A varázsló és a Tündér


https://webshop.meskete.hu

A Varázsló és a Tündér
 
  Ébredezett az erdő. A madarak csicseregtek, a bogarak zümmögtek. Kezdett álmából magához térni a természet. A fák között sétálgatott Ada, a Tündérlány. Boldog volt, és vidám, hiszen ma is ott lehetett, ahol mindig imádott lenn...

Kép forrása: Erdődi Nikolett

A Varázsló és a Tündér

 

  Ébredezett az erdő. A madarak csicseregtek, a bogarak zümmögtek. Kezdett álmából magához térni a természet. A fák között sétálgatott Ada, a Tündérlány. Boldog volt, és vidám, hiszen ma is ott lehetett, ahol mindig imádott lenni.. Tündérországban.

  Milyen jó, hogy ismét ilyen szép időnk van. Mindig élvezem a nagy sétákat, a zöldellő fákat és az erdő állatainak hangját. Boldoggá tesz ez a békesség, nyugalom…és ilyenkor minden működik a mágikus segítségem nélkül is - gondolta magában Ada, miközben egy számára oly kedves dallamot dúdolt, ugrándozott.

  Hirtelen megállt, zúgó, csörtető hangot hallott…elbújt az egyik fa mögé…kikukucskált a fa törzse mellől…és ekkor meglátta  Ragyát, a boszorkányt.

  -Jaj…mi ez a nagy csend? Miért hallgattatok el állatok?  Hahaha…csak nem megijedtetek – sziszegte fogai között igazi szipirtyós hangján.

  Ada ekkor a fa törzséhez guggolt, majd halkan suttogta maga elé: - Ajajj, mindig ettől a naptól féltem.

  - Hahóó!!! Van itt valakiii???? -  hangzott újra a boszorkány hangja, de semmi válasz nem jött, Ada továbbra is óvatosan  kukucskált.

  - Akkor mondom kedvesebben….Hahókaaaa? Tényleg nincs itt senki?

  Ada: fejében végig csak az járt, hogy valahogy el kell innen tűnnie..nem akart összetalálkozni Ragyával. Óvatosan  felállt és próbált átmenni a másik fához, aminek vastagabb volt a törzse de megbotlott egy faágban, mely erős reccsenéssel tört ketté

  - Nocsak-nocsak…mégis van itt valaki???Hmmm?

Ada csak mondogatta magában: - Na most gyorsan eltűnök…szórok a tündérporos zsákomból kicsit magamra.          Keresgélni kezdi az oldalán a zsákocskát, de annak hűlt helye.., majd hirtelen előtte termett Ragya

  - Csak nem ezt keresed Édeském? - és felemeli a zsákocskát , melyet incselkedve lóbál Ada orra előtt.

  - Hogy került az hozzád? Azonnal add vissza, mert…

  - Mert? Mi lesz, ha nem adom?

  - Mert kénytelen leszek…

  - Mire? Jobban kellene vigyáznod a dolgaidra Lelkecském. -  Huhhh - .ijeszt rá Adára, aki összerezzen, és könyörgőre fogja a dolgot..

  - Kérlek, Ragya, engedj, hagy menjek, és add vissza a tündérporomat.

  - Hát ez csak természetes, hogy elengedlek…de előtte figyelj jól Rám!

  - Mondd, bármit megtszek…

  - Az biztos……Hahaha..nevet gűnyosan a vén boszorkány.

  - Mikor még meg sem születtél, Anyád és Én együtt varázsoltunk, aztán egy szép napon történt egy megváltoztathatatlan esemény. Szeretett Anyád beleavatkozott egy varázslatomba..

  - Az nem úgy volt, vágott közbe a kis tündér.

  - Hallgass, még nem fejeztem be…Anyád .közbelépett, és visszájára fordult a varázslat…így én váltam boszorkánnyá, Ő pedig maradt a jószívű, mindenkinek segítő Tündér. De pár éve, mikor megtudtam, hogy már nem él, izzani kezdett bennem a bosszú,hogy visszaadom a kölcsönt, de kamatostul. És látod, eljött az idő.

  - Kérlek gondold át, én nem tehetek semmiről - mondta már majdnem sírva Ada.

  - Te nem, de megígértem Anyádnak, hogy egyszer eljön az én időm. Ha vissza már nem is változhatok, de Te megváltozhatsz…örökre!!!

  - Ragya..ne csinálj butaságot, hiszen…. - de ekkor Ragya felemeli a seprújét…világítani kezd a vége.

  - Akkor csak jól figyelj a szavaimra:

Róka foga Kacsa tolla,

Béka nyála Mókus szőre,

Te kis Tündér változz azzá,

Amit mond most Ragya néne.

Maradjál szép, de kicsi,

Szárnyad legyen csillogó.

Sose változhatsz már vissza,

Nem segít a varázsló!!...

  - és abban a pillanatban villódzó fények jelennek meg az égen, Ada úgy érzi, mintha felemelkedne.

  - Jajajaj!! – nyögött fel hirtelen Ragya.

  - Rosszul mondtam – hebegte egyre gyorsabban.

   - Jajj,    nem varázsló, VARÁZSSZÓ… - .próbálja hibáját javítani Ragya, de már nem sikerült.

  - Tulajdonképpen mindegy…így is sikerült a varázslat - majd örömében eldobja a tarisznyát…

   - Erre meg már senkinek nem lesz szüksége….Hahaha - .nevet gúnyosan, seprűjét megigazítja, felpattan rá,és hosszú nevetés közepette eltűnik az újra világosba boruló erdő szélénél.

 

   - Eltelt jó pár perc, mire Ada lassan ébredezni kezdett.       Megtapogatta fájó fejét, kinyújtóztatta lábait és kicsit bizonytalanul talpra állt.

  - Jajj…de fáradt vagyok…úgy kóvályog a fejem… -  körbenéz, majd folytatja a gondolatát…. - De mit keresek én itt ebben az erdőben? Olyan ismeretlen itt minden…..Hol vagyok,és mi történt?Miért mentem ennyire össze…?

   Mivel maga sem tudja még a választ, szép lassan elindul, hogy felfedezze a helyet, ahová vetette a sors. Fák, bokrok mellett halad el a kitaposott út, amit követve zajra lesz figyelmes. Jobban fülel és rájön, egy vízesés hangját hallja a távolból …

   - Most már kezd valami eszembe jutni….igen…Ragya juttatott ide….de hogy fogok innen kijutni…lecsücsül egy kőre  és kicsit elkezd pityeregni. Ő még nem látja és nem hallja, de valami vagy valaki a közelében lévő fa mögé lopakodik

  - Hahóó… - hangzik egy halk, bizonytalan hang a fa mögül, majd megismétlődik még kétszer, mindig hangosabban és hosszabban

   - Haaahóóóóó!!! – szól az utolsó szó, most már jól hallhatóan.

   - Micsoda? Ki az?... – szólal meg ijedten Ada.. - vár…de nem jön válasz… - Biztos csak képzelődtem… - folytatja, de most már csak magában. Lehet, az éhség… ennem is kellene valamit. Útközben, ahogy erre tartottam hatalmas málnákat láttam az egyik bokron.

   Feláll, és elindul a bokor felé, amin egy óriási málnaszem mosolyog hívogatóan. Leszedi, leül a bokor elé.

   Legalább éhen már nem fogok halni…és beleharap a málnába…ahogy eszi, a fa mögött rejtőző Valami közelebb lopózik , és a málnabokor mögé bújik..

  - Jó étvágyat!! – hangzik egy vékonyka hang

Ada szétnéz, figyel, de mivel nem hall semmit, folytatja az evést

  - Mondom jó étvágyat! Nálunk meg szokták köszönni… - mondja, most már jól hallhatóan

Ada: felpattan…körbenéz, és mozgást hall a bokorból. Eldobja ijedtében a málnát…

  - Ki az? Kivan ott? Feltartott kézzel gyere elő,  különben….

  - Különben? – jön a válasz

  - Különben olyat teszek..

  - Milyet eszel?

  - Nem olyat eszek, hanem olyat teszek, hogy - ekkor a valami kidugja a fejét a bokor mögül

  - Kukucs…itt vagyok!!!. – szól a már szemmel is jól látható Valami

   - Ahhh - sóhajt egy nagyot Ada! Annyira megijesztettél, Te kis Mókus

  - Két dolog…Nem ijesztettelek meg, hanem jó étvágyat kívántam, a másik, hogy nem vagyok mókus..

  - Khm - megköszörüli a Tündér a torkát. - Akkor nekem is két dolog…nem értettem pontosan, mit mondtál, azért nem köszöntem meg, a másik, hogy csak felismerek egy mókust..erdei tündér lennék…….

  - Megint két dolog..így elfogadom, miért nem mondtál köszönetet, a másik még mindig nem vagyok mókus.

  - Akkor folytassuk, köszönöm a jó étvágyat kívánságot, de ijedtemben eldobtam a málnát…a másik pedig…..és itt a Mókusnak vélt valami előjön..akkor látni, Mókus felsőteste, de Kacsa hátsó fele van…

  - Szóval akkor szia..

  - Hát Te meg mi vagy ki vagy??? – mondja a döbbenettől elcsukló hangon a tündérlány

  -Te mondtad, hogy mókus… - és közben jókat nevet a lény

  - Hát az akkor volt még…..Mókus…itt elhajol, és megnézi a hátsó felét..is, meg amint látom….Kacsa?

  -Igen..jó a szemed!

  -Engedd meg, hogy bemutatkozzak. MóCsa vagyok. Elól mókus, hátul kacsa, így lett elől Mó hátul Csa….érthető..nem?

Ada  döbbent hangon válaszol - De…teljesen..

  - És mit keresel itt nálunk a Varázslók földjén? – folytatja kérdését MóCsa.

  -Hogy hol? Na most már legalább azt tudom, hol vagyok. Arra rájöttem, hogy kerültem ide, de hogy fogok visszajutni az otthonomba, azt még nem sejtem.

  -Segítek, amiben csak tudok..ajánlkozik fel MóCsa

  - Nagyon kedves vagy, de ha tudnám, mit tegyek…

  - Szerintem keresd fel Mágust..ő biztosan tud segíteni – hangzik fel szinte azonnal a válasz

  - Mágust? Ki ő? – hangzik a csodálkozó kérdés.

  - Nem mondhatok többet…..indulj a vízesés felé, és majd ott megkapod az útbaigazítást…de mennem kell.

  - Kérlek várj, ne menj, mondd el…..de ekkor MóCsa eltűnik a fák között - Na…megint itt maradtam egyedül.

Bizonytalanul még álldogál egy kicsit, majd megszólal : - Mit is mondott hova kell mennem? Ja..persze…a vízesés felé…még jó, hogy tudom az irányt…..majd lassan elindul abba az irányba, ahol a MóCsával való találkozás előtt a vízesés zaját hallotta.Pár perc séta után eléje tárul a gyönyörű kép. A szikla tetejéről alábukó víz ereje habokat varázsol az égszínkék tavacska tetejére.

  Rendben…megérkeztem, de honnan fogom tudni, mit kell tennem? Addig is iszok egy korty friss vizet – elmélkedik tovább Ada, és a víz felé hajol.

  - Egészségedre a friss vizet..szólal meg egy nyájas hang a vízesés mögül

  - Ki az, ki szólt hozzám?

  - Csak én mondtam..dugja ki a fejét egy újabb ismeretlen lény.

  - Huhh…. már megint megijedtem, de rendben, csak egy róka

  - Nem róka, hanem RóKa

  - Értem én…róka, mondja szemrehányóan Ada

  - Nem érted…mondom RóKa, mondja még lassabban, és tagoltabban az újabb Valami

Ada vesz egy nagy levegőt, kicsit felemeli a mutató ujját, és határozott mondókába kezd:

  - Az előbb találkoztam Mócsával, ő elmagyarázta, miért az, ami…Mó(kus) elöl, (ka) Csa hátul..tehát MóCsa. Bólogass, ha eddig jól mondom.

  Természetesen a helyes mondatra csak igenlő bólogatás lehet a válasz.

  - Milyen szerencsés vagy, hogy Téged pont úgy hívnak, ami vagy..Elöl Ró, hátul Ka..tehát róka – mondja Ada, és alaposan kihúzza magát, mint az iskolában jól felelő tanuló, aki biztos benne, hogy hibátlan a válasza.

  - Vagy mégsem – jön az újabb válasz, és teljesen kilép a vízesés mögül. - Elöl Róka, addig hibátlan, - majd megriszálja a hátsóját, - hátul Béka, fejezi be. Szóval RóKa.

  Ada csak áll döbbenten: - Egy békaróka, vagy rókabéka,,,

Mi lesz még itt ma???

  - Nyugi Ada…semmi ijedtségre nincs okod….mi nem bántunk senkit.

  - Ennek örülök, de úgy gondolom…..ennyi új dolgot, amit ma kaptam, még fel kell dolgoznom.

  - Lesz rá időd! – suttogja halkabban RóKa.

  - Ezt hogy érted? – förmed rá a varázslatos lényre Ada

  - Hát….nem lesz egyszerű hazajutnod..

  - Mit tudsz..mesélj…vág közbe rögtön Ada, és közelebb lép RóKához.

  - Csak annyit, hogy Ragya juttatott ide, és elvileg nem tudsz visszamenni..

  - Hogyhogy nem? – kérdezi a lány, és kezd a hangja ismét sírásba fordulni.

  - Emlékezz csak vissza a varázslat utolsó soraira…ezt mondta Ragya Neked:

„Sose változhatsz már vissza,

Nem segít a varázsló!!”

  - Igen…most már emlékszem…csücsül le a földre most már könnyben úszó szemekkel a Tündér.

Odasomfordál hozzá RóKa.

  - Ne sírj..nyugodj meg!

  - De hogy nyugodhatnék meg, ha soha nem juthatok vissza, kérdez vissza elcsukló hangon a lány

  - Soha ne mondd, hogy soha….Mondd vissza a sorokat még egyszer!

  Ada elismétli még egyszer:

„Sose változhatsz már vissza,

Nem segít a varázsló!!”

   - Nem veszel észre semmit? kérdi kicsit mosolygós arccal RóKa.

Ada a fejét rázza a kérésre: -  Nem…mit kellene?

  - Hogy hibázott Ragya, hiszen varázsszó helyett varázslót mondott.

  - És ez mennyivel jobb nekem? – kérdez vissza a lány, de fájdalmában már kicsit ingerültebb hangon.

  - Csupán annyival, hogy a varázsszót sosem tudhatnánk meg, de a varázsló..

  - Mágus? – pattan fel Ada a helyéről!

  - Igen! – jön rá azonnal a válasz.

  - Őt emlegette MóCsa is.

  - Szóval Mágus megpróbálhat segíteni, de nem biztos hogy tud. De egy próbát mindenképp megér. Ha meg nem sikerül, jól elleszünk itt együtt….

  - Nem!!!!Én haza szeretnék jutni… - tör ki újra zokogásban a szépséges tündér.

  - Rendben, akkor most pihenj le, aludj egyet, és bízzunk a csodában. RóKa kezd lassan sarkon fordulni

  -Kérlek várj..nem mehetsz el. nem hagyhatsz magamra..de ekkor RóKa már nem néz hátra, hanem  visszamegy a vízesés mögé.

  - Akkor már csak a csodában bízhatok… - .suttogja halkan Ada, és a kimerültségtől a vízesés mellet álló sziklára hajtja a fejét, és álomba szenderül.

  

  Nem messze a vízeséstől állt egy várra már csak nyomaiban hasonlító épület, melynek magas tornyában most is sürgött-forgott az épület lakója.

  Hosszú zöld köpenyében, őszre váltó szakállával, és majdnem egészen szemébe húzott varázsló kalapjában most is a könyvei között kotorászott, majd hirtelen az asztalon álló üvegcséihez szaladt, és cseppentett a tálba pár csepp valamit. Igen, ő volt Mágus, a varázsló

  -  Úgy gondolom, most már végre sikerülni kell ennek a varázslatnak….mindent beletettem, amit a könyv ír, bár az egyik sarkát megrágta egy egér, és nem vagyok benne biztos, mennyi cseppet kell beletennem ebből az elixírből – mondta magában, de azért elég hangosan a Varázsló.

  -Tegnap beletettem 2 cseppet, nem történt semmi, tegnapelőtt 5 cseppet, akkor meg majdnem felrobbant a torony….Szerintem valahol a kettő között kellene megpróbálni…de most 3 vagy 4 csepp legyen?

  Hogy mire is várt, vagy kitől várt választ, ez önmaga sem tudta, hiszem már évek óta egedül élt a tornyában.

  - Na ezzel sem lettem előrébb…..megpróbálom akkor valahogy 3 és fél cseppel…ez az arany középút – motyogott még mindig magában, kezében tartva az üvegcsét.

  - Csak most ne remegjen a kezem……1……..2……3…és most óvatosan azzal a fél cseppel…..

  Ekkor füst szállt fel a tálból, majd villanások és durrogások közepette valami leesett a földre. Mágus vidáman kapott utána, ám a mosoly az arcára fagyott.

  -  Klassz…egy labda……de én egy új kristályt akartam a varázsbotomba……na akkor ezen még dolgoznom kell – jegyzi meg magának, és a labdához lépve mosolyogni kezd, majd lábával maga elé emeli a lasztit, dekázni kezd, trükközik kicsit, majd leül az asztal előtti dobogóra,és mintha csak valamilyen vendégnek mesélné, belekezd egy történetbe…

  - Jaj..azok a szép fiatal évek, amikor a Varázsló Fc kispályás csapatában játszottam….én voltam a legkeményebb hátvéd…mondták is az ellenfelek,úgy mint a Tüskéserdei TC manói, vagy a Szikláshegyi Labdarúgó Club szörnyei…hogy bizony Mágus, melletted nagyon nehéz elmenni, kicselezni….

Mikor már kicsit megöregedtem, vissza is vonultatták a 4-es mezt, amiben játszottam.

Saját maga megerősítésére feláll, odasétál a polchoz, ahonnan valóban egy bekeretezett 4-es számú mezt húz elő, hátán a MÁGUS névvel, alatta pedig csapata címerével.

  - Milyen szép emlékek is ezek…na de térjünk vissza a munkához, mert még sok varázsdolgot kell elkészítenem…

Azzal a mozdulattal odébb rúgja a labdát, mely a szék lába között a sarokba gurul. Visszafordul az asztalához, ahonnan felvesz egy tarisznyát, melyben ismeretlen por van.

  -Azért arra kíváncsi lennék, hogy ez hogy került az erdőbe, és milyen por lehet benne….csak kicsit félek kipróbálni, nehogy én is átváltozzak valami dupla élőlénnyé, mint MóCsa, meg RóKa.

  - Lehet, furcsán néznék ki, mondjuk mint VarJú…..elől Varázsló, hátul borJú..vagy mondjuk  Máglya…elől Mágus, hátul gólya….Brrr…még belegondolni is rossz……Brrrr….dolgozz Mágus, ne ábrándozz!

Ekkor egy ismerős lény lép be a varázsló toronyépületének nyitott ajtaján.MóCsa volt az.

  - Szia Mágus…minden rendben? Hallottunk egy nagy durranást az erdőben..

  - Igen..persze, hogy én voltam, megint nem sikerült a kísérletem.

  - Meglásd, egyszer fel fogod Magad robbantani…és akkor ki fog segíteni a rászorulókon.

  -  Rászorulók? – kérdez vissza szomorúan a varázsló.

   - Már jó pár éve senki nem téved erre, akin segítenem kellene..

  - Na akkor itt az ideje, hogy összekapd magad, mert egy csodás, fiatal Tündér van az erdőben.

  - Micsoda???Egy igazi élő Tündér? de miért, de hogy? És mégis? Meg hát tulajdonképpen……

  Mágus annyira meglepődik, hogy fel-alá kezd szaladni a toronyban, össze-vissza kapkod.

  - Nyugodj már le…mindent sorjában. Most még alszik, de ha kéred, idehozzuk RóKa-val.

  - Persze-persze…de miért is nincs még itt? És akkor most mi lesz a renddel? Így nem fogadhatok egy tündért…meg sem vagyok borotválkozva….ja, azt nem is szoktam..ki sincs vasalva az ingem…ja az sincs, mert köpenyem van…mindegy is…szaladj, hozzátok már…

  - Nyugalom Mágus, indulok, és hamarosan visszaérkezünk, de addig semmi galibát ne csinálj…

  Ekkor Mágus felnéz az ég felé, és mintha egy imát mormolna

  - Hát valóra válhat végre az álmom? Rám találhat a szerelem?

  Hogy gyorsabban teljen az idő, kicsit pakolászik a könyvei meg az elixíres üvegcsék között, mikor meghallja a lépcsőről beszűrődő lépteket

  Megérkezik MóCsa és RóKa…a hátukon hozzák Adát…óvatosan leteszik a padlóra, és sietve tovább állnak. Mágus odamegy megnézni a Tündért

  - Pontosan úgy néz ki, mint ahogy álmomban láttam…hamvas a bőre, vörös a haja, és vajon a szeme színe milyen lehet, az is, mint…, de nem fejezi be a gondolatmenetét, hanem  közelebb hajol, ám ebben a pillanatban  pont felébred Ada..

  - Ki vagy Te, és mit akarsz Tőlem…ne bánts, hagyj békén..és mit keres nálad a tündérporos zacskóm…add vissza!

Ada felugrik a padlóról, és ettől megijedve Mágus hátrál, de rálép a köpenyére és hanyatt esik, majd még a földön fekve nyögdécselve válaszol:

  - Dehogy akarlak bántani, inkább megmenteni akarlak, és tessék…itt van a tündérporod!

Azzal a mozdulattal, ahogy átadja a lánynak, talpra is pattan…na jó, tápászkodik, és leporolja poros köpenyét.

  - Nem akarsz bántani? Megmenteni? Akkor Te nem lehetsz más, mint…

  - Igen…szépséges Tündér…én vagyok Mágus, Varázslóföld utolsó varázslója..és Téged hogy szólíthatlak?

  - Ada vagyok, Tündérország leendő uralkodója…illetve eddig úgy tűnt, hogy 1 év múlva én leszek, de Ragya átka ide juttatott. Korábban fel sem merült volna az uralkodó személyének kérdése, hiszen a Tündérkirálynő egyetlen fia, Vladi vette volna át az uralkodást, de jó pár évvel ezelőtt eltűnt nyomtalanul, és azóta sem bukkantunk a nyomára.

  - Ezért ha Te most nem tudsz segíteni, örökre itt maradok, és Tündérország is uralkodó nélkül marad. – fejezte be mondandóját Ada

  - Óhh, az egyáltalán nem lenne baj…Hmm – mondja halkan, szép szerelmes szavakkal a varázsló

  - Mit mondasz? – kérdez vissza ada

  - Ja…azt, hogy ez mekkora baj lenne Neked, ha nem tudnál visszajutni – majd elfordulva halkan még megjegyzi:

  -Az én szívem persze meg fog szakadni, ha elmész..végre megtaláltalak.

  - Mit motyogsz Mágus?

  - Semmit, csak kicsit zavarban vagyok, nagyon rég nem járt itt senki Nálam…ki sem takarítottam, el sem mosogattam…tudom, bozontos a szakállam….

  - Jól van már….nem baj, engem nem zavar..sőt, ha gondolod, segítek is…

Mágus szégyenlősen elfordul, és mivel nem tudja magában tartani a véleményét, halkan kicsúszik a száján:    

  - Ohhh…milyen jó lenne együtt mosogatni, meg pucolni a répát…

  - Mágus!..Már megint motyogsz valami!

  - Csak azt mondtam, hogy ezt nem várhatom el Tőled…..de örülök hogy itt vagy. Meséld el, mi történt pontosan..

És ekkor Ada belekezd a történetébe. A varázsló figyeli minden szavát, közben néha papírra jegyzetel. Lassan Ada is a történet végére ér.

  - Szóval ez történt. De hogy kerültem ide hozzád?

  - Eljött szólni MóCsa, hogy ott vagy az erdőben, és én kértem meg Őket, hozzanak hozzám, hátha kitalálunk valamit.

  - Tudod, Mágus…bármit meg tennék azért, hogy visszajuttass – néz könyörgő szemmel a kis tündér a varázslóra.

  Mágus csodálkozó tekintete mellett ismét nem tud lakatot tenni a szájára, és szerelmes hangon az alábbi szavak csúsznak ki a száján:

  -Azt mondta bármit megtenne…Ahhhh

  -  De a legfontosabb, hogy ne motyogj, mert nem értelek – kezd most már Ada kissé mérgesen válaszolni.

  - Rendben…próbálok koncentrálni. Emlékszel még a varázsigére, amit rád olvasott Ragya?

  - Megpróbálok visszaemlékezni…

  -Ne csak próbálj, pontosan kellene – szól határozottan Mágus, és a hitelessége kedvéért magasba emeli mutató ujját, mintegy figyelmeztetésként.

  - Jó…koncentrálok – és kis szünet után ömleni kezdenek Ragya szavai a tündérlány szájából:

Róka foga Kacsa tolla

Béka nyála Mókus szőre

Te kis Tündér változz azzá

Amit mond most Ragya néne

Maradjál szép, de kicsi,

Szárnyad legyen csillogó.

Sose változhatsz már vissza,

Nem segít a varázsló!!.

 

  - Igennn! Így szólt pontosan..

  - Hűha….hát ez nem lesz egyszerű…Gondolkozzunk csak

  Miközben Mágus homlokát ráncolja, és kezével néha megvakarja ősz halántékát megjelenik MóCsa és RóKa is…akik szintén figyelik a történéseket.

  -Az elejét kezdem sejteni – mondja még mindig halántékát fogva az öreg

  - Mondd már, mondd – szól kissé türelmetlenül Ada

  - Lassan kis Tündérem…ha nem jól fejtem meg, abból még nagyobb baj lehet:

  - Igen..egyszer fel fogsz robbanni…Hahaha – szólal meg ekkor MóCsa.

  - Ti meg mit kerestek itt……illetve jó, hogy jöttetek. Szükségem lesz rátok is. De kezdjük a végével…..miért is nem tudok segíteni?

  - Rosszul mondta Ragya…varázsszót akart, de belehibázott…így van esélyed, hogy megtörd az átkot – hadarta el gyorsan MóCsa.

 - Jaaaa! A vén szipirtyó is bakizott. Akkor vegyük sorra a hozzávalókat. Mondd kérlek Ada a varázsigét.

  - Úgy kezdte, hogy…Róka foga Kacsa tolla

  - Na akkor szükségem lesz egy róka fogra..

  - Azt én adom, úgyis mozog a bal felső 4-es – válaszol rögtön RóKa, majd odalép Mágus, és kiszedi…beleteszi egy fazékba…

  - Ha jól jegyeztem meg, jöhet a kacsatoll

  - Tessék, húzz ki egyet…akár a legszebbet is – totyog oda kacsalábain. Fenekét riszálva mutatja, melyik legyen az. A varázsló kiszedi óvatosan, hogy fájdalmat ne okozzon, és a rókafog mellé dobja a tálba.

  - Úgy folytatta, hogy Béka nyála Mókus szőre.

  - RóKa.. megint Te jössz. – mutat a lényre a varázsló

  - Ugye nem gondolod, hogy ide fogok köpni egyet? – kérdezi kicsit felháborodottan.

  - Pedig csak ez a megoldás..

  - Soha…hát mit fog rólam gondolni a szépséges tündérlány?

  - Kérlek RóKa, Nekem segítenél vele – szólal meg ada, és segélykérően könyörgően összekulcsolja két kezét.

  - Na jó….de forduljon el mindenki.

A krákogás, a hörgés és az utána a fazékba becsapódó hang jelezte, hogy RóKa megtette, amit kértek tőle...

  - Huhh, ez nagyon gusztusos volt RóKa. – jelentette ki mosolyogva Mágus.

  - Bocsánat még egyszer, de csak így sikerült.

  - Köszönöm szépen!!! – válaszolt elcsukló hangom a tündér.

  - Szívesen, de csak miattad…

  - Elég az érzelgősségből! Jöhet az utolsó, a mókus szőre… MóCsa..ugye tudod a dolgod

  - Persze… és kitép magából egy szőrt, és beledobja….

  -  Hmm… eddig rendben vagyunk…de most mi jöjjön? Megpróbálom a szokásos mondókámat:

MAGIA, FORTUNA, CHARM… COME VERA!!!

(Varázslat, Szerencse, Bűbáj… válj valóra! )

Várakoznak mind a négyen kicsit, majd Mágus töri meg a csendet.

  - Na úgy látom, ez nem lesz jó ide.

 - Akkor ez azt jelenti, hogy… ? – de Ada nem fejezi be a kérdését.

  - Nem tudom…de azt tudom, valami meg kell még próbáljak

  - Mégis mit? – kérdez a lány csalódottan

  - Van egy üvegcse, még sosem használtam…az van ráírva, hogy LOVE

  - Az azt jelenti hogy LÁV..vagyis..Szerelem – vágja rá hozzáértően MóCsa.

  - Megpróbálom, hogy a fazékban lévő dolgokra rácsöppentek belőle… de előtte elmondok egy verset…

  - Mielőtt elmondod, én is hagy tegyek meg valamit…. Mikor cseppentesz, hagy szórjak én is Rád ebből a tündérporból…Persze, csak ha nincs porallergiád. – kéri a tündér a varázslót

  - Szerencsére nincs…. és hogy is  tudnám visszautasítani a kérésedet…tegyük meg akkor egyszerre….én meg elmondom a verset.

Megláttalak drága Ada

Elvarázsolt szépséged

Szívem hevesebben dobog

Szerelem van lelkemben.

Figyelj most Rám, kicsi tündér

Ragya átka szűnjön meg

Szabad legyél és gondtalan

Élj sokáig Boldogan!!!!!!

Ekkor cseppent egyet a fazékba Mágus, Ada szór a porból Mágusra…mire  villogő fények és zúgó, morgó hangok között mindketten felemelkednek a levegőbe, és mikor ismét talajt éreznek a lábuk alatt, és ki merik nyitni a szemüket, megint Tündérország erdejében állnak egymással szemben

  - Sikerült… megtörted az átkot… és úgy látom, az én varázslatom is sikerrel járt. Nem akartam, hogy külön legyünk! – mondta örömében síró hangon Ada, majd Mágus nyakába ugrott, és erősen szorította

  - Jól van, jól van… megfojtasz! – válaszolt kissé elcsukló hangon Mágus, mire a tündér kicsit enyhített a szorításán.

  - De most jut eszembe, mi lesz a varázslatos állataiddal? – nézett kérdőn a lány a varázslóra

  - Nem kell őket félteni, tudnak vigyázni magukra, és a varázsporoddal bármikor vissza tudunk utazni hozzájuk meglátogatni Őket.

  - Látod Mágus… minden jó, ha a vége jó…és úgy látom, kicsit meg is fiatalodtál a varázslat során. Lehet, hogy másként kellene, hogy szólítsalak?

Mágus forgatja a fejét, nem érti a lány mondatát. Meglát egy víztócsát, odaszalad, belenéz, és először a döbbenettől nem tud megszólalni, majd vidáman csóválni kezdi a fejét.

  - De hiszen! De hogy? És akkor ezt most igaz? – néz csodálkozva Adára!

  - Igen Vladi, igaz! Te vagy az elveszett Tündérherceg, akit annyi éve reménytelenül kerestünk mindenhol. Ez a véletlen kellett ahhoz, hogy újra visszatérj közénk.

  - De honnan tudtad, hogy én vagyok, és hogy sikerülni fog.

  - Biztosat nem tudtam, de amikor mondták a varázsállataid, hogy nem sikerülnek a varázslatok, akkor elgondolkoztam, milyen varázsló az ilyen? És volt egy mozdulatod, ami csak rád volt jellemző – mondta a lány Vladinak, és megállt előtte karba font kézzel, huncut mosollyal az arcán.

  - Na ez tényleg én vagyok! – tört ki a nevetés a hercegből.

  - Semmire nem emlékeztem az életem ezen szakaszából, csak onnan voltak emlékeim, amikor már varázsló vagyok. Köszönöm Neked Ada! Örökre az adósod vagyok.

  - Nem tartozol Nekem semmivel, örülök, hogy visszatérsz közénk, és Édesanyád nyomdokaiba lépve jó uralkodója lesz Tündérországnak.

  Álltak egymással szemben, mélyen belenéztek a másik szemébe, majd lassan megfogták egymás kezét, és elindultak az erdőben. Sok dolog volt még, amit közösen meg kellett ismerni, fel kellet fedezni, meg kellet még élni.

Mágori László, amatór meseíró

Mágori László vagyok, a Miskolci Csodamalom Bábszínház szervezője. Az elmúlt 2 évben a Mikulás darabokat én írtam, rendeztem. Szeretném nagyobb fába vágni a fejszémet, és a jövő évadban egy újabb, nagyobb lélegzetvételű darabot elkészíteni, melyet könyv formában is szerettem volna megjelentetni. Mindig olvastam a gyermekeimnek, nagyon sokat kellett fejből mesélni, és emiatt alakulhatott ki még nagyobb vá...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!