A szivàrvàny, a mandula és a gesztenye

A szivàrvàny, a mandula és a gesztenye.

Hol volt, hol nem volt a Sajó folyó partjàn innen de a bàbonyi büdös savas patakon túl élt egy vasorrú bàba. Szegény olyan öreg volt és olyan csúf, mindig köpönyegben és kendőben jàrt a görbe botjàval. Járta, jàrta az erdőket, mezőket szedte a gombàkat, ültetett, gyűjtögetett. Nem bàntott szegény senkit néha csak sóhajtozott, ejj kivàgtak megint egy fàt, ejj de büdös ez a bàbonyi patak, jajj mit engedtek bele a folyóba... De csak vàndorolt. Éldegélt a kunyhójàban... 

Arra tévedt egy tündér egy csúf esős délutànon. Nem tetszett neki a kajiba amiben a boszorkàny éldegélt de mit volt mit tenni be kellett kopogtatnia, mert eltörött a szàrnya,  S nem tudott tovàbb repülni tündérorszàgba. 

A vasorrú bàba ajtót nyitott be is engedte a tundért, hellyel is kínalta. Adott neki tiszta ruhàt, főzött neki gyógynövény teàt és kalàccsal kínàlta amit maga sütött. S így kezdték a beszélgetést mi jàratban van a tündér. Ejha miért nem ezzel kezded? A vasorrú bàba lekapta a kendőjét, kabàtjàt és neki làtott hogy az üstjében megkavarja a gyógyító főzetet. Gesztenyét is tett bele làtta a tündér. 

A tündér, akit egyébként Szivàrvànynak hívtak figyelte a vasorrú bàbàt miközben dolgozott hogy nem is olyan öreg, nem is olyan csúnya, egész szép kerekded hölgy volt csak pár ősz hajszàla volt. 

A tündér erőre kapott rögtön amint Mandula aki a vasorrú bàba volt, bekente a szàrnyàt. S megkérdezte tőle mit kérsz fizetségül? Azt mondta semmit nem kér. De egy vàgya volna, ha lenne egy gyermeke akit megtanithatna mindarra amit tud. 

Szivàrvàny elment. Pár nap elteltével egy kisfiú jàtszadozott a vasorrú bàba ajtaja előtt. Kérdi tőle a kendőbe és kabátba csomagolt Mandula ki vagy te gyermek? A fiú úgy felel, Gesztenye vagyok, Szivárvány küldött hogy ne légy magányos. 

Mandula úgy megörült eldobta a kabátját és a kendőjét soha többé senki nem nézte vasorrú babának. Csak egy fiatal boszorkány beütésű hölgynek. Aki egy kisfiúval járja a vidéket. 

Sok helyet megmutatott Mandula Gesztenyének. Elmentek egészen a keresztúri szőlőhegy tetejébe, hogy megnézzék a Bükköt, ott szedtek makkot, gesztenyét, fenyőt. Elmentek a lerombolt Bém kemény tetejébe és a romok alà is fàkat ültettek. Elmesélte Mandula hogy itt nagy kén szag terjedt annak az idejébe, mígnem a sok tündér megegyezett a varàzslókkal hogy költözzenek arrébb ördögöket égetni. 

Bejàrtàk az egész Sajó vidékét, a szàntóföldeket, a síneket és utakat. Mandula egy napon tényleg nagyon megöregedett. De Gesztenye már szép sudár legény lett. Azt bízta rá Mandula ha már ő örök àlomra szenderülne, menjen keressen egy leànyt magànak és költözzenek be az odúba. De azt megígértette vele ha megsokasodik és megállta a helyét a vilàgba elmegy a nagy ecsegi vasúti úthoz. Megkeresi a mérges savas patakot és a vagonok sötétjében a kövek és gazok mezején ellopódzik a híd alá be kúszik a savas patak medréhez és végéig megy rajta. Ott az lesz a feladata hogy elmegy egyenesen bàbony szívébe a vasból és műanyagból épített városba ahonnan a kénes olajszag bűzölög. Elviszi a végtelenül nagyítható erszényét tele gesztenyével és mandulàval és míg hazafelé baktat minden lépésnél előszór egy magot a patakba és a mellé. Ebben maradtak. 

Nem sok idő múlva Mandula a vasorrú bàba elment a földi világból egészen a mennyek kapujába. Szomorú volt Gesztenye mígnem Szivárvány tündér egy leány kíséretében elé nem toppant. Egymásba szerettek a fiatalok és megsokasodtak. 

De egy napon eszébe jutott Gesztenyének a fogadalma nevelő anyjához. S mondta aznap a gyermekeinek szedjenek rengeteg makkot, mandulát, gesztenyét, diót. Volt amelyik fia követ is gyűjtött hisz picike volt. Monda aznap este a feleségének, asszony nekem dolgom van megyek teljesíteni nevelő anyám utolsó kérését. S úgy tett. 

Ment az úton elért az ecsegi köves úthoz. Elért a büdös patakhoz eszébe jutott nevelő anyja minden szava. Bebújt a savas patak hídja alá. Ment végig a patkányok és döglött halak közt az árok mélyen ahol épphogy folyt a büdös víz. Csak a Hold világított. Oda ért a gyár legeslegszéléhez és betömködte a kővel az eredő büdös víz forràsàt. Ezt a legkisebb fia szedte Kukcum. Vissza fordult Gesztenye és elkezdte dobalni a patakba s a mellé a sok magvat. 

Ahogy reggel lett hazaért útjáról Gesztenye úr s mit látott, hogy fáradtan hátra nézett az út mellett mindenütt fák nőttek a fákra madarak költöztek és énekeltek. A savas patak megtisztult és  halak úsztak benne. A büdös város felett fekete füst gomolygott de nem jött tovább a fekete mérges víz. Így már a Sajó vize sem volt többé beteg, megnyugodhat ott hát Gesztenye s odafenn a hegy felett Mandula is. 

Itt a mese vége gyerekek, ha erre jártok nézzetek fel a keresztúri szőlőhegyre láttok-e ott egy mandula fát és egy gesztenye fàt a szivàrvàny alatt?!