Mi fán terem az igazi művész?


http://mocorgohaz.hu/

Meleg nyári nap volt. A rét minden lakója a virágok és fűszálak árnyékában keresett menedéket. Egyedül Tódor, a tücsök szökkent nagyokat, néhány gyűrött papírdarabbal a hóna alatt. Észre sem vette Nyurgát, a szöcskét, aki békésen hűsölt egy fűcsomót tövében...

Kép forrása: pixabay.com

Meleg nyári nap volt. A rét minden lakója a virágok és fűszálak árnyékában keresett menedéket. Egyedül Tódor, a tücsök szökkent nagyokat, néhány gyűrött papírdarabbal a hóna alatt. Észre sem vette Nyurgát, a szöcskét, aki békésen hűsölt egy fűcsomót tövében.

– Hova igyekszel ilyen szélsebesen Tódor? – kiáltotta utána Nyurga.

– Sürgős dolgom van! Modellt keresek! – válaszolta kutyafuttában Tódor. – Tudod, minden nagy festőnek szüksége van valakire, akit lefesthet! És én nagy művész akarok lenni! Mi több: híres művész! Ezért akarok egy modellt találmi, de azonnal! Vár a világhír!

– Mit keresel? Mi kell neked? – értetlenkedett a barátja, miközben megérintette Tódor homlokát. – Talán megártott a napsütés, hogy ilyen furcsa dolgokat ciripelsz? Tücsköt-bogarat összehordasz itt nekem!

Tódor szusszant egy nagyot, majd visszafordult:

– Ezek itt az én festővásznaim – mutatott az összegyűrt papírdarabokra. – És íme, az ecsetem és a palettám! – húzta elő zsákjából diadalmasan kincseit, magasba emelve kincseit. – Elhatároztam, hogy festeni fogok. Ciripelni minden tücsök tud. A tücsökzene közönséges.  De a festészet, az más! Az különleges dolog. És én különleges akarok lenni!

–  Tudod mit? Akkor én meg költő leszek! – hahotázott Nyurga, és rögtönzött is néhány sort:

„Itt jön Tódor, a tücsök,

ki jó nagyokat tüsszög,

mert orrába ment a festék,

míg mások a palettáját lesték.”

– Egy igaz barát segít a másiknak, nem pedig csúfolódik! – mondta sértődötten Tódor. – És egyáltalán mit tudsz te a művészetről, te fűszálpoéta!

– Ezt te kérdezed, akivel egész nyáron együtt muzsikáltunk? Az talán nem volt elég művészi neked? Hátrébb a csápokkal, barátom! És ismersz, csak ugrattalak – csitította a szöcske.

– Fölösleges ugratnod! Mi tücskök magunktól is nagyot tudunk ugrani – duzzogott Tódor.

– Akkor miben tudna segíteni egy IGAZ barát? – próbálta kiengesztelni Nyurga. – Vigyem a palettádat és az ecsetet?

– Köszönöm, nem szükséges. Ellenben lehetnél te, az első, akit megörökítek! – enyhült meg Tódor, miközben végigmérte szöcskebarátját. – Igen, igen. Azt hiszem, megfelelő lennél a feladatra – hümmögte.

– És mit kell tennem mindehhez? – kérdezte Nyurga.

– Csak feküdj végig a fűben kényelmesen. A fejed emeld fel és támaszd meg! Így tökéletes! És meg ne mozdulj, míg azt nem mondom, hogy szabad.

– Álommodell vagyok, ugye? Úgy értek a fűben heverészéshez, mint senki más! – jelentette ki Nyurga. Tivadar pedig munkához látott. Gondosan kisimította az egyik papírdarabot, festékbe mártotta az ecsetet, és aprólékos mozdulatokkal alkotni kezdett.

– Kész vagyok! Most már megnézheted – törte meg a csendet, amikor végre elkészült a nagy mű. Barátja feltápászkodott, mellé szökkent, és alaposan szemügyre vette az alkotást. Hirtelen nem is tudta, mit mondjon, némán meredt a papírdarabra. Végül ennyit sikerült kinyögnie: – Hát az egyszer biztos, hogy ez a kép nagyon ... hát izé… nagyon zöld. Tengernyi zöld vékony fűszál nyújtózik az ég felé, ott középen pedig egy nagy vastag fűszálat ledöntött a szél.

– Nem látsz a csápjaidtól? – horkant fel Tódor. – Az neked vastag fűszál? Hiszen az te vagy!

 - De ugyanolyan…

- Mert te is zöld vagy, mint a fű! Beleolvadsz a környezetedbe.  De csak nem festhetek kék szöcskét! Vagy lilát, hogy jobban látszódjál!

–Tódorkám, ne beszélj már zöldeket! Én nem be-, inkább elolvadok ebben a hőségben – válaszolta Nyurga. – Nem ugrunk le a patak partjára, hogy kicsit lehűtsd magad?

– Nincs nekem ilyenekre időm. Új modellt kell találnom – rázta a fejét a tücsök, és már indult volna tovább.

– Akkor a patakpart a legmegfelelőbb hely a számodra. Ott aztán van nyüzsgés!  Annyi jelentkeződ lesz, hogy modellügynökséget is nyithatsz a végén! – győzködte Nyurga, míg végül a barátja beleegyezett, hogy vele tartson.

Nyurgának igaza lett. Csak úgy tolongtak a bogarak, szitakötők, de még a pillangók is a patakparton, amikor meghallották, hogy festmény készülhet róluk.

– Nyugalom, kérem, nyugalom!– próbált rendet teremteni Tódor a nagy nyüzsgés közepette. – Tessék csak sorba állni szépen! Senki nem marad portré nélkül, csak egy kis türelmet kérek! – ígérte, miközben ezt gondolta magában: „Lám, mennyien kíváncsiak rám.”. De a tücsök boldogsága nem tartott sokáig: végül mindenki csalódottan távozott:

– Ez nem is én vagyok, hanem egy pöttyös labda – méltatlankodott Katica.– Éppen hogy nem gurulok! Ha ilyen kövér lennék, hogy is tudnék repülni!

– Úgy festek a képen, mint egy kókadt buzogány, amit belepett a pókháló. Ezek neked csillogó szárnyak? És milyen ijesztő hatalmas szemeket rajzoltál nekem! – húzta el a száját a szitakötő portréja láttán.

– Az enyémek sem szárnyak, hanem színes pacnik. Te pedig kontár vagy, nem festő! – hagyta faképnél dühösen a lepke is.

Tódor elkeseredetten lógatta csápjait a patak partján. Sejtette, hogy nem könnyű mesterségre adta a fejét, dehogy ennyire nehéz lesz... hogy ennyire rosszul csinálná... Ezt nem gondolta volna. Nyurga zavartan álldogált mellette. Nem tudta, mit is mondjon, hogyan vigasztalja barátját.

– Én is lehetek modell? – szólalt meg ekkor valaki a lába előtt.

– Te ki vagy? És hol vagy? – nézelődött Tódor.

– Kukkancs vagyok, a kíváncsi giliszta – mondta Kukkancs, miközben kidugta fejét a földből..

– Ha nagyon szeretnéd, megteszem, amit kérsz – sóhajtott kedvetlenül Tódor. – De úgyis tudom, mit fogsz mondani: „Úgy nézek ki, mint egy barna cipőfűző.” Azért elővette az utolsó papírdarabot, kisimította, majd festeni kezdett.

Amikor elkészült a kép, Kukkancs nagyot kacagott: – Tényleg olyan lettem, mint egy barna cipőfűző. De mi giliszták pont így nézünk ki. Hosszú barna pertlik vagyunk. Nagyon hálás vagyok neked. Tudod, ez a legjobb kép, ami valaha rólam készült.

– Már máskor is készült rólad festmény? – kérdezte hitetlenkedve Nyurga.

– Nem – ingatta fejét Kukkancs. – Ez az első, egyben a legjobb. Sajnos, ránk, föld alatt lakókra senki nem kíváncsi. Nemhogy modellek lehessünk... – tette hozzá szomorúan.

- Ha szeretnéd, neked adom – nyújtotta Kukkancs felé a képet Tódor. – Sőt, tied lehet a palettám és az ecsetem is. Akkor lefestheted a többieket is.

Kukkancs szólni sem bírt a meghatottságtól, csak hálásan biccentett, majd úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Ahogy az a gilisztáknál szokás.

Nyurga a fűben heverő képekre mutatott:

 – A többit megtartod? – kérdezte Tódortól. A tücsök a csápjait ingatta:

– Nem. Belátom, nem való nekem a festészet. Jobb, ha maradok a hegedűmnél. Ezekből viszont hajtogathatnánk csónakot, és hajókázhatnánk egy nagyot.

 – Nagyszerű ötlet – helyeselt Nyurga. – De a sajátomat megtartom. Ha belegondolok, ez a legjobb kép, ami rólam készült. És ha jobban megnézem, kicsit sem hasonlítok egy vastag fűszálra, sőt ...

– Inkább segíts vízre bocsátani a csónakot, te szószátyár! – mondta Tódor. S míg ők önfeledten csónakáztak, Kukkancs a kisöccsének magyarázott éppen:

– Úgy, egy kicsit tarts feljebb a fejed. Most jó. Meg ne mozdulj, amíg nem szólok...

Sarkadi Emília (Limy), amatőr költő, író és meseíró

Sarkadi Emília vagyok. Barátaim még a középiskolában Limynek neveztek el. Ebből a becenévből született Facebook oldalam elnevezése, a Limytáltkiadas. Bölcsész vagyok diplomám és életszemléletem tekintetében egyaránt. Hazaköltözésem óta szülőfalum, Sárrétudvari iskolájában tanítok magyart, történelmet. drámát és angolt. Amennyire időm engedi, verseket, meséket, novellákat alkotok, de írtam már szövegkönyvet is...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Harangi Árpádné

2023-12-15 16:11

Kedves Limy! Nagyon megtetszett a mese, jó humorú , tele vidámsággal. Felolvasnám hangosmesének. Lehetne?