Az ezerszínű erdő dalárdája

Az ezerszínű erdő dalárdája.

Az ezerszínű erdőben tett látogatás mély nyomot hagyott Zsiványban. Hálás volt a kis kékcinkének, hogy megmutatta neki ezt a csodás helyet. El is határozta, hogy amint lehetősége adódik, újra ellátogat oda.

Szerette volna megmutatni barátjának is,  a mindenre kíváncsi Cselesnek ezt a szépséges erdőt. Egy napon, amikor szokásos reggeli sétájukon a lakópark végéhez értek, Zsivány nem fordult vissza a tőle megszokott módon, hanem tovább bandukolt a margarétás tisztás felé. Cseles pedig a maga kíváncsi módján, örömmel követte barátját egészen az erdőig. Ott aztán csak ámult és bámult a sok szépséges színt és növényeket látva. Éppen egy zsályazöld bokor finom illatát szagolgatták, amikor különös hangra, egy angyalian szépséges dallamra lettek figyelmesek.

„Vajon ki lehet ez? Keressük meg!” – javasolta Cseles, és már indultak is a hang irányába.

Néhány lépés után azonban megtorpantak. Már nemcsak egy madárka hangját hallották, hanem egy egész madárkart. Volt abban mindenféle szólam, szoprán, mezzo és alt is. A cicák már nem mentek tovább. Kényelmesen elhevertek és apró füleiket hegyezve az eget kémlelték. Éles cicaszemükkel kutatták, vajon honnan jöhetnek ezek a csodaszép hangok? Sok – sok erdei madarat láttak a fákon, akik vidáman énekeltek. Az egyik tölgyfa ágain apró mókusok jelentek meg, hogy apró lábaikkal dobolva kísérjék a madarak csodálatos énekét. Zsivány és Cseles nagyon élvezte az erdei dalárdát, el is felejtkezve a mindig fontos óvatosságról. Meg is ijedtek, amikor hangos léptek közeledtek feléjük, és gyorsan menedéket kerestek egy sűrű bokor aljában. Látták, hogy szarvasok közelednek, s bár patájukkal nagy port kevertek, ők is megálltak az énekszó hallattán. Egy idő után a szarvasok patájukkal verték az erdei dallam ritmusát. Később egy szépséges sárgarigó leszállt egy kiálló ágra és onnan énekelt szólót, akit azután az erdei tó partján élő békák kuruttyolása kísért vidáman. A fűben megjelentek a tücskök is, akik hangos ciripelésbe kezdtek. A cicák nagyon élvezték az erdei előadást, hiszen ilyen élményben még sohasem volt részük.

„Ékesszóval énekelnek,

dobokkal ritmust pergetnek,

szólóznak és vokáloznak,

az állatok szórakoznak!”

 Bújt elő a költő Zsiványból, aki teljesen le volt nyűgözve. Ám Cselesnek most is felülkerekedett a kíváncsisága:

„Meseszép dallam valóban, de hogyan tudják mindezt egyszerre, ilyen összhangban csinálni? Kell, hogy legyen valaki emögött.”- töprengett.

„Így is van? Mi lenne velük nélkülem?” – huhogott egy idegen hang a tölgyfáról. – Ha én nem lennék, mindenki csak fújná a magáét! De szerencsére itt vagyok én!  Hadd mutatkozzam be! Uhu mester vagyok, az állatok erdei karmestere!” 

 Miközben beszélt, szárnyaival egyfolytában hadonászott, így vezényelve az erdei dalárdát.  Majd így folytatta:

„Csatlakozzatok hozzánk ti is! Az ezerszínű erdő dalárdájában mindenki megtalálja a helyét!”

Zsivány és Cseles éppen azon töprengtek, milyen kifogással élhetnének, hiszen az ő nyávogásuk nem éppen énekkarba való. Nagyon élvezik a lakóparki házak tetején az éjszakai tivornyázást, de ennél több nem igazán telik tőlük. Éppen belefogtak volna a magyarázkodásba, amikor mellettük valaki mocorogni kezdett, majd bánatosan megszólalt:

„Azért nem mindenki. Nekem például egyáltalán nem sikerült még szerephez jutnom ebben a közösségben. Pedig nagyon szeretnék én is a részese lenni ennek a vidám dalárdának.”

Egy apró sündisznócska gurult ki a bokor aljából. Uhu mester zavarba jött, amikor meglátta a csalódott kis állatot.

„Ez igaz! – ismerte be szomorúan – hiába töröm a fejem, nem találom a módját, hogy lehetne tüskéshátú kis barátom az erdei dalárda tagja!”

Zsivány és Cseles összenéztek. Majd Zsivány csodálkozva így szólt:

„Méghogy nincs helye a sündisznónak az erdő zenekarában? Hát senki sem látta? Senki sem hallotta azt a kellemes susogó, csörgő hangot, amikor sündisznócska kigurult a bokorból és tüskéivel végighempergett az avarban?”

Cseles osztotta barátja véleményét, és nyájasan tette hozzá:

„A sündisznócska lehet az ezerszínű erdő első és legkiválóbb csörgődobosa! Mit gondolsz bölcs Uhu mester?”

A bagoly először nem tudta mire vélni a dolgot. Tüskéshátú, mint csörgődobos? És gondolkodóba esett. Végül, már azt nem értette, hogy ez miért nem neki jutott eszébe korábban. Hiszen éppen ez az a hang, ami eddig annyira hiányzott a teljes összhanghoz! De azért egy picit még mindig bizonytalan volt. Így hát megkérdezte az erdő legfontosabb lakót, az ott élő bokrokat, virágokat és fákat, vajon nekik mi a véleményük?

Ám amikor látta, hogy a fák ágai lassan ringatózva bólogatni kezdtek, a virágok kelyhei vidáman fordultak a nap felé, Uhu mester is biztosan tudta, hogy helyes döntés született.

Zsivány és Cseles azzal a boldog érzéssel indult haza, hogy különleges élményben lehetett részük, és az erdei állatoknak is segítettek. A margarétás tisztáson még tisztán hallották a szépen szóló ezerszínű erdei dalárdát, az őket kísérő erdei muzsikusokat és a csilingelő csörgődobot. Tudták, hogy már semmi sem hiányzik a teljes összhanghoz.