A törvény ereje

A törvény ereje.

Mind e szép, ártatlanak látszó csemete,

összefutó ágain pici madár cinege.

Sokat tesz ő, fészket épít, fiókáit eteti,

de ha baj van ijedten felriasztva repteti.

Különb ez a kis madár, ki a természetben megbújik,

mint az ember ki ha öl, menekülve elbújik?

Félelemmel teli szívvel reszket a bokrok alatt,

ha jönnek a vadak gyorsan fegyverért matat.

Csupán egy korhadt tuskó akad kezében, nem más,

gondolkodik ezzel, most mit tegyen hát.

Túl nagy a félelem, szerencsétlenen nagy az ijedelem,

romlott ember ismétli magának szüntelen.

Ki egykor tanyán élt szegényen és békében,

most üldözöttként menekülve bolyonghat az erdőben.

Éhes ő már, napok óta nem is evett,

talál egy madártojást, mellyel megtelhet.

Farkaséhségét kis időre ugyan csillapítván,

de szomját mégis vajon mi oldhatná?

Erdő közepén éldegél egy kis tó,

vize oly tiszta, mint a fehér hó.

Szabad-e innia romlott embernek,

tiszta tóból, mely még nem szennyezett.

Az egész tájat lágy szél veszi körbe,

súgja az embernek, oltja szomját bőven.

Romlott világ, gyáva nemzet, emberek,

csak egy akadt, ki a törvénnyel szembe kelt.

Nem tett rosszat, harcolt a nemzetért,

s most egyedül maradt a semmiért.

Nincs senki, aki mellé állna a bajban.

hiába is várja, magára van hagyva,

A nép egyetért ugyan merész tettével,

de a félelem miatt nem követnék el.

Nagy a hangja a parancsoló törvénynek,

az ő kezei akárhova menj, elérnek.

Hiába tettél igazságot jó célból,

rád kenik a hazugságot rossz okból.

A cella sötét vermébe kerül ő,

a magányban gondolataiba merül ő.

Nézi a rácson átosonó napsugárt,

meglátja a fán lévő kis madárt.

Most már boldogság tölti szívét el,

itt az idő, tudja, hogy menni kell.

Mielőtt a fény szemében kihunyna,

a madárhoz szól, majd szemeit lecsukja.