A rettenetes szörnyeteg

A rettenetes szörnyeteg.

  Egyszer régen, mikor még az emberek nem voltak ennyire kiműveltek és ügyesek, az erdő szélén kóborolt egy apró kis macska, akit a gazdája kidobott, mert már nem tudott neki enni adni. Úgy gondolta ad még egy esélyt a kis állatnak az élethez, hátha el tudja látni magát. A macska éhes volt és fázott, ezért közelebb ment a nem messze lévő tanyához, félve az egyik üresen álló disznóólhoz lopakodott és az ajtó résén keresztül be is bújt oda. Az ólat a gazda minden féle lomok tárolására használta, így a macska a halomban álló javításra váró búzászsákokra kucorodott és a fáradságtól azonnal elaludt.

  Fertály óra múlva a gazda együgyű fia egy halom rossz zsákot vitt be az ólba, de mikor az ajtót kinyitott az hangosan nyikorogni kezdett. A nagy zajra felébred a kis macska és ijedtében tágra nyílt a szeme. A gazda fia mikor belépett egy sárgán világító szempárt látott egy hatalmas ormótlan testen és rémületében ordítozva rohant az apjához.

 – Édesapám, édesapám ! Egy hatalmas szörny rejtőzik az ólban!

  Persze nem szörny volt ott, hanem a szegény kismacska szeme világított a sötétben mikor a fiú kinyitott az ajtót és a fény megcsillant rajta. A hatalmas testnek hitt forma pedig a sok összehajigált zsák volt csupán. Persze a gazda sem hitt együgyű fiának és öles léptekkel indult az ól felé, hogy megnézze mit látott a fiú. Néhány pillanat múlva kiabálva rohant a falu felé.

 – Szörnyek az ólban! Szörnyek az ólban! kiabálta futás közben.

  A hatalmas kiabálásra összegyűlt a téren a falu népe. Kíváncsian és félve hallgatták a gazda beszámolóját, miszerint vagy tíz szörnyeteg fészkelte be magát az egyik ólba. Gyorsan kapát, kaszát ragadtak és rohantak is oda hogy kiűzzék a gonosz lelkeket. Mikor odaértek a falu legerősebb legénye futott be az ólba egy karóval a kezében, de egy perc sem telt bele és kiabálva rohant ki onnan.

 – Vannak vagy százan, vannak vagy százan!

  Na most lett csak nagy a riadalom, senki sem mert még a közelébe sem menni az ólnak. Ekkor lépett elő egy sok csatát megért vitéz, aki kardját kihúzva a hüvelyéből berontott az ólba, és jobbra- balra kaszabolni kezdett ezzel elvágva a köteleket, ami a mennyezetre felhúzott taligát tartotta. Amint elvágta a kötelet a taliga a fejére esett és a vitéz ordítva rohant ki a falusi nép közé.

 – Ezren vannak! Ezren vannak! – kiabálta.

 – Most mit tehetünk? – Dugta össze a fejét a falu bölcse és elöljárója.

  Megvitatták, eldöntötték hogy, mivel legyőzni nem tudják, lekenyerezik a szörnyeket és ellátják mindenféle élelemmel, talán akkor nem bántja őket. Így is lett. Minden reggel a legfinomabb kolbászokat, tejet és kenyeret dobtak be az ól ajtaján. nem is bántotta a falu népét semmiféle szörnyeteg. A kis macska pedig gömbölyödni kezdett a remek élelemtől. Ennél jobb dolga nem is lehetett volna neki. Itt a vége, fuss el véle.