A teknősök hercegnője

A teknősök hercegnője.

 A teknősök hercegnője
  Réges-régen a Föld életének kezdetén különleges, varázserővel bíró lények szorgoskodtak égen, földön és vízben. A Föld lelke teremtette őket, testének mélyén folyó lávából, patakokból, gázokból. Miután kiemelte testéből, lefektette őket a felszínen. A felszín akkor még tele volt sebekkel, kopár volt, egyik helyen hideg, másik helyen forró és csak égettfekete, barna, hamuszürke és tűzvörös színű. Gyermekeinek nem adott az anyag korlátai közé szorított formát, szabadon változhattak bármivé, ami képzeletükben megfogant. Királyoknak és Királynőknek nevezte el őket és szívük mögé rejtett egy-egy cseppet saját teremtő lelkéből és fülükbe fújta tudásának lehelletnyi részét. Felébresztette őket, majd várt míg mindegyikük szemében meglátta az értelem csillogását. Négyen voltak és nagyon örült nekik. A Föld nem szerette a kopárságot és a szomorú színű, szaggatott ruháját. Megkérte hát a Királyait és Királynőit, hogy gyógyítsák meg sebeit és készítsenek neki színpompás, élettel teli köntöst. Ők készségesen nekiláttak. Egyikük a Föld gömb alakú testének tetejére, másikuk az aljára állt. A harmadik a jobb oldalán, a negyedik a bal oldalán foglalta el helyét. A Napból átáramlott rajtuk a fény, mely vibráló kavalkádként hullott tova a Föld testére, létrehozva színeket és azok árnyalatait. De hamar rájöttek, hogy kevesen vannak ily hatalmas munkához. Rövid tanácskozás után elhatározták, hogy még sok és sokféle segédre lesz szükségük. Lávából és homokból testes, tömzsi földlényeket gyúrtak. A vizet hamuval keverték és karcsú, hajlékony vízlényekké alakították. A gázokat homokkal és vízzel kötötték meg, hogy légies, lebegő lények jöjjenek létre. Oly rengeteget tudtak készíteni belőlük, hogy a Föld felszíne már majdnem meg is telt izgő-mozgó pontocskákkal. Hercegek és hercegnők lettek, akik olyan varázserővel bírtak, mellyel nem lehet ártani vagy kárt tenni. Ők már nem voltak formátlanok és korlátok nélküliek. Olyan testet kaptak, ami hasonlított a feladataik megoldásához. A földhercegek és hercegnők kapták az erdők, mezők, hegyek, völgyek, barlangok, sivatagok, folyómedrek, tavak kialakítását. Övék volt a tisztség, hogy élőlényekkel népesítsék be a szárazföldet. A vízlények dolga volt megalkotni az esőt, a havat, a jeget. Feltölteni a gleccsereket, a patakok, folyók medreit. Aztán elárasztották a tavakat, tengereket, óceánokat. Ők találták ki a finom fövenypartokat, ahol a tengerek és óceánok összeértek a szárazfölddel. És övék volt a tisztség, hogy élőlényekkel népesítsék be a vizeket. A levegő hercegek és hercegnők létrehozták a levegőt majd mozgatni kezdték. Nekilódult a szél körbe-körbe a Föld körül. Olykor szelíd-csendesen, olykor zúgva, forogva vagy játszadozva vitte a vizek párájából létrejött felhőket. Ezek a hercegek és hercegnők rajzolták az égre a szivárványt és az északi fényt. Övék volt a tisztség, hogy repülő élőlényekkel népesítsék be a Föld új ruháját. A négy király és királynő figyelmeztette a hercegeket és hercegnőket, hogy amit létrehoznak ne csak szép, de hasznos is legyen. Illetve vegyék figyelembe, hogy Föld anya ruhájának időtlenségét csak úgy lehet biztosítani, ha a legapróbb élet is össze van kötve minden más élettel. Minden teremtő erő nekilátott a maga dolgának. Először a szabad szemmel nem látható növények és állatok születtek meg, ezután fokozatosan haladtak a nagyobbak felé.                                                                     
  A tengerek fenekét a magukat sellőknek nevező hercegek és hercegnők homokkal fedték. Mivel a sellők minden idejüket a tengerben töltötték a gyors mozgáshoz nem lábakat, hanem uszonyt varázsoltak maguknak és pikkelyekkel fedték azt. De az élet teremtéséhez karokra, szemekre is szükség volt, ezért félig hal félig ember alakot öltöttek. A mély vizekben nem számított a szépség és a színek, mert nem volt fény, ezért csak olyan állatokba és növényekbe lehelltek életet, amelyek praktikusak voltak. A sekély, napfényes vizekben azonban varázslatosan bántak képzeletük alkotó erőivel. Zátonyokat építettek és megannyi formával és színnel kísérleteztek. Lehettek bármilyen furcsák, viccesek a kövek a kagylók, halak, csigák, korallok, hínárok, tengeri rózsák, csillagok, rákok, uborkák és még ezer és ezerféle növény és állat, mindnek találtak helyet. Nem mindig sikerültek egyből tökéletesre, ezért azután sem hagyták magukra "gyermekeiket", hogy beengedték őket a tengeri életbe. Kedves gondoskodással tanították meg nekik, hogy melyikük mit ehet, hogyan rejtőzzenek el, miképp lesznek utódaik. És figyelték szükséges-e változtatni az alakjukon vagy a szokásaikon? Az egyik hercegnő leginkább olyan állatokat szeretett varázsolni, melyek mindig mosolyognak. A számára legkedvesebb lényeknek kampós, kemény szájat, hosszú, nyújtogatható, kissé ráncos nyakat adott. Testük lapos, négyzetes formájú lett. Lábaik inkább lapátra hasonlítottak és elöl is hátul is kétfelé álltak el a testüktől. Tojásdad fejük két oldalán, majdnem a fejtetőn egy-egy nagy, fekete gülüszem ült, köztük orr helyett csak orrnyílás. A lapát lábak miatt az úszásuk inkább lassan repülő madarakra emlékeztetett, bőrük pedig barázdált kavicsokra.
- Teknős. Ez lesz a nevetek. - mondta nekik. - Ehettek medúzát, rákot, csigát, kagylót. Ha pedig párt választotok, akkor a parti homokba ássátok be a tojásaitokat, a meleg nap majd kikelti őket. Most menjetek.
- Köszönjük. - válaszolták a teknősök. 
  Tizenhét nap elteltével a teknősök visszatértek a hercegnőhöz.
- Kedves Hercegnőnk! Nem olyan jó nekünk a tenger. Ha a zátonyok közt keresünk élelmet a hasunkat felkarcolják a kövek és a korallok. A homok dörzsöli, szúrja a testünk, ha pedig felmegyünk a víz tetejére levegőt venni, hátunkat égeti a nap. - panaszolták.
- Értem. - mondta együttérzően a teknősök hercegnője. Mindjárt megnézzük, mit tehetünk!?
Széles levelű hínárt szedett, betekerte a teknősöket és megkötötte a hínár végét rajtuk.
- Szerintem ez jó lesz. - mondta.
- Egész kellemes így! - ujjongtak a teknősök. De sajnos, három nappal később úgy tértek vissza, hogy rongyosra szaggatva lógott a hínár rajtuk.
- Sajnos a hínárlevél nem elég erős. A kövek elvágják, a rákok megcibálják, a korallok beleakadnak és akkor nekünk kell eltépnünk, hogy felmehessünk levegőért.
- Óhh! Ez nem jó.- sajnálkozott a hercegnő. Hadd gondolkodjam kicsit!
 Sorra vette a körülötte lévő dolgokat, majd hirtelen felragyogott a szeme.
- Hát persze! Mint a halaknak meg nekem! - Pikkelyeket szedett a saját testéről és a teknősök testére ragasztotta. Menjetek, próbáljátok ki! - szólt vidáman.
- Milyen szépen csillognak ezek a pikkelyek! - örvendeztek a teknősök és boldogan elúsztak. De öt nap múlva vissza kellett térniük. A pikkelyek nagy része odalett.
- Látod, mi történt velünk? - forgolódtak a hercegnő előtt. - A homok a pikkelyek közt a bőrünkig hatolt és csak csiklandozott és viszketett. Addig dörzsölgettük a hátunk és hasunk a kövekhez, míg leváltak a pikkelyek!
- Nagyon sajnálom. Azt hiszem körültekintőbben kell választanom. Addig is bújjatok a hajam alá, a tarkómon elfértek, türelmetek kérem.
A hercegnő keresgélni kezdett, tanácsot kért más sellőktől, megnézte azok milyen adományt adnak a teremtményeik védelmére. Voltak tüskék, tüskés uszonyok, mérgező bőr vagy csápok, meszes héj vagy páncél. Leginkább a kagylók héja tetszett neki, ezért megkérte a kagylók hercegét, hogy adjon neki két kagylóhéjat. Miután megkapta azonnal visszasietett a teknősökhöz. 
- Itt van! Gyertek elő, máris rátok erősítem. - mondta izgatottan. A kagylók egyik felét a teknősök hasára a másikat a hátukra erősítette. A két héj között volt elég hely a lábak mozgásának és egy kicsit behúzhatták a nyakukat alá.
- Kész is! - kiáltotta elégedetten. Mit szóltok hozzá? - kérdezte.
- Jónak tűnik! - válaszolták izgatottan mosolyogva a teknősök. - Reméljük beválik. Azzal továbbálltak.
Eltelt sok idő. A teknősök hercegnője megnyugodott, a kagylóhéj ezek szerint bevált. Azonban öröme hamar elszállt, mert estére a teknősök újra megjelentek. 
- Nézd! A kagylóhéj sértetlen és mi is. Csak hát mi nőttünk egy kicsit és így a kagylóhéj kezd szűk lenni. 
- Lecserélhetjük nagyobbra. 
- Először mi is erre gondoltunk. - válaszolták a teknősök. - De mekkora lesz a kagylóhéj mire teljesen megnövünk? Nem lesz túl nehéz?
- Ez bizony jogos kérdés. - szomorodott el a hercegnő.
- Most mi lesz?-szomorodtak el a teknősök.
- Nem tudom, egyenlőre bújjatok vissza a hajam alá.- javasolta a hercegnő. - Velem biztonságban lesztek, amíg megoldást találunk. A teknősökről levette a kagylókat és betakarta őket hosszú hajával. A következő néhány napban töprengett, kísérletezett, beszélgetett a többi sellővel. Nem találta, amit keresett. Elfáradt, leült egy homokbuckára az egyik korallzátony végénél, ahol egy nagyobb homoktisztás kezdődött. A homoktisztáson több helyen is nagyméretű kagylók álltak ki a homokból. Félig beásták magukat, hogy az áramlatok ne sodorják el őket. Bánatosan nézte őket a hercegnő. Ezt a fajta kagylót még nem látta ezelőtt, biztosan újak. A hozzá legközelebb lévő kagyló egyszer csak félig kinyitotta magát. 
- Üdvözlünk Téged Teknősök hercegnője! - szólt tisztelettudóan.
- Üdvözöllek Titeket kedves kagylók. - felelt az mosolyogva.
- Hallotuk, milyen gondban vagy és úgy döntöttünk segítünk, ha elfogadod.
- Nagyon kedvesek vagytok, de hogyan tudnátok segíteni? - csodálkozott a hercegnő.
- A mi hercegnőnk hagyott egy kicsike, titkos kis varázserőt bennünk. Nagyon szép gyöngyöket tudunk készíteni a testünkben. Szívesen neked adjuk őket. Ha olyan varázserővel használják fel őket, mint amilyen neked van, bizonyosan nagyszerű eredménye lesz. Gyere nyúlj be a héj alá és vedd ki a gyöngyöt. A hercegnő megtette, amit a kagyló mondott és meglepetésében összecsapta a kezeit.
- Óhh, de gyönyörű. - görgette a selymes fényű gyöngyöt a tenyerén. - Nagyon hálás vagyok érte. Azt is tudjátok mit csináljak vele?
- Először is vedd át mindanyiunktól a gyöngyeinket, azután fűzd a hajadba őket úgy, mintha egy halászhálót készítenél. - jött a válasz.
Minden kagylónak más és más színű gyöngye volt. Némelyik tört fehér, némelyik sötétszürke, volt sárgás, barna és halvány rózsaszín. A teknősök kíváncsian kidugták fejüket. A hercegnő nem győzött álmélkodni és egymás után fűzte hajába a gyöngyöket, melyek már szinte függönyt alkottak, olyan sok volt. 
- Ha készen vagy, hunyd be a szemed és képzeld el a kívánságod!
A hercegnő elképzelte a teknősöket és azt kívánta, bárcsak találna nekik megfelelő védelmet. A gyöngyök belsejében derengés kezdődött, egyre erősödött míg egészen ragyogó fénnyé változott. A ragyogó gyöngyből és hajból álló háló lebegni kezdett és gyengéden, átölelte a teknősök testét. A teknősök először kissé megijedtek, de átengedték magukat a lebegésnek, a gyöngyök pedig elkezdtek átalakulni. A hercegnő hajszálai mentén kiszélesedtek, kilapultak, összeforrtak. Mintha nagy kagylóhéjakat ragasztottak volna össze, amiket azután lecsiszoltak. Erős mégis rugalmas, velük együttélő páncéllá változott a teknősök testén. A páncél szélén kisebb, négyzet alakú darabkákból álló szalag futott körbe. Hasuk fehér színű lett, hátuk pedig zöldesszürke. A kagylók, halak, néhány sellő és minden élőlény, amelyik tanúja volt a varázslatnak tapsolt és éltette a hercegnőt. A kis teknősök végre előbújhattak. A hercegnő nyugodtan bocsátotta útjukra őket.
- Örökké hálásak leszünk neked hercegnőnk - mondták meghatottan. - Örökké hálásak leszünk nektek gyöngykagylók!
Azóta a teknősök biztonságban élnek mind a tengerekben mind a szárazföldön.