A reggeli

A reggeli.

Az egyik reggel az óvónéni azt mesélte a gyerkőcöknek, hogy egy ismerőse megkérte, hogy amíg elutazik, vigyázzon a törpemalacára. Még fényképet is mutatott a gyerekeknek, hogy lássák, milyen aranyos.

A képnézegetés után elkezdtek a reggelihez készülődni. Az óvónéni kibontott egy nagy zacskó kukoricapelyhet és így szólt a gyerekekhez:

-Ezen a héten játszani fogunk. Ezt a hatalmas zacskó kukoricapelyhet az egész hétre szánták. Gyakorolni fogjuk, hogy mindenki csak annyit kérjen, amennyit valóban meg is tud enni. Amit nem esztek meg, azt összegyűjtöm a kismalacnak. Viszont ha többet kértek, mint amit meg is esztek, akkor sokkal hamarabb el fog fogyni a zacskó és akkor a hét vége felé már nem tudom ezt a finomságot kínálni reggelire.

A gyerekek izgatottan ültek a tálkájuk mellett és várták, hogy a dadusnéni odaérjen hozzájuk. Nagyon szerették a kukoricapelyhet. Volt, hogy üresen ették, volt, hogy fahéjat vagy kakaó port kértek rá és néha még szárított gyümölcsöt is kaphattak a tetejére.

Zsófinak nagyon korgott már a gyomra, úgyhogy ő még a többieknél is jobban várta, hogy sorra kerüljön.

-Mennyire vagy éhes? -kérdezte a dadusnéni

-Nagyon, nagyon! – válaszolta hadarva Zsófi

-Rendben, akkor szerintem egy púpozott merőkanál kukoricapehely pont elég lesz

-Nem, annál sokkal éhesebb vagyok. Kettőt kérek szépen. És kérek rá fahéjat is. – válaszolta a kislány

A dadusnéni a korábban megbeszéltek alapján kimerte a két merőkanállal a tálkába, rászórta a fahéjat, de biztos volt benne, hogy ennyit Zsófi nem fog megenni.

A kislány elégedetten kezdett lakmározni. Még a felénél sem tartott, mikor már annyira tele volt a pocakja, hogy egy falat sem ment le már a torkán. Eltűnődött, hogy lehet, hogy mégis elég lett volna az egy merőkanál, ahogy a dadusnéni javasolta.

A reggeli végén összegyűjtötték a maradékot. Látszott, hogy a kismalac aznap biztos nem fog éhezni.

Másnap ismét mindenki maga dönthette el, hogy mennyi pelyhet szeretne, és ismét nagyon sokat ki kellett önteni. Léna is és Zsófi is kevesebbet kért, mint előző nap, de azért még mindig jócskán maradt a tálkájuk alján a reggeli végén.

A harmadik reggelen megmutatta Edina néni, hogy heti kukoricapehelynek már több mint a fele elfogyott és így szólt:

-Ahogy hétfőn mondtam, ez a zacskó van egész hétre, ha sokat kell a reggeli végén kiönteni, akkor péntekre már nem fog jutni és a törpemalac fogja befalni helyettetek. Inkább kérjetek kicsit kevesebbet, mint amit meg tudtok enni és ha elfogyott, szívesen adunk még. Így a végén kevesebbet kell kidobni.

A gyerekek kicsit megrettentek, mikor látták, hogy mennyi elfogyott már a kedvenc csemegéjükből.

Mikor Léna sorra került, akkor megfogadta az óvónéni tanácsát és így szólt:

-Csak egy fél merőkanállal kérek szépen, majd utána kérek még.

Mikor elkezdett falatozni, úgy gondolta, hogy biztos kevés lesz neki annyi, amennyi a tálkájába került, de érdekes módon mire kiürült a tányér, már nem is volt éhes. Ezért aztán második adagot végül nem is kért. Nagyon büszke volt magára, hogy egy falatot sem kellett odaadnia a malackának.

Elérkezett a péntek és az óvónéni büszkén mutatta, hogy még mindig van kukoricapehely.

-Nagyon ügyesek voltatok, tegnap már szinte alig kellett maradékot vinnem Röfinek. Ennek örömére ma csokireszeléket és szárított banánt is kérhettek hozzá.

A gyerekek hangosan örvendeztek a jó hír hallatán és mindenki az utolsó falatig elfogyasztotta a reggelijét.