A varázscipő

A varázscipő.

Egy szép napon Egér Eni 

azt a csodás hírt kapta,

hogy felléphet nemsokára

a nagy egér cirkuszba'.

Örömében Egér Eni 

rohant is a szabóhoz,

fényes, díszes egér ruhát

varratni a táncához.

-Legyen lila, nem inkább kék-

nézte a sok anyagot, -

és legyenek rajta fényes,

pompás, sárga csillagok.

Másnap reggel Egér Eni

rohant Egér Elekhez,

boltjában majd mindent megvesz

az ő fellépéséhez.

Labdákat és karikákat,

csákót vett, és egy botot,

hazáig a kellékekkel

mint a szélvész, úgy futott.

Szembe jött az úton vele 

egy hatalmas rakomány,

Egér Eni belefutott,

s jajj elesett, úgy biz' ám.

Meglátta ezt Egér Ernő,

Egér Eni barátja,

segítségére sietett,

s elvitte otthonába.

-Szegény Eni-kezdte mindjárt-,

meghúzódott a bokád.

Eni meg csak sírt hangosan,

nem értette a barát.

-Hogy fogok így műsort adni,

táncolni a cirkuszban?

Oda a sok kellék, ruha,

hiába vásároltam.

-Táncolni fogsz a cirkuszban?-

kérdi Ernő aggódva.

Nem is mondtad ezt a jó hírt,

meglepetés lett volna?

-Igen, bizony annak szántam,

egy gyönyörű mutatványt.

Mi lesz velem most így, Ernő?

Találnak más egérlányt.

-Ne búslakodj, kedves Eni,

pihenj csak most pár napot.

Egy kettőre jobban leszel,

s láthatod a porondot.

Egér Ernő kitalálta,

meglepi Egér Enit,

egy kényelmes táncos cipőt

arany színben vett neki.

Megörült az egérlányka,

felpróbálta a cipőt,

s láss csodát, a fájós boka,

egy kettőre rendbejött.

Egér Eni olyan boldog,

és vidám lett ezután,

indult máris a szabóhoz,

felpróbálni a ruhát.

-Csak lassan, lassan- szólt Ernő,

figyelmeztette Enit,

aki nem győzte köszönni 

ezt a kedves meglepit.

Együtt mentek a szabóhoz,

készen volt már a ruha,

ragyogott a sötétkéken 

a sok arany csillaga.

Két nap múlva elérkezett

a várva várt fellépés,

Eni olyan izgatott volt,

s gyönyörű, ez nem kérdés.

-Megnyitott az egér cirkusz

kedves hölgyek és urak-

köszöntött a porondmester,

sorolta műsorukat.

Egér Eni volt az első,

rákezdtek a zenészek,

elkezdte a bájos táncot

a sok egér nézőnek.

Zsonglőrködött, pörgött-forgott,

csillogott ruha, cipő,

de legjobban Eni szeme,

ahogy ránézett Ernő.

Tapsvihar és éljenzések,

az egérlány meghajolt,

mintha ez egy álom lenne,

ő most olyan boldog volt.