A vadóc pillangó - Eszti-mami meséje

A vadóc pillangó - Eszti-mami meséje.

A virágos rét közepén élt egy pillangó család. Volt röpködés villogás, pillongás.

Egyszer csak született egy kis pillangó. Mindenki a csodájára járt, mert ez a kis mihaszna mindig dühös volt... Senki nem értette, hogy most meg mi baja van... Folyton durcizott, idegeskedett... El is nevezték Vad Durcimurcinak...

Vad Durcimurci minden reggel amikor dühösen felébrett, összecsapta a szárnyait, és vadul neki vágott a virágos tarka rétnek. Finom nektárt szeretett volna szivogatni. Azonban folyton bajba került a hebrencskedése miatt. 

Most éppen mivel nem vigyázott lecsúszott a harmatos levélen, és pörögve bukfencezve lebukott a sáros földre... Dúlt fúlt mérgében hogy milyen sáros lett a gyönyörű szárnyacskája... A többiek messziről nézték döbbenten, hogy már megint milyen bajba került szegényke, de senki nem mert közelebb menni, mert nagyon mérges volt. Mindenki félt már tőle...

Ott szárogatta magát egy kis kövön Durcimurci, amikor hangos csaholás hallatszott a közelből.

- Repülj el! - kiabálták a többiek... -  repülj el!

De a kis dühös csak azért sem repült el, nehogy már más mondja meg neki mit csináljon... Így aztán a csaholó kutyus pont eltiporta a lábával ahogy ott elszaladt... No  szegény kis pillangónk már nem csak sáros volt, de a szárnya is eltörött...

- Most aztán mi lesz velem? - szipogott keservesen. - Ki segít nekem? Egyetlen barátom sincs...

Ebben a pillanatban ott termett mellette egy kis kedves káposzta lepke.

- Gyere, majd én segítek! - és óvatosan letörölgette, bekötözgette...

- Nem kell félned, vigyázok rád! Ne félj, még törött szárnyal is tudsz majd repülni!

A kis dühös hálásan nézett rá, és már egyáltalán nem is volt dühös.

- Leszel a barátom? Kérdezte.

- Hát persze! Válaszolta a káposzta lepke...