Mese a barnamackóról, aki jegesmedve szeretett volna lenni

Mese a barnamackóról, aki jegesmedve szeretett volna lenni.

Nem is olyan messze innen, és nem is olyan távol, az Árnyas Tölgyerdő málnás rejtekében élt Barabás, a kis  bolyhos, barna bundás mackó. Barabásnak mindene megvolt, amit egy erdei kismackó kívánhatott. A finom méz titkos lelőhelye, a minden csínytevésre kapható jóbarátok, és egy békés erdei otthon.

Keresve sem találhattál volna nála boldogabb és kiegyensúlyozottabb mackót az Árnyas Tölgyerdő egész kerekében. Azt hihetnénk, hogy Barabás teljesen elégedett volt erdei mackóéletével.

Ám a kismackó kalandvágya és tudásvágya mindennél erősebb volt. Egy napon az erdei iskolában   Bölcs Bagoly tanár úr  a barnamackók távoli rokonairól, a jegesmedvékről mesélt a tölgyerdei állatkölyköknek. Barabást annyira lenyűgözte, amit hallott, hogy ezután már nem is tudott másra gondolni, mint arra, hogy bárcsak megismerkedhetne a fehér bundás mackókkal, akik olyanok, mint ő! Igen, pontosan ugyanolyanok! Illetve majdnem pontosan...Csak épp az ő bundájuk csillogó hófehér akár a frissen hullott hó, az illatos erdei málna helyett inkább halat esznek, és nagyon - nagyon szeretik a hideget. Barabás lassan  ráébredt, hogy talán nem is annyira egyformák. Hiszen az ő bundája csodaszép barna, hogy jól el tudjon rejtőzni az erdőben, a málnát sokkal jobban szereti a halnál, és a tél, a dermesztő hideg tél a legijesztőbb az egész történetben! Ő bizony, inkább átalussza csendes barlangjában a telet, és csak tavasszal merészkedik elő.

- De akkor a jegesmedvék, hogy tudnak boldogan élni ott, ahol mindent hó borít és dermesztő hideg van? - morfondírozott magában Barabás.

Rettenetes kíváncsiság lett úrrá a kismackón. Eldöntötte, hogy meglátogatja távoli rokonait, akik az Északi – sarkon élnek. Úgy érezte, meg kell tudnia, hogyan tudnak boldog és teljes életet élni a jegesmedvék ott, a távoli nagy hidegben. Miért nem élnek ők is inkább itt az Árnyas Tölgyerdőben, együtt az erdei barnamedvékkel?

Csábította az ismeretlen, és új kalandokra vágyott. Így hát, miután elköszönt megdöbbent barátaitól, útnak is indult a sarkvidék felé. Útja hosszadalmas és kalandos volt, de végül elérte célját, a jegesmedvék távoli otthonát. Annyira fáradt volt már, hogy észre sem vette, amikor elaludt egy hatalmas jégmező kellős közepén. Arra ébredt, hogy nagyon fázott. Ám még meglepőbb volt, hogy sok – sok fehér bundás mackó állt körülötte, akik kíváncsi pillantásokat vetettek rá. Nagyon megilletődtek amikor felfedezték az alvó barna bundás szerzetet, hiszen nem is ismerték. Ezen a vidéken még soha senki nem is látott ilyen furcsa kinézetű mackót!

A jegesmedvék arra kérték az idegent, mesélje el utazása történetét. Arról faggatták, mi szél hozta őt erre a vidékre? Barabás  először félénken beszélni kezdett, de amikor látta, hogy a jegesmedvék érdeklődve hallgatják, szívesen elmesélte történetét. Az Északi – Sark lakói először jól kinevették, amikor látták, milyen esetlenül mozog a hideg, csúszós jégen, de azután megtanították neki, hogyan közlekednek a jegesmedvék a havon és a rianó jégtáblákon. Megmutattak neki minden fontos dolgot, ami hozzátartozik a jegesmedvék mindennapjaihoz. Így tanulta meg Barabás, hogyan lehet a jég alól kihalászni a halat, miképp vackolják be magukat a jegesmedvék a hideg éjszakákon, hogyan lehet jól csúszni a jeges játszótér csúszdáján, táncolni a tundra hattyúval a jégen, versenyt úszni a grönlandi fókákkal, és állni a sarat, ha véletlenül elsodródna egy jégtáblán. Barabás mindent megtanult, és végül azt is megértette, hogy a jegesmedvék azért nem fáznak, mert bundájukat különleges aljszőr védi a csikorgó hidegtől. Élvezte a sarkvidéki életet. Megtanulta uralni a hideget, és jóbarátokra is szert tett a sarkvidéki állatok körében. Most már tudta, miért a jegesmedvék boldogságban ezen a zord sarkvidéken.

Ám egy csillagfényes este, amikor bevackolta magát éjszakára és a csillagokat bámulta, érezte, hogy nagyon fázik. Hiába fészkelődött, gombolyodott és mocorgott, egyre inkább érezte a hideget. Végül megértette, hogy nem is a teste fázik. Sokkal inkább a szívében mardosott az a hideg érzés.

Mert Barabás hazavágyott. Hiányzott az Árnyas Tölgyerdő, a zamatos málnát adó bokrok, és az illatos méz, még ha harcolni is kell érte az erdei méhekkel. A legjobban azonban az erdei jóbarátok hiányoztak. Úgy érezte, itt az ideje hazamenni.

Másnap korán reggel amikor felkelt a nap, a kismackó is vele ébredt. Elköszönt kedves, fehér bundás rokonaitól, és útnak indult.  Fájt a búcsúzás, de Barabás hazavágyott. Oda, ahol született, ahová tartozik, ahol a legédesebb az zamatos málna, és ahol legjobb barátai már nagyon hazavárták. Hívta őt a zöldellő Árnyas Tölgyerdő.