Éganya ajándéka

Éganya ajándéka.

Sűrű, súlyos fellegek takarták el az eget. Nem esőillatot árasztottak magukból, hanem valami kegyetlen, fájó, szédítő szagot. Éganya lepillantott a Földre s látta, hogy ezek a felhők mit művelnek a fák leveleivel. A leveleken szürke réteg ült és hervadni kezdtek. Éganya könnyezett, de könnyei nem tudták mindezt elmosni. Látta, hogy tenni kell végre valamit, hiszen szolgái az évszakok is, mintha nem tudnák a dolgukat, összevissza járnak.   

    Felvette csillagfürtös ruháját és elindult, hogy megkeresse testvéreit Vízanyát és Földanyát. 

 Elérkezett az Óceánhoz, ahol Vízanya élt. Amint odaért újra könnyek gyűltek a szemébe. Testvére ölében haldokoltak a halak. Hiába csapkodott hullámaival a víz felszínét ragacsos fekete réteg borította. és az öblök szeméttel voltak tele. Vízanya könnyei a partot mosták. Majd megfogta Éganya kezét és kagylókkal hímzett ruhájában elindult Ő is, hogy együtt megkeressék harmadik testvérüket Földanyát. Földanya az erdőben lakott. Sokszor tanúja volt annak, amint fáit tűz emészti el, vagy hangos jajkiáltással dőlnek hanyatt és helyükre füstöt okádó épületeket emelnek az emberek. Hervadt avar alá rejtette a kis élőlényeket és zokogott, amikor látta, miként kutatják a madarak elpusztult fészkeiket. 

Üdvözölték egymást a testvérek és próbálták kitalálni, mit kéne tenni, annak érdekében, hogy mindez a gyötrelem eltűnjön a világból. Először Éganya mondta el gondolatait. Tudom, hogy az embereknek utazniuk, fűteniük, világítaniuk kell! Ezért az ő szolgálatukba állítom fiaimat a Napot és a Szelet. Én a hullámaim erejét adom nekik és mindent tisztára mosok, ami beszennyeződött. Az én szívem - mondta Földanya- telve van melegséggel és szeretettel. Én ezt a forróságot adom nekik. Engedem, hogy lefúrjanak szívemig és az energiát elvezessék otthonaikba. 

 De vajon, hogy vehetnénk rá őket a változtatásra? - kérdezte Vízanya. 

 Éganya csak mosolygott.  

- Ezt bízzátok énrám! 

 Miután a testvérek elköszöntek egymástól útnak indult a varázslat. Azon az éjszakán sokkal több csillag ragyogott az égen, mint máskor. Eljött az éjfél és a csillagok elindultak lefelé. Minden csillag egy-egy ember szívére tapadt. Átmosta, majd bölcsességet rejtett el benne. 

        Másnap reggel minden ember útra kelt, hogy visszafordítsa mindazt, amit eddig elkövetett. Befogták a Szelet és a Napot. Megtisztították a vizeket. A felsebzett erdők helyére fákat ültettek és a füstölgő épületeket belepte a repkény.  A természet gondoskodott gyermekeiről. Megint önzetlenül adott, de úgy, hogy ő is életben maradjon. Az évszakok útjukra indultak. A Tavasz teleszórta virággal Földanya haját és olyan illatot árasztott, hogy az emberek lelke boldogsággal lett tele. A Nyár bő termést érlelt. Az Ősz színekkel festette a tájat és roppanó avarszőnyeget terített az emberek talpa alá. A Tél visszaépítette a jéghegyeket és csillámos fehérséggel borította a szunnyadó Világot. Az emberek pedig örökre a szívükbe vésték a törvényt: 

A Természet önmagát adja, elvenni tőle erővel semmit sem szabad! 

Írta: Vidéki Éva