Barion Pixel

A tündér, aki a Holdnak énekelt


 
Az a reggel is úgy kezdődött Szivárványföldén, mint a többi: a virágtündérek kórusa messze zengő énekkel köszöntötte a felkelő napot. Csillagfürt, az egyik fiatal és szeleburdi tündér ámulva hallgatta társait, ám a csodálatába némi keserűség is vegyült....

Kép forrása: bing.com

 

Az a reggel is úgy kezdődött Szivárványföldén, mint a többi: a virágtündérek kórusa messze zengő énekkel köszöntötte a felkelő napot. Csillagfürt, az egyik fiatal és szeleburdi tündér ámulva hallgatta társait, ám a csodálatába némi keserűség is vegyült. Hiszen semmire nem vágyott jobban a világon, mint hogy ő is velük együtt üdvözölhesse a NAPOT. De hiába volt hangja tisztán csengő, Violinka, a kórusvezető tündér mindig ugyanazt válaszolta:

– Ne nyaggass, Csillagfürt! Ezerszer megmondtam már, hogy addig nem lehetsz a napköszöntők tagja, amíg nem éltél meg legalább húsz sziromhullást! Ez a szabály! – és közben jelentőségteljesen felvonta a szemöldökét.

„Ha a tündérek nem kíváncsiak az énekemre, majd meghallgatnak a virágok!” – gondolta az egyik alkalommal Csillagfürt. Aztán, huss, már ki is röppent a Szivárványpalota ablakán. Önfeledten dalolva szállt virágról virágra egészen addig, amíg a szárnyával véletlenül el nem sodort egy méhecskét.

–  Jaj! A kosaram! Jaj, ne! A virágpor! Az összes kiborult! – hallatszott a siránkozás egy búzavirág tövéből, miközben a virágtündér aggodalmaskodó arccal ereszkedett le a pórul járt méhecske mellé.

– Annyira sajnálom! Nem sérültél meg? – hebegte Csillagfürt, miközben segített feltápászkodni a bajbajutottnak, még a kosárkáját is készségesen leporolta, mielőtt odanyújtotta neki.

– Mit csinálsz? Nem elég, hogy úgy röpködsz, mint egy szédült szitakötő, de még a virágportól is megfosztasz minket! – duruzsolta mögötte dühösen egy hang. Fullánk volt az, a méhraj parancsnoka. – Keress magadnak másik helyet, ahol kornyikálhatsz!

Csillagfürt lehajtott fejjel oldalgott el. Bár a történtek miatt furdalta a lelkiismerete, Fullánk szavait akkor is bántónak és igazságtalannak tartotta, mert nem szándékosan okozta a kellemetlenséget. A közeli patak csörgedezése azonban ismét jókedvre derítette.

–  Kérlek, hallgasd meg az új dalomat! – rimánkodott a pataknak, de az fontoskodva csak ennyit válaszolt:

– Sajnálom, nem érek rá! Éppen a kavicsaimat fényesítem, hogy még szikrázóbban csillogjanak a napsütésben. Egyébként is hallhatsz-e szebbet a patakcsobogásnál? – tette hozzá öntelten. Csillagfürt nagyot sóhajtott, majd felpillantott a fákra.

„Megvan! A fák! Ők majd meghallgatnak, ők biztosan ráérnek!” – gondolta, s beljebb is merészkedett az erdőben. Azonban ismét csalódnia kellett.

– Száz meg száz madarat hallhatunk, ahogy csivitelnek, csicseregnek, huhognak! Miért lenne számunkra különleges, amit te tudsz? Nem beszélve a mi muzsikánkról, amelyet a hegyek visszhangoznak, és melytől a föld is táncra kél alattunk! – zúgták a tölgyek. Hogy ezt megmutassák, hajladozni kezdtek, csak úgy recsegtek-ropogtak ágaik, suhogtak leveleik. Akkora lármát csaptak, hogy Csillagfürtnek még a szárnyai is reszkettek a rémülettől. Felröppent, és csak szállt egészen a tündérpalotáig, vissza se nézett. Felviharzott a szobájába, magára zárta az ajtót, és az ágyán gubbasztott alkonyatig. Könnyes szemmel figyelte az ablakon át, ahogy a Hold felbukkant az égen.

Ezüstös ragyogása teljesen elbűvölte Csillagfürtöt. Szélesre tárta ablakát, és felsuhant a palota sziromkupolájára, ahol halkan dúdolni kezdett. Idővel egyre bátrabban, egyre magasabbra szállt hangja az éjszakai égbolton. A Hold sugarai átkarolták és felemelték a tündért, a csillagok pedig keringőzve gyűltek köréjük.

Csillagfürt a holdsarlón ringva lassan álomba szenderült.

Másnap reggel a Nap sugarai ébresztették. Nagyot nyújtózott, majd felült és körülnézett:

„ A szobámban vagyok. – állapította meg. – „ De én felrepültem… A Hold ringatott… Vagy csak álmodtam volna az egészet?” – tűnődött. Ezen töprengett, amíg friss harmatot gyűjtött, vagy a kottaállvány cipelésében segített, sőt, még virágkoszorú fűzése közben is. Amikor beesteledett, ismét felrepült a sziromkupolára, lehunyta a szemét és dalolni kezdett. Kisvártatva szárnyak surranását hallotta: Violinka telepedett mellé, ő is bekapcsolódott az énekbe. Egymás után szállingóztak köré a tündérek. A felhők mögül előbukkanó Hold is látta, ahogy a Violinka magához ölelte Csillagfürtöt, miután elcsendesült a dal.

– Eddig csak a Napot dicsértük – mondta. –Te voltál az első tündér, aki a Holdnak énekelt. Igazán csodálatos volna együtt köszönteni az éjszaka égi vándorát is! Boldogan csatlakozunk hozzád, ha megengeded!

Csillagfürt bólintott. Feltekintett: a holdsarló mosolyogva ringott az égen, ezüstös fénye pedig beragyogta a Szivárványpalotát.

Sarkadi Emília (Limy), amatőr költő, író és meseíró

Sarkadi Emília vagyok. Barátaim még a középiskolában Limynek neveztek el. Ebből a becenévből született Facebook oldalam elnevezése, a Limytáltkiadas. Bölcsész vagyok diplomám és életszemléletem tekintetében egyaránt. Hazaköltözésem óta szülőfalum, Sárrétudvari iskolájában tanítok magyart, történelmet. drámát és angolt. Amennyire időm engedi, verseket, meséket, novellákat alkotok, de írtam már szövegkönyvet is...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások