A szomorú esőcsepp

A szomorú esőcsepp.

A  huncut tavasz játszadozott,
Egy bárányfelhőt táncba fogott.
Az égi muzsikát szellő szolgáltatta,
Hegedű hangjával mókára bíztatva.
A szivárvány csak nevetett rajtuk egyre,
Színeit a nap sugarában fürösztve.

A felhő egyre csak táncolt és táncolt,
Bundájából apró cseppeket rázott.
A cseppecskék hullottak fa lombjára, rétre 
Míg mindannyian földet nem értek végre.
Nevetve csepegtek, kacagva gurultak,
Egyetlen esőcsepp tűnt csak szomorúnak .

A szivárványon hintázott éppen, 
Csúszott a csodaszép íven ...
A szivárvány színeit felöltötte szépen.
Nem volt már többé színtelen cseppecske,
A hétszín ruhácskát magára öltötte.
Boldogan hintázott az égi hintaágyban.
Amikor egy ifjú, tétova szellő lágyan
A színes hintaágyról, jaj, lebillentette!
Cseppecske emiatt ruháit vesztette .

A pipacs, aki magányosan állt ott,
Megszánta az ismeretlen vándort.
Óvatosan lehajolt a földre,
Finoman a kelyhére emelte.
Ráadta tűzvörös meseszép ruháját,
A szikrázó napocska sárga koronáját.

Cseppecske többé már nem vágyott az égre,
Úgy döntött, hogy leköltözik az illatos rétre.