Zsivány és az első hó

Zsivány és az első hó.

Zsivány, a lakótelep legvagányabb cicája, nagyon unatkozott. Napok óta nem történt semmi izgalmas a környéken. Kedvetlenül heverészett az ablak párkányán, és várta Cselest, legjobb cimboráját. Talán ő majd mesél valami érdekeset.  A nagy várakozásban összekucorodott, és mély álomba merült.

Arra eszmélt, hogy Cseles izgatottan ébresztgeti. Bundája nedves, a szeme mégis csillog a lelkesedéstől. – Ébresztő hétalvó! – nógatta barátját. – Készülj fel, ma valami varázslatos dolog fog történni! – mondta izgatottan.

Zsivány álmosan nyújtózkodott. – Mi lehet olyan varázslatos ebben az unalmas, szomorkás időben? Talán új lábtörlő kerül az ajtó elé? – kérdezte gúnyosan.

De Cseles szúrós szemmel tekintett barátjára, majd komoly hangon folytatta: - Ma leesik az első hó. Tudod, mit jelent ez?

-           Nem – feleli Zsivány, miközben felállt és nyújtózkodott. – És őszintén szólva, nem is értem, hogy miért kell emiatt ekkora felhajtást csinálni. Hiszen ez csak víz, ami az égből hullik, nem?

Cseles elmosolyodott:

-        A hó nem csak víz, Zsivány. Az első hó mindig különleges. Olyan, mintha az egész város új ruhát kapna, minden tiszta és csillogó lesz. Tudod, ilyenkor bármi megtörténhet. Új barátságok születhetnek, elfeledett titkok derülnek ki, és néha még hősök is születnek.

Zsivány gyanakodva nézett barátjára.

-            Hősök? Na, ne nevettess! Egy cica mitől lenne hős a hóban?

De mielőtt folytathatta volna, az égből finoman hullani kezdtek az első hópelyhek. Cseles áhítattal figyelte, ahogy a tetők és az utcák lassan fehérré válnak. Zsivány kelletlenül megérintette az egyik közelébe hulló hópelyhet, és meglepődve látta, hogy az hirtelen elolvad a mancsában.

-            Ez furcsa. De nem olyan nagy ügy. – vonta meg a vállát.

Cseles csak nevetett.

-           Adj neki egy esélyt, Zsivány! Hidd el nekem, a hó mindig tartogat valami meglepetést.

Mindkét cica várakozásteljes tekintettel figyelte az egyre fehéredő utcákat, az igyekvő embereket, és a friss havon csúszkáló, izgatottan nevetgélő gyerekeket. Azonban, ahogy a park felé tekintettek, egy piros kabátos kislányt pillantottak meg, aki keservesen zokogott.  A cicák először nem értették, hogy mi a baj, ezért gyorsan leszaladtak a hosszú lépcsőházi lépcsőkön, és a parkba szaladtak. Ott csakhamar ki is derült, hogy szegény azért sír ilyen keservesen, mert elhagyta Brumimacit, legkedvesebb plüssmackóját, akit csak azért hozott magával ki a parkba, hogy megmutassa neki az első havat. A gyerekek, akik látták, hogy a kislány milyen mélységesen szomorú elveszett barátja miatt, elhatározták, hogy építenek neki egy hómackót.

-           Talán az egy picit jobb kedvre deríti majd! – gondolták, és jókedvűen munkálkodtak a friss hóban.

Zsivány ekkor így szólt Cseleshez:

-            Ez lesz a mi küldetésünk! Keressük meg Brumimacit!

A cicák azonnal a mackó keresésére indultak, és csakhamar meg is pillantották egy távoli bokor alsó ágaiba akadva. A feladat először nem is tűnt nehéznek, azonban akadt egy kis gond. A  parkban tekergett néhány kutya, akik kifejezetten ellenségesen viselkedtek Cselessel és Zsivánnyal.  Ezért a cicák összedugták a fejüket és tervet kovácsoltak. Kieszelték, hogyan járjanak túl a parkban kószáló kutyák eszén. Cseles gyors volt és furfangos, így könnyen elcsalogatta a kutyákat a bokor környékéről. Ezalatt Zsivány csendben a bokorhoz lopakodott, hogy gyorsan kimenekítse Brumimacit. A mackó azonban teljesen belegabalyodott a bokor ágaiba, így Zsiványnak komolyan küzdeni kellett a kiszabadításáért. Már  - már feladta, amikor meglátta cimboráját közeledni, aki sikeresen lerázta a csaholó kutyákat. Szerencsére Cseles azonnal látta, hogy barátja bajban van. Odaszaladt hát a bokorhoz, és ketten sikeresen kimentették Brumimacit a tüskés ágak közül.

Zsivány a szájába vette a mackót, és úgy indult el a gyerekek felé. Cseles pedig egy gyors ugrással a hómackó mellett termett, és egy kis hógolyót lendített a kislány felé, hogy felhívja magukra a figyelmet. Éppen jókor, mert Zsivány abban a pillanatban ért barátja mellé, és az ázott macit a földre ejtette.

A kislány meglátta a mackót, és boldogan kiáltott fel:

-       Hiszen ez az én Brumimacim! Hát megtaláltátok! – és már szaladt is legféltettebb, elveszettnek hitt kincséért, a csuromvizes, kissé megviselt mackóért. Boldogan felemelte, és magához szorította. Szerette volna megköszönni a cicák jócselekedetét, de a feltörő könnyektől nem tudott megszólalni. Zsivány és Cseles ekkor finoman meghajoltak a kislány előtt, azután hátat fordítottak, és lassan távolodni kezdtek a szürke félhomályban.

-                  Ez volt a tökéletes első hó! – jelentette ki elégedetten Zsivány.

-           Az ám! – helyeselt Cseles – És ki gondolta volna, hogy mi leszünk az első hó idei hősei?  Lásd be Zsivány, ma nagyon nagy boldogságot szereztünk a piros kabátos kislánynak! – azzal búcsút intettek egymásnak, és ki - ki indult a maga otthonába.

Otthon aztán Zsivány bekuporgott az ablak párkányába. Elalvás előtt arra gondolt, talán mégiscsak van valami varázslat az első hóban, majd békés, mély álomba szenderült.