A varázsfiók

A varázsfiók.

 A nagyszüleim házában,
 nagyapó szobájában,
van egy apró titkos fiók, 
rézkulccsal a zárjában.

Mélységesen izgatott,
Mit is rejthet a fiók?
Faggattam is nagyapát,
árulja el a titkát!

De apó csak mosolygott.
Egy napon majd megtudod!
Ne légy nagyon kíváncsi,
Hidd el, ki tudod várni!

El is jött az alkalom, 
apó hívott egy napon. 
Kezembe adta kulcsot:
- Kinyithatod a fiókot!

Ki is húztam azon nyomban,
vártam, hogy a szívem dobban.
Volt ott mindenféle csoda,
Levelek, fényképek sora.

De apó! - mondtam elképedten,
Én a titkokat kerestem!
Sértett voltam és csalódott,
úgy éreztem, hogy becsapott.

Ám az apó, így nyugtatott:
- Az emlékek, néha titkok.
Sok érdekes, szép történet,
ami bizony érint téged!

Felültem a karosszékbe,
s olvasni kezdtem végre.
Régi, sárgult leveleket,
mit az idő pora fedett.

Sorra kerültek a képek,
gyűrött, fekete - fehérek.
Kiderült, hogy nem fakultak,
színes képek rég nem voltak.

Láttam anyám kicsiny mását,
dédelgette kiskutyáját.
Piros masni a hajában,
porcelánbaba ágyában.

Másik képen verset szavalt,
apró csokor kezében,
anyák napi műsor készült,
az iskola kertjében.

Színes képet is találtam,
anyám – apám együtt, párban.
Egymást nézik, mosolyognak,
biztosan már rám gondoltak.

Végül magamat is látom,
anyám karján ér az álom.
Így ringat el szeretettel,
most is hallom, hogy énekel.

Ó, ezek a szép emlékek,
öröm, hogy előkerültek!
Emlékezni oly jó dolog,
hol sírok, hol mosolygok.

Átölelem nagyapát,
mesék, titkok tudóját.
Féltő gonddal őrizte meg
anyám édes varázsát.