A szomorú tükör

A szomorú tükör.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szomorú tükör. Bárki tetőtől talpig láthatta magát benne, szép nagy volt.  A keretét aranyra festették, szőlőfürttel díszítették. Egy nagy ruhásszekrény társaságában álldogált egy múzeumban. Ő volt a legszebb tükör hetedhét országon és bizony még azon túl is, de ő csak lógatta az orrát.

A vele szemben álló fehér virágos szekrény nézte egy darabig, de nem bírta sokáig szó nélkül:

– Ejnye, komám. Miért vagy folyton szomorú?

– Hát nem látod, mi történik, amikor elém állnak az emberek?

A ruhásszekrény nem látta. Nem értette, mire gondol a másik.

– Figyeld csak meg,mi történik, amikor belém pillantanak – mondta szomorúan a tükör.

A ruhásszekrény egész álló nap figyelte az embereket. Nem lett okosabb estére sem. Éppen egy kislány álldogált a tükör előtt, nézegette magát. Illegett – billegett a fodros kis szoknyájában. Rámosolygott a tükörképére. Fordult még egyet, majd hirtelen sírva elszaladt az anyukájához.

– Anya, anya – kiabálta kétségbeesetten – láttam a tükörben, hogy elszakadt a ruhám.

Jött egy kamaszlány, ő is megállt. Jobbra, majd balra fordította a fejét.

– Ah, milyen nagy az orrom – mondta nagyot sóhajtva és továbbment.

A tükör alig várta, hogy kettesben maradjanak a ruhásszekrénnyel.

– Most már látod? – kérdezte a tükör.

– Nem látok én semmit – mondta értetlenkedve a szekrény.

– Jaj, de butuska vagy te! – kiáltotta a tükör. – Mindenki boldogtalan lesz, aki meglátja magát bennem.

A szekrény egy darabig nézte a szomorkodó barátját, majd így szólt:

– Mutasd meg mindenkinek azt, ami a legszebb rajtuk.

A tükör elgondolkodott.

A múzeum bezárt, minden elcsendesedett. A látogatók után a berendezési tárgyak is álomba szenderültek. A tükör álmában nagyokat sóhajtott. Azt álmodta, hogy körülötte mindenki boldog.

Másnap izgalmas nap volt a múzeumban. Kisiskolások jöttek látogatóba.

A tükör elhatározta, hogy megfogadja barátja tanácsát. Jöttek a gyerekek, nézelődtek. Megálltak a tükör előtt.

– Nézd, milyen szép a hajad – bökte meg az egyik kislány a másikat, miközben a tükörképüket nézegették.

– Az bizony – mondta nevetve a másik, majd boldogan szökdécseltek oda a ruhásszekrényhez.

A tükör nézte a vidám gyerekeket. Boldog volt. Ettől a naptól kezdve mindenkinek megmutatta, hogy mi a szép benne, és ő lett nem csak a legszebb, de a legboldogabb tükör is hetedhét országon innen, és bizony még azon túl is.