Kép forrása: Piszmán Lilla
A színek palotája.
Messze, messze a hatalmas, hófödte hegyek között volt egy gyönyörű üvegpalota. Ebben a palotában éldegélt a Piros, a Sárga, a Kék, a Fehér meg a Fekete. Boldogan élhettek volna, ha a mindennapjaikat nem árnyékolja be a folytonos vita, veszekedés. Mindig azon perlekedtek, hogy a Világ számára melyikük a legfontosabb. Csengett-bongott az üvegpalota a folytonos kiabálástól. Csak a Fekete ült csendben, szomorúan.
Egyszer azonban a szokottnál is hatalmasabbat zendült az üvegfal. Fény árasztotta el a báltermet, majd apró csillagokká szelídült és a terem közepén egy aranyhajú tündér jelent meg. Ruhája olyan színekben tündökölt, amelyeket a Színek még sohasem láttak, mégis ismerősnek tűntek. A tündér intett a varázspálcájával és arra kérte a Színeket, hogy meséljék el szépen, egymás után, hogy miért tartják magukat a legfontosabbnak a Világon.
A Piros meséje:
Megfestem a cseresznyét, a meggyet, a málnát.
Befestem a pipacsot mezők szép virágát.
Hideg őszi alkonyon pirítom az eget.
Forró kályhának ölén, Én adok meleget.
A Kék meséje:
Kék színű a folyó, a tenger, a patak,
Kék habok közt csendben, hajók ringanak.
És amikor kékre megfestem az eget,
kismadár dalolja: Itt van a Kikelet!
A Fehér meséje:
Hóval borítom be a nyugvó Világot.
Konyhában a rostán lisztet szitálok.
Fehér vitorlákkal hasítom a szelet.
Szelíd bárányfelhők dicsérnek ingemet.
Tisztaságom láttán kinyílik a Világ.
Az én színemet hordja, sokezernyi virág.
A Sárga meséje:
Megfestem a pitypang sárga bóbitáját,
ki májusnak idején nyitja ki virágát.
Megölelem én a sárga kiscsibéket,
minden csöppnyi kacsát a tóig elkísérek.
Napból szövök fátylat az ébredő tájra,
Mézzel mosolyt csalok gyermekek arcára.
Végül a Tündér a Feketét hívta. Szegény lehajtott fejjel, szomorúan lépett elé és csak ennyit mondott:
- Én nem érek sokat. Csak bánatot, szomorúságot szórok szét a Világon. Ha az én ruhámat öltik magukra az emberek látom, hogy sokat sírnak.
A Tündér szelíden megsimogatta a Fekete fejét, majd így szólt:
- Látom, hogy rajtad kell legelőször segítenem. Kérlek nézz a földre és válaszolj! Milyennek látod a frissen felszántott harasztot? Feketének- Válaszolt a Fekete.
A Tündér folytatta:
- A haraszt életet dajkál sok-sok apró magocskát véd mindaddig, amíg nem válnak elég erőssé ahhoz, hogy szárba szökjenek. Most pedig hajolj meg és kérd fel a Sárgát és járjatok el együtt egy igazi vad csárdást!
A két szín csodálkozva fogta meg egymás kezét, de alig értek egymáshoz félelmetes erő kerítette őket hatalmába. A szél vadul fújni kezdett. A fekete felhők között sárga villámok cikáztak. A Fekete és a Sárga egyre vadabbul járták táncukat mindaddig, míg a lábuk nyomán, nagy cseppekben eleredt az eső. S miután megitatták a szomjas földet a Tündér intett a varázspálcájával és a két szín elengedte egymást.
- Most pedig kedves Feketém- mondta a Tündér-, öleld át szelíden Kék testvérkédet, majd szökjetek fel együtt az égre! Húzzatok rá sötétkék bársonyt, hogy az emberek álma lágy és nyugodt legyen! Ha ez teszitek a csillagok is fényesebben ragyognak.
Az éjszaka elmúltával a Tündér magához szólította a Pirosat a Sárgát és a feketét.
- Fessétek meg együtt a fák kérgét, a diót, a gesztenyét! Ne feledkezzetek meg a medve bundájáról sem! A három testvér lába nyomán pedig megszületett a Barna.
Miközben a Piros, a Sárga és a Fekete küldetését végezte, a Tündér megbízta a Kéket és a Sárgát, hogy új színt teremtsenek, a Zöldet. A Tündér ezzel a varázsigével küldte útjukra Őket:
Zöldre festjük mezők füvét,
Erdők ágát, levél szárát.
Tó tükrében békalencsét,
Sáska hátát, gyík palástját.
Mikor a színek visszatértek az üvegpalotába a Tündér még mindig tartogatott feladatot a számukra. A Piros és a Sárga megfestette a narancsszínű lángnyelveket és a hamvas rózsabarack héját.
A Kék és a Piros megalkották a Lilát, miközben ezzel a varázsigével indította őket útjukra a Tündér:
Megérintjük csendesen az orgona fürtjét,
venyigéjén érleljük szőlő édes nedvét.
Szilvának lágy kabátot terítünk hátára,
cseppnyi ibolyát teszünk bokrok hűs aljára.
A Fehér és Fekete sűrű hófelhőket festettek fel az égre és a gyerekek nagy örömére hullani kezdett a hó. A tél végeztével pedig a Fehér és a Piros megfestették néhány fa és bokor virágát. Lábuk nyomán létrejött a Rózsaszín.
Ím már megtanulták a színek azokat az árnyalatokat, melyek a Tündér ruháját díszítették. A Tündér pedig küldetése végeztével elbúcsúzott tőlük. A színek pedig köszönetképpen szivárványt festettek az égre. Soha nem vitatkoztak ezután, mert megértették, hogy csak együtt képesek gyönyörűvé varázsolni a Világot.
Írta: Vidéki Éva
Ezt a mesét írta: Vidéki Éva amatőr író
Vidéki Éva vagyok, kétszeres nagymama. Óvónőként dolgozom Piliscsabán. Már kisgyermek korom óta rajongok a versekért, mesékért és a munkám folyamán igyekszem a gyerekekkel is megszerettetni ezeket az irodalmi értékeket. A versírással egész korai gyermekkoromban elkezdtem foglalkozni, szerettem a rímeket, a zeneíséget és azt, hogy csodálatos színeket lehet varázsolni a szavakkal, a mondatokkal. A mesék szer...
Gani Zsuzsa
2023-05-31 14:55
Szép, tanító mese. Nagyon tetszett. Gratulálok! Zsuzsa
Vivien90
2023-06-24 19:26
Kedves Éva! Készítettem illusztrációt a meséhez :) Feltöltöttem, elvileg a galériában látható lesz. Üdvözlettel,
Harangi Árpádné
2023-11-25 14:14
Csodálatos mese! Minden apró részlete szépen le van írva. Jó volt olvasni és hallgatni! Gratulálok hozzá, egyben sokat lehet tanulni a színekről!