A nagy titok

A nagy titok.

A nagy titok

Csabi iskolás lett. Furcsa érzés volt számára az óvodai játék után belecsöppenni az új világba, ahol bizony negyvenöt percet végig kellett ülnie. Ám nem bánta, mert sok mindent  tanult. Legjobban a magyar nyelv és irodalom órát, valamint a vizuális kultúra órát szerette. Az intézménynek, ahová járt, saját könyvtára is volt. Ma is éppen a könyvtárban keresgetett a könyvek között és talált két neki való könyvet. Az egyik a Képes Biblia volt, amibe belepillantva elvarázsolták a képek és ahogy beleolvasott, a történetek is. A másiknak a címe Barkácssuli  volt,amelynek segítségével mindenfélét barkácsolhatott különböző alapanyagokból.

Ezért majd kibújt a bőréből örömében, amikor dédijétől megkapta élete első ollóját. Nagyon szép olló volt. Abban a színben pompázott, ami Csabi kedvenc színe volt. Türkizkékben tündökölt. A kisfiú túlságosan is vigyázott rá. Dédimamája varrt az ollónak egy kis tokot, Csabi pedig abban tartotta és hetekig nem vágott vele sem papírt,sem ruhaanyagot. Semmit. Néha-néha elővette, nézegette, simogatta, de nem dolgozott vele.

Azután egyik délután úgy döntött, hogy kipróbálja az ollót. Gondolta, anyukájának készít egy könyvjelzőt ajándékba.  Elővette a Barkácssuli  című könyvet és lapozgatni kezdett benne. Talált egy nagyon szép könyvjelzőt, amit gondolta, elkészíthetne. Az íróasztala fiókjában volt  egy szép piros karton és abból tervezte meg anyukája ajándékát. Már magában el is képzelte, milyen csodás könyvjelző lesz belőle. Kivette az iskolatáskájából a tokot, benne az ollóval, de hirtelen meg is ijedt, ugyanis a türkizkék olló meg sem várta, hogy kivegye a tokból. Kiugrott és megszólalt:

• A macska rúgja meg! Itt ülök már hetek óta és a kutya sem figyel rám! Vágni, nyírni akarok, különben bajok lesznek!
• Hát te beszélsz? – kérdezte tőle tőle a kisfiú elámulva.
• Még hogy beszélek? Persze hogy beszélek. Meg vágok, nyírok, de tüstént.
• Van neved is? Én Csabi vagyok.
• Nyírbáló Nyürbinek hívnak és ha azon nyomban nem vághatok, nyírhatok, olyat teszek, hogy magam is megbánom.
• Mit teszel? – incselkedett a kisfiú.

Ezt bizony nem kellett volna kérdeznie. Nyírbáló Nyürbi ugrott egy szaltót és elindult a szobában. Először a széjjel hagyott nadrágokat, zoknikat, pulóvereket szabta meg egy picit, majd, mivel a kisfiú nem ágyazott be, a takarót, lepedőt, párnát. A kabalaállatok sem voltak a helyén. Na, Nyürbinek sem kellett több, lenyírta a fülüket, orrukat, farkukat.

• Elég volt, elég! Nyürbi, állj meg! Mit fog szólni anyu? Hogy fogom ezt mind rendbe tenni? – kiabált kétségbeesetten Csabika.
• Jól van, abbahagyom, de akkor adj valami munkát rögvest, különben a hajadat is levágom – fenyegetőzött Nyürbi viccesen.

Azzal együtt nekikezdtek az ajándék elkészítésének. A piros karton Nyürbi és a kisfiú ügyességének köszönhetően gyönyörű könyvjelzővé alakult át. Vékony,  smaragdzöld papírból egy lepkét is kivágtak és azt ragasztották a tetejére.

• Nagyon jól tudunk mi együtt dolgozni, Nyürbi! Köszönöm szépen a segítségedet - hangzottak el a kisfiú dicsérő szavai .
• Nagyon szívesen. Ám egyvalamit tarts az eszedben, fiatal úr. Soha többet ne hagyj engem munka nélkül sokáig, különben megnézheted magad. Meg a szobádat is, ha nem raksz rendet.

Közben megérkezett Csabi anyukája is, a kisfiú hallotta, hogy jön fel a lépcsőn. Nagyon félt, hogy mit fog szólni  egyrészt a rendetlenséghez, másrészt ahhoz, hogy minden össze-vissza van szabdalva. Eldugni nem akarta őket, mert nem szeretett és nem is akart hazudni. Ekkor belépett az anyukája a szobájába.

• Szervusz pici fiam! Hogy telt a napod az iskolában? Elpakoltad a reggel széthagyott… Úristen! Kisfiam, mi történt a szobáddal? Bomba robbant?
• Anyu, nem fogod elhinni! Nyírbáló Nyürbi, tudod, az olló, amit déditől kaptam ajándékba, ő tette. Szaltóval kiugrott a tokjából és mindent össze-vissza vagdosott.
• Tudtam, Csabikám, hogy túl sokat jársz a könyvtárba. Rengeteget olvasol, de ez nem jelenti azt, hogy történeteket kell kitalálnod akkor is, ha valami rosszat teszel. Szégyelld el magad!
• De anyúúú…
• Semmi de. Büntetésből neked kell visszavarrnod a füleket, farkakat, és megstoppolni a ruhákat no meg az ágyneműt. Hozd helyre, amit elrontottál!
• Rendben, anyu, igazad van. Helyrehozok mindent. Ám készítettem neked valami meglepetést. Nézd csak!

Azzal elővette az iskolatáskába elrejtett csodás könyvjelzőt  és anyukája kezébe nyomta, miközben csak hullottak, hullottak a könnyei. Anyukája rögtön meg is sajnálta. Magához szorította, letörölte szeméről a könnyeket, megpuszilta és azt mondta:

• Pici fiam, segítek neked rendbe tenni a szobát, varrni még úgysem tudsz. De nagyon figyelj, hogy csinálom! Legközelebb ugyanis tényleg neked kell egyedül csinálnod.
• Nagyon aranyos vagy, anyu !– szipogta Csabi.

Azzal együtt nekiláttak és mindent rendbe hoztak a szobában.  A kisfiú anyukája megvarrta a nadrágokat, zoknikat, pulóvereket. A takarót, lepedőt és a párnát is. Visszavarrta a kabalaállatok füleit, farkincájukat. Az orrukat pedig Csabi varrta vissza, mert olyan ügyesen megfigyelte, hogy anyukája miként csinálja, hogy már neki is gyerekjáték volt.

• Na, be is esteledett. Gyerünk vacsorázni! Apának holnap este mondjuk el a történteket, mert ma nagyon nehéz napja volt a munkahelyén. Nem akarom még ezzel is terhelni szegényt – jelentette ki Csabi anyukája.
• Anyu! Megmutathatom, hogy Nyírbáló Nyürbi nem csak vágni tud, hanem beszélni is?
• Mutasd, kisfiam, de tudom, hogy minden azért van, mert túl sokat olvasol! Csak nehogy a tanulás rovására menjen aztán!

Csabi elővette az ollót és rászólt, hogy mutassa be az anyukájának, mit tud. Ám Nyürbi nemhogy egy mukkot sem szólt, de türkizkék nyele sem moccant meg egy iciri-picirit sem. A kisfiú anyukája olyan igazi „Én megmondtam” mosollyal megsimogatta pici fia fejét és együtt lementek vacsorázni. Az asztalnál csak Csabi anyukája fecsegett,  a két fiú csöndben falatozott. Csabi alig várta, hogy végre újra felmehessen a szobájába és megbeszélje a csalást Nyürbivel. Végre mehetett, befejezték a vacsorát. A szobába érve rögtön így szólt az ollóhoz:

• Jól cserben hagytál engem, Nyürbi! Most anya azt hiszi, hogy tényleg én vagyok ilyen rossz gyerek, hogy szétvagdostam a fél szobát – szidta le az ollót.
• Nincs lelkiismeret furdalásom. Miért hagytad szét a dolgaidat? Máskor pakolj el szépen mindent! – vágott vissza igen bölcsen Nyürbi.
• Miért nem beszéltél anyuhoz? – kíváncsiskodott Csabi.
• Azért nem, mert a felnőttek mások, mint ti, gyerekek. Még ha megszólaltam volna, akkor sem hitt volna a fülének anyukád. Valami magyarázatot úgyis talált volna rá. Maradjon ez a mi titkunk. Rendben?
• Rendben – mosolyodott el a kisfiú és megsimogatta Nyürbit.

Majd megfürdött, egy kicsit még nézegette és olvasgatta a Képes Bibliát, majd bebújt az ágyába a megvarrt takaró alá és azzal a tudattal aludt el, hogy magáénak tudhat egy barátot, akivel már titkuk is van. Úgy döntött, hogy még az osztálytársainak sem mondja el az iskolában. Legyen ez egy igazi, NAGY TITOK.