A színek palotája

A színek palotája.

        Messze, messze a hatalmas, hófödte hegyek között volt egy gyönyörű üvegpalota. Ebben a palotában éldegélt a Piros, a Sárga, a Kék, a Fehér meg a Fekete. Boldogan élhettek volna, ha a mindennapjaikat nem árnyékolja be a folytonos vita, veszekedés. Mindig azon perlekedtek, hogy a Világ számára melyikük a legfontosabb. Csengett-bongott az üvegpalota a folytonos kiabálástól. Csak a Fekete ült csendben, szomorúan. 

       Egyszer azonban a szokottnál is hatalmasabbat zendült az üvegfal. Fény árasztotta el a báltermet, majd apró csillagokká szelídült és a terem közepén egy aranyhajú tündér jelent meg. Ruhája olyan színekben tündökölt, amelyeket a Színek még sohasem láttak, mégis ismerősnek tűntek. A tündér intett a varázspálcájával és arra kérte a Színeket, hogy meséljék el szépen, egymás után, hogy miért tartják magukat a legfontosabbnak a Világon. 

  A Piros meséje: 

 Megfestem a cseresznyét, a meggyet, a málnát. 

Befestem a pipacsot mezők szép virágát. 

Hideg őszi alkonyon pirítom az eget. 

Forró kályhának ölén, Én adok meleget. 

 A Kék meséje: 

 Kék színű a folyó, a tenger, a patak, 

Kék habok közt csendben, hajók ringanak. 

És amikor kékre megfestem az eget, 

kismadár dalolja: Itt van a Kikelet! 

 A Fehér meséje: 

 Hóval borítom be a nyugvó Világot. 

Konyhában a rostán lisztet szitálok. 

Fehér vitorlákkal hasítom a szelet. 

Szelíd bárányfelhők dicsérnek ingemet. 

Tisztaságom láttán kinyílik a Világ. 

Az én színemet hordja, sokezernyi virág. 

 A Sárga meséje: 

 Megfestem a pitypang sárga bóbitáját, 

ki májusnak idején nyitja ki virágát. 

Megölelem én a sárga kiscsibéket, 

minden csöppnyi kacsát a tóig elkísérek. 

Napból szövök fátylat az ébredő tájra, 

Mézzel mosolyt csalok gyermekek arcára. 

  Végül a Tündér a Feketét hívta. Szegény lehajtott fejjel, szomorúan lépett elé és csak ennyit mondott:  

- Én nem érek sokat. Csak bánatot, szomorúságot szórok szét a Világon. Ha az én ruhámat öltik magukra az emberek látom, hogy sokat sírnak. 

A Tündér szelíden megsimogatta a Fekete fejét, majd így szólt:  

- Látom, hogy rajtad kell legelőször segítenem. Kérlek nézz a földre és válaszolj! Milyennek látod a frissen felszántott harasztot? Feketének- Válaszolt a Fekete. 

A Tündér folytatta:  

- A haraszt életet dajkál sok-sok apró magocskát véd mindaddig, amíg nem válnak elég erőssé ahhoz, hogy szárba szökjenek. Most pedig hajolj meg és kérd fel a Sárgát és járjatok el együtt egy igazi vad csárdást! 

A két szín csodálkozva fogta meg egymás kezét, de alig értek egymáshoz félelmetes erő kerítette őket hatalmába. A szél vadul fújni kezdett. A fekete felhők között sárga villámok cikáztak. A Fekete és a Sárga egyre vadabbul járták táncukat mindaddig, míg a lábuk nyomán, nagy cseppekben eleredt az eső. S miután megitatták a szomjas földet a Tündér intett a varázspálcájával és a két szín elengedte egymást. 

- Most pedig kedves Feketém- mondta a Tündér-, öleld át szelíden Kék testvérkédet, majd szökjetek fel együtt az égre! Húzzatok rá sötétkék bársonyt, hogy az emberek álma lágy és nyugodt legyen! Ha ez teszitek a csillagok is fényesebben ragyognak. 

Az éjszaka elmúltával a Tündér magához szólította a Pirosat a Sárgát és a feketét.  

- Fessétek meg együtt a fák kérgét, a diót, a gesztenyét! Ne feledkezzetek meg a medve bundájáról sem! A három testvér lába nyomán pedig megszületett a Barna. 

Miközben a Piros, a Sárga és a Fekete küldetését végezte, a Tündér megbízta a Kéket és a Sárgát, hogy új színt teremtsenek, a Zöldet. A Tündér ezzel a varázsigével küldte útjukra Őket: 

 Zöldre festjük mezők füvét, 

Erdők ágát, levél szárát. 

Tó tükrében békalencsét, 

Sáska hátát, gyík palástját. 

 Mikor a színek visszatértek az üvegpalotába a Tündér még mindig tartogatott feladatot a számukra. A Piros és a Sárga megfestette a narancsszínű lángnyelveket és a hamvas rózsabarack héját.  

 A Kék és a Piros megalkották a Lilát, miközben ezzel a varázsigével indította őket útjukra a Tündér: 

 Megérintjük csendesen az orgona fürtjét, 

venyigéjén érleljük szőlő édes nedvét. 

Szilvának lágy kabátot terítünk hátára, 

cseppnyi ibolyát teszünk bokrok hűs aljára. 

 A Fehér és Fekete sűrű hófelhőket festettek fel az égre és a gyerekek nagy örömére hullani kezdett a hó. A tél végeztével pedig a Fehér és a Piros megfestették néhány fa és bokor virágát. Lábuk nyomán létrejött a Rózsaszín.  

        Ím már megtanulták a színek azokat az árnyalatokat, melyek a Tündér ruháját díszítették. A Tündér pedig küldetése végeztével elbúcsúzott tőlük. A színek pedig köszönetképpen szivárványt festettek az égre. Soha nem vitatkoztak ezután, mert megértették, hogy csak együtt képesek gyönyörűvé varázsolni a Világot. 

Írta: Vidéki Éva