A rakoncátlan felhőgyerek

A rakoncátlan felhőgyerek.

Odafenn a magasban,
hol a Hold s a Nap is él,
felhők kacajától hangos
a végtelen, tágas tér.

A kékszín égen csend honol,
harmónia, békesség,
csak a felhők udvarában
hangoskodik sok csöppség.

Neveletlen, apró felhők,
illemet nem tanultak,
ezért aztán nem csoda,
hogy viselkedni nem tudnak.

Csetepaté, apró sebek,
így néz ki egy felhőgyerek.
A legrakoncátlanabb köztük
Március, a felhőkölyök.

Visít, tombol, verekedik,
hol zokog, hol keseredik.
Aztán másnap meg csak kacag,
hangulata mosolyt fakaszt.

Felhőanyó sejti baját,
hiányzik neki egy barát.
Egy jókedélyű felhőlányka,
ki Márciusnak lenne társa.

Tudod ki ő? Mondom is,
ez a lányka Április.
Bolondos és izgága,
ám barátként nincs párja.

Egymásra is lelnek hamar,
játszanak a felhőhaddal.
Esőfelhőn vitorláznak,
szivárványon paroláznak.

Március nem rakoncátlan,
hiszen van egy társa,
ki megérti és megvédi,
hogyha bajban látja.

Április kissé bolondos,
de hogy lehetne másképp,
hisz Március rosszkedvére
orvosság a játék.

Együtt nőnek, komolyodnak,
s mire itt a tavasz vége,
Március, és Április is
felnő együtt végre.