A szépségverseny (Szen'mártoni kerekerdő)

A szépségverseny (Szen'mártoni kerekerdő).

Kerekerdő közepéből hangos sírás hallatszott. Az egér zokogott a tisztáson, aki először vette észre, hogy az épülő házat félbehagyta a vaddisznó. A bagoly álmosan pislogott a reggeli fényben:

- Aludni se hagyjátok az embert… akarom mondani a baglyot! – és próbálta erősen nyitva tartani a szemét.

A varjú is ott ült a legmagasabb fa tetején és így sajnálkozott:

Kár, kár, de nagy kár,

Komor nóta jár!

Kár, kár, jaj, de kár,

Összedőlt a vár!

Kár, kár, bizony kár,

Nincs itt semmi már!

Az éktelen károgásra és a nagy jajveszékelésre odaszaladt a róka, s rögtön vigasztalni kezdte az egeret:

- Ne sírdogálj ilyen keservesen! Meglásd, hamarosan elkészül a ház! Majd én segítek a bajon!

- Mit tudnál tenni, amikor az erős vaddisznó sem bírta felépíteni?

- Először is, pénzt kell kerítenünk az építkezéshez! – javasolta. Pénz nélkül semmi nem működik ezen a világon! Tudom, hogy a városban az emberek azzal fizetnek mindenütt. Aztán ha lesz mivel fizetnünk, könnyedén hívhatunk kőművest is! – dörzsölgette jó előre tenyerét a róka.

- De, hogyan tudnánk pénzt keresni? – szipogott az egér.

- Bált rendezünk, kiválasztjuk az erdő legszebb madarát! A bevételt pedig a ház építésére fordítjuk! Amelyik madárra a szavazás esik, annak a legelső tavaszi virágból csinálunk koronát a fejére, amely kinyílik az erdőben! – pillantott a varjúra ravaszul.

- Nagyszerű! - örvendezett az egér, amikor meglátta a fa tövében halkan csilingelő hóvirágokat. Már kezdhetjük is árulni a belépő jegyeket!

Amint ennek híre ment, a madarak és az állatok gyülekezni kezdtek az erdő közepén. Leghamarabb a bagoly merészkedett oda:

- Jól hallottam? Szépségversenyt rendeztek? – ásítozott álmosan. Csakis én lehetek a nyerő, hiszen csodálatos, pöttyös a tollam, álmodni sem lehetne különlegesebbet!

Erre már a varjú is leröppent a fatetejéről és azonnal illegetni kezdte magát. Az olvadó hóban nagy büszkén lépkedett és nézegette tollát a víztócsa tükrében, s közben ezt gondolta:

- Olyan szép, fényes felöltőben járok, biztosan én leszek a legszebb a madarak között! A hóvirágkorona pedig nagyszerűen illene a fekete ruhámhoz.

Ahogy csodálta szépségét, és sétálgatott nagy büszkén a tócsák körül, észre sem vette a kopogtatást.

- Be szabad jönni nekem is? – kérdezte illedelmesen a harkály.

- Persze! – örvendezett az egér. Nemsokára kezdődik a verseny!

Kicsi idő múlva a Szen’mártoni Kerekerdő összes állata a tisztáson termett, és csak ámuldoztak a madarak csodaszép viseletén. Sugdolóztak, találgatták vajon ki lesz a nyerő. Az őznek a bagoly pöttyös ruhája tetszett, a tücsöknek a varjú fekete felöltője. A mókus a harkály piros sapkáját dicsérte, mindenki másra szavazott. Hangosan vitáztak és csúnyán veszekedni kezdtek. Kiabálásuk messzire hallatszott.

- Ki fogja eldönteni, hogy ki a legszebb a madarak közül? – kérdezte aggodalmaskodva az egér.

- Bizony, hogy én, hiszen értek hozzá! Nálam alkalmasabbat nem találtok! – szólt a róka. Mikor legutóbb a városban jártam szereztem benne tapasztalatot!

Odament a bagolyhoz és a fülébe suttogta:

- Te leszel a legelső, ha megígéred, hogy ezentúl mindig éjszaka alszol, nappal pedig intézed a Kerekerdő ügyes-bajos dolgait! A bál bevételét pedig majd testvériesen elosztjuk magunk között!

- Mi, nappal mindig alszunk. – gondolta az, de nagyon szeretett volna győzni, ezért azonnal rávágta, hogy eztán bizony ébren fog maradni.

Azután a róka odasomfordált a varjúhoz is:

- Te leszel a győztes, ha megtanulsz ékesen beszélni! A pénzből könnyedén vehetsz majd énekórákat! Csodaszép hangoddal elkápráztatjuk az erdő lakóit!

- Én bizony soha meg nem tanulok szépen dalolni! – gondolta magában a varjú, de mégis bőszen bólogatni kezdett.

Végül a róka a harkályhoz fordult:

- Reád fogok szavazni, ha ezt az ízléstelen sapkát lecseréled valami elegánsabbra! Veszünk neked ruhát, gyönyörű szépet! Mégsem való, hogy szedett-vedett holmikban járjon a győztes madár!

- Szép, piros sapkámat oda nem adnám semmi pénzért! – méltatlankodott a harkály, de a győzelem kedvéért azonnal igent mondott.

Az erdei állatok türelmetlenül várták az eredményhirdetést. A róka csalafinta képére pillantva azonban egyre hangosabban kiabálni kezdtek:

- Bagoly fejére tegyünk koronát!

- A varjú legyen a király!

- Válasszunk magunk közül dolgos-szorgos győztest! – harsogták néhányan a harkályra mutogatva.

A hatalmas lármára odarepült a szarka is és csúfolódni kezdett:

Kerekerdő vitázik,

A hiszékeny hibázik,

Ígérgetés, csengő szó,

Buták között csuda jó!

- Te leszel a győztes! Csak hallgass el! – kérlelte a róka, azzal gyorsan oda is adta neki a csilingelő hóvirágkoszorút.

A szarka azonnal a fejére tette, felröppent a legmagasabb fa tetejére és onnan énekelte:

Én vagyok már a király,

Ezután lesz csak viszály,

Kárörvendőn nevetek,

Bút, s bánatot feledek!

Hát így történt, hogy a Szen’ mártoni Kerekerdőben a szarka nyerte meg a szépségversenyt!