itt csak várni lehet!
Egyik reggel amint kinézett az ablakon, hófehér lepel borult a tájra és valami nyugalom áradt belőle.Itt az alkalom gondolta-és felkapta az öreg királyt, bundába öltöztette. A lovászokkal befogatott a legszebb szánba négy rénszarvast és vitte a királyt árkon bokron át. Csak úgy siklott, csikorgott a szán és mintha valami szép muzsikát hallatott volna . 
Felfigyelt  a király az  éles hangra és dúdolni kezdett egy szép dallamot. Csak repült a szán, csak repült véget nem érő muzsika szállt. Boldog lett az öreg király. Tán legidősebb leányom küldte ezt a szép csengő muzsikát? Így teltek a király  téli napjai , naphosszat repítették a rénszarvasok.
Melegre fordult az idő  elolvadt a hó, télre jött a tavasz és véget ért a szép hárfamuzsika.
Friss üde zöld lett a táj, kinyíltak a tavaszi virágok, virágba borultak a fák. Millió  méhecske  rajzott  körülöttük. Valami furcsa először nyekergő, nyöszörgő  zümmögő zaj ütötte meg fülét, mely átváltozott hegedű dallammá. Felkapta a fejét a király" Édes kisebbik leányom! Te küldted ezt a szép muzsikát nekem? Igen biztosan hiányzom neked!
 A  napsugár egyre erősebben sütött, és bizony eljött a nyár. Mindenki  vidám volt csak a király félt hogy nem lesz muzsikája. De a legkisebb leánya sem hagyta cserben. Megszólaltatta fuvoláját a friss nyári szellő képében  simogatva az öreg király arcát. Csak fújt-fújt, míg rá nem köszöntött az ősz.
Újra színes, száraz falevelek hullottak a fáról. Mi ez a kopogó zaj? -kérdezte a király. Fenséges királyom  az ablak alatti diófáról potyognak a beérett diószemek. Itt az ősz! Kopogtak-kopogtak akárcsak a zongora billentyűji. Megérkezett a negyedik leányom muzsikája! Kiáltott fel az öreg király. Érzem a messzi távolból is gondolnak rám, szeretnek, küldik nekem az évszakok muzsikáját. Amíg élek mindig velem lesznek!
Boldogan hajtotta álomra fejét, mert mind a négy évszak adott neki gyönyörű muzsikát.