Csillag Csengő gyógyító története

Csillag Csengő gyógyító története.

A Csillagkópék szomorú napra ébredtek. Bongó beteg lett. Arcocskája tűzpiros volt, a teste pedig olyan forró, hogy érinteni is alig lehetett.  Gyengének és fáradtnak érezte magát. Nyűgös volt, és türelmetlen. Senkit nem látott szívesen az ágya mellett, kivéve kishúgát Csengőt.

A kis csillaglány nem tágított beteg testvére mellől. Az ágy melletti hintaszékben ült, Bongó fölé hajolt, és a homlokát borogatta. – Hogyan segíthetnék, hogy jobban érezd magad? – kérdezte bátyját, akinek még válaszolni is alig volt ereje. – Sajnálom, hogy nem ülhetünk a fodros felhőre láblógatva, hogy a földön élő embereket figyeljük. Most valami mással kell elütnünk az időt. -  Azzal gondosan betakarta a vacogó Bongót és megigazította párnácskáját.

-Mikor leszek már jobban? Nem mesélnél nekem?  Annyira unatkozom! – kérlelte a beteg csillagfiú.  – Olyan szívesen hallgatnám! -  De Csengő nem volt biztos abban, hogy ez jó ötlet. – Attól tartok, én nem igazán tudok történeteket kitalálni.   – tanácstalan volt, miről is mesélhetne.  Az asztalon lévő kannához nyúlt, hogy öntsön egy kis teát Bongó bögréjébe. A teáskanna mellett, egy csodaszép tavaszi virágláda volt, amelyben hagymás nárciszok növekedtek. Szépen és gyorsan fejlődtek. Talán túlságosan is gyorsan…Erről aztán eszébe jutott valami Csengőnek. – Azt hiszem, talán mégis van egy történetem – kezdte, és mesélni kezdett Bongónak:

               „Nem is olyan régen történt, talán néhány szivárványévvel ezelőtt.  A csillagok úgy döntöttek, hogy előrébb hozzák a tavaszt, mert már nagyon unták a telet, és elegük lett a hideg téli napokból. Össze is ült a csillagok bölcs tanácsa, hogy megvitassák, mit is tehetnének azért, hogy a tavaszt az idejénél hamarabb elő tudják csalogatni. Először arra gondoltak, hogy rábeszélik a költöző madarakat, térjenek idő előtt vissza nyári lakóhelyükre. Abban bíztak, hogy a madarak éneke felébreszti az álmos tavaszt. De a madarak makacsul ragaszkodtak ahhoz, hogy csak a megszokott időben repüljenek nyári otthonukba. Azután a csillagok a fákhoz fordultak, és arra kérték őket, hogy fakasszanak rügyet még idő előtt. Ám a fák féltették gyümölcseiket, így ők is nemet mondtak a kérésre: - Sajnálunk benneteket kedves csillagok, de még jobban féltjük, és óvjuk saját terméseinket. Ezért bocsássátok meg, de nem teljesíthetjük a kívánságotokat. A csillagoknak már csak egyetlen esélyük maradt. Felkeresték hát a kora tavasszal nyíló virágokat. A hóvirágot és a jácintot nem tudták meggyőzni, de a hiú nárcisz boldogan igent mondott a csillagok kérésére.   – Ez csak természetes! – mondta – így aztán én is jól járok. Minél hamarabb bújok elő, annál tovább élvezhetem a tavasz örömeit, mielőtt elhervadok. Így is lett. A nárcisz kibújt hagymájából és gyorsan nőni kezdett. A csillagoknak nem kellett tovább fagyoskodniuk, hiszen a tavasz megértette szándékát, és korábban érkezett. Azután maradt is egészen a nyár kezdetéig. A nárcisz azonban nem tudta megvárni a csodálatos nyarat. Idő előtt született meg és idő előtt el is hervadt. Ezt látták a bölcs csillagok is, akik megértették az üzenetet, miszerint mindennek megvan a maga ideje, és minden okkal történik akkor, amikor történnie kell.. Ezért aztán többé nem is siettették a tavasz jöttét.”

Mire Csengő a történet végére ért, Bongó már nagyon álmos volt. Békésen mosolygott, és csak ennyit mondott: - Most alszom egyet. Holnapra talán eljön az gyógyulásom ideje is. És ha nem, hát holnapután. – Azzal megfordult, kezeit a feje alá tette, és elaludt. Csengő pedig újra betakarta testvérét, és a hintaszékből hallgatta békés szuszogását.