A síző, a korcsolyázó, és a szánkózó mókusok

A síző, a korcsolyázó, és a szánkózó mókusok.

Kemény, hideg tél volt, a lehullott hó vastagon takarta be a fázó földet. A csípős szél megfagyasztotta, zúzmarát lehet a fákra, bokrokra.

Az álmos nap óvatosan dugta ki egyik sugarát a felhők mögül, megcsillantva a fagyos földet. Kíváncsian bújt elő Mogyorós Mókuska a jó meleg odúból. - Jé, hogy csillog- villog a föld! Gyertek elő testvérkéim! - Jujj, de fázik az orrom! Hű, de hideg van! – dugta ki a fejét Makkos Mókuska és Diós Mókuska. Ám a fénylő jég és a hófehér táj kicsábította őket.

- Hű, de szép! – ámultak- bámultak. - Nézzétek, hogy csúszik! – örvendezett Mogyorós Mókuska. Egyszer csak hupsz, fenékre elesett. De nem szólt semmit, pedig biztosan fájhatott neki, mégis feltérdelt, majd az egyik térdét felemelve, rátámaszkodva mindkét mancsára, könnyedén felállt és folytatta tovább. Láthatóan nagyon élvezte. Testvérei is követték. Csúsztak, szökkentek, majd amikor már nagyon jól tudtak egyensúlyozni, forogtak is, mint a szél. - Jujj, de jó! – sikkangattak örömükben. -

Egyszer csak a messze távolban dombról lesikló kisnyuszikat láttak. Odamentek hozzájuk. Szervusztok! Mit csináltok? – kérdezték egyszerre. Sielünk! – válaszolták a nyuszik. - Mi is kipróbálhatjuk? - Igen, egészen nyugodtan. - A három kismókus felvette a sícipőt, a sílécet és kezükbe a botot, majd először lassan, óvatosan, majd egyre gyorsabban siklottak a dombról le a völgybe, a lejtőn. Az emelkedőn nem volt könnyű felmenni, de nem bánták! Élvezték a száguldást, a sebességet. - Jujj, de jó! – Sikkangattak örömükben.

Amikor elfáradtak, megláttak valami mást. - Nézd, Diós Mókuska! – szólt Makkos Mókuska. - Igen? -Ott a túloldalon, a dombtetőn vörösbundások szánkóznak. Hű, de kipróbálnám! - Menjünk oda és beszéljünk velük! Te mit gondolsz Mogyorós Mókuska? - Menjünk! Bátraké a szerencse! – Így hát odamentek. - Kedves Vörös bundás! Szánkózhatunk egy kicsit? – kérdezte bátran Mogyorós Mókuska. - Igen, egészen nyugodtan! – hangzott a felelet. A három kismókus ráült a szánkóra egymás mögé, majd először lassan, óvatosan, majd egyre gyorsabban siklottak a dombról le a völgybe a lejtőn. Az emelkedőn nem volt könnyű felhúzni a szánkót, együtt húzták és húzták, egyre fáradtabban, de nem bánták! Élveszték a suhanást. Versenyeztek a széllel. - Jujj, de jó! – Sikkangattak örömükben.

Amikor már vagy háromszor csúsztak le a dombról leszálltak a szánkóról, visszaadták és megköszönték a Vörös bundásnak. - Szívesen máskor is! – A három kicsi mókus már olyan fáradt volt, mint a lenyugvó nap, így hazamentek.A jó meleg odúban ringatás nélkül is elaludtak.

 Így volt, mese volt, ha nem hiszed, járj utána!