Kelemen hazatalál

Kelemen hazatalál.

Az idei fagyos tél már csak néha-néha mutatta meg erejét. A legtöbb helyen a hosszú ideje már az egész földet beborító hótakaró is csak foltokban látszott. A kemény jégpáncél, ami eddig óvta és védte a talajt, most az olvadással vizet táplált a földbe, hogy újra indulhasson az eddig szunnyadó természet.

Tamás bácsi, a tájvédelmi területen lakó idős gazda, nap mint nap kiállt a ház tornácára, hosszasan kémlelte az eget, de semmit nem mondott. Talán csak merengett…gondolhatnánk, mintha ő is csak most ébredt volna téli álmából. De felesége, Kati néni igenis tudta, miért fürkészi az „Öreg” az eget.

A sok állat, ami a gazdaságban volt, mind nagyon jól érezte magát a szakértő gondoskodás miatt. A tehenek alig várták,hogy a  napontaháromszori száraz, szemes, lédús takarmány hatására megtelt tőgyükből kiengedhessék a langyos tejet,a tyúkok alól számolatlan szedték össze a tojásokat, a malacok is szépen gyarapodtak…..de Tamás bácsi mégsem tűnt teljesen vidámnak.

Egyik nap kisunokájuk, Zsuzsi megkérdezte Nagymamáját, mi a baj, miért szomorú a nagypapa.

-Nagyon várja Kelement!-mondta a Nagymama.

-Kelement?Ő a Nagyapa barátja?-kérdezte érdeklődve Zsuzsi, aki az első telet töltötte Nagyszüleinél, mióta a szülei külföldre utaztak dolgozni.

-Igen…az igazi barátja, aki sosem hagyta cserben már évek óta, és mindig eljött a feleségével, Klárával.-folytatta a Nagymama

-De jó !A feleségével fog jönni Kelemen bácsi?

-Hahaha!-nevetett a nagymama.-Te kis butuska…Kelemen és Klára a gólyapár, akik immáron tizedik éve, hogy visszatérnek a kéményünk tetejére, itt raknak fészket, és itt nevelik fel fiókáikat.Majd nyár végén útra kelnek a meleg Afrikába, és így tél végén, amikor már érezni a tavasz első leheletét, visszatérnek.

-Ja…én azt hittem, hogy Ők Nagyapa emberi barátai.-mosolygott halkan a kislány.

-És mondd Nagymama, a gyerekeiket is hozzák Magukkal? És ha tíz éve járnak ide, annyian hogy férnek el a fészekben? És ha lesz új kisgólya, azt nem lökik ki véletlenül a nagy mozgásban?-özönlöttek a kérdések Zsuzsi szájából.

-Lassan, lassan kisunokám! Ennyi kérdést egyszerre alig lehet megválaszolni!-mondta Kati nagymama.

-Tudod, Zsuzsikám…a gólyák, úgy mint Mi Nagypapával, egy egész életre választanak párt.Együtt nevelik fel fiókáikat, akik utána megkeresik a saját párjukat, és vele élik tovább az életüket.

-De akkor Ők nem találkoznak a gyerekeikkel, unokáikkal úgy, mint ahogy Mi jövünk hozzátok látogatóba?-érdeklődött szomorúan Zsuzsi.

-Biztos találkoznak, lehet, hogy itt a faluban, vagy útközben, de lehet, hogy csak Afrikában…, mi ezt nem látjuk kicsi Kincsem.

-Kár!Pedig szívesen találkoznék az egész családdal!---gondolkodott tovább a kislány.

-Nagyapa ezért lesi minden nap az eget, mert tudja, ha egyszer nem jönnek vissza, ott baj történt!-zárta le a beszélgetést a Nagymama.

Csendben folyt tovább az állatok etetése, mind Zsuzsi, mind Kati néni mélyen a gondolataiba merülve tették a mindennapi teendőket.

A következő napokban a hirtelen jött melegedés hatására szinte teljesen elolvadt a hó, már csak itt-ott jelezte egy-egy hóbucka, hogy korábban a zord tél uralta a földet. Mostanra a fű zöldelleni kezdett, a madarak is bátrabban hallatták csivitelő hangjukat, a fák, bokrok is kezdték kiengedni rügyeiket….Végérvényesen Tavasz tündér uralta a tájat.

Egyik reggel, mikor a kakas első kukorékolása is éppen hogy elhangzott, Mufurc kutya égtelen csaholásba kezdett. Mufurc, egy igazi magyar puli kutya volt, és bár első ránézésre sokan nem tudták eldönteni, hol kezdődik, és hol végződik, azonban a nagy, loncsos bunda alól is nagyon jól tudta, mi történik a területén belül, és kívül.

A hosszú ugatásra kikászálódott Tamás bácsi is, és ránézett a kutyájára.

-Mi van Veled Mufurc? Csak nem róka vagy menyét ólálkodik a tyúkól körül?-kérdezte az Öreg, de látta, hogy itt valami egészen más dolog van készülőben.

Mufurc körbe-körbe szaladgált, majd megállt, és fejét felfelé emelgette.

-Visszajött!!!-hangzott egy halk mondat Tamás bácsi szájából.

VISSZAJÖTT!!!-szólt újra, de már olyan hangon, hogy Kati néni és Zsuzsi is szinte egyszerre pattantak ki az ágyból, és teremtek a tornácon.

Visszajött!-sóhajtott nagyot Nagyapa, és mutató ujját az égre emelte.

Hamarosan szemmel is egyre jobban kivehető volt egy körvonal, ami egyre közeledett, mígnem a hatalmas szárny gazdája szárnycsapások közepette az udvarukon landolt.

Ám az felhőtlen öröm hamarosan aggodalmas arcokra váltott.

Kelement várták, de Klára állt előttük.

Ilyen még sosem volt, mindig, napokkal felesége érkezése előtt Kelemen már a ház kéményén lévő fészket csinosította, építette, várta kedvesét….de most sehol sem volt.

Tamás bácsi újra az égre emelte tekintetét, és várta, hátha meglátja a másik árnyat is….de hiába tekintett a szélrózsa minden irányába….Kelemen alakja nem tűnt fel az égen.

-Higgyétek el..baj van! Érzem, hogy valami nagy baj van!-mondta kissé elcsukló hangon az Öreg.

Kati néni megsimogatta a vállát, nyugtatta, hogy nincs semmi baj, meg hogy hamarosan megérkezik…de Tamás bácsi hajthatatlan volt…tudta, valami történt.

Azon az éjszakán, sőt a következő éjszakákon is szinte csak forgolódott az ágyában, álom nem igazán jött a szemére.Volt, hogy hajnaltól kint állt a tornácon, vagy éppen pokrócba burkolódzva ült a kinti karosszékében, és onnan kémlelte az eget, de semmi.

Ezalatt az időszak alatt Klára hozzálátott a fészek csinosításához. Amit korábban Kelemen végzett, most a párja intézte. Kiszedte a régi, használhatatlan gallyakat, és újabb, szárazabb ágakat szúrt a helyükre, óvatosan kibélelte a fészket is, persze naphosszat vadászgatott a tanya melletti tónál, ahol az ébredező halak, és egyéb kétéltűek fontos táplálékot nyújtottak az életben maradáshoz.

Lassan két hét telt el, mióta a gólya feleség megérkezett.

Egyik reggel azonban égtelen kelepelésre ébredt az egész család.Tamás bácsi kirohant az udvarra,még félálomban lévő szemeit meresztette, és nem is értette a látványt.A tanya kerítése mellett, egy nagy fehér „hókupac” volt a földön.

-Ez hogy lehet?-állt döbbenten az Öreg? Esett a hó, amíg aludtunk?-de a gondolatmenetét be sem fejezhette, mert látta, nem hókupac van a földön…hanem…

KELEMEN!!!-tört kiaz ordítás az Öreg száján, és mezítláb rohanni kezdett a földön fekvő gólya felé. Nyomában hatalmas szárnycsapkodással Klára.

Kati néni és Zsuzsi csak álltak, és mozdulni sem tudtak.

-Meghalt?-kérdezte halkan a kislány.

-Nem tudom Kicsim!-válaszolta elcsukló hangon a Nagymama, miközben erősen markolta unokája piciny kezét.

Az Öreg hirtelen levetette magát a földön fekvő Kelemen mellé, óvatosan hozzáért..és érezte, hogy dobog a szíve.

ÉL!-kiáltotta!

Óvatosan felemelte a gólya fejét a földről, és akkor látta meg a szárnyából kiálló nyílvesszőt!

Meglőtték.. de még él!-ordította fájdalmasan Tamás bácsi.

-Hozd az autót Katikám, és indulás a Gólyamentő Állomásra!!

A tájvédelmi körzet, ahol laktak sajnos híres volt arról, hogy nagyon sok sérült gólya érkezett vissza fészkelőhelyére, illetve nem volt máshol hely, ahol ellátták volna a beteg állatokat, így összefogással megépült a gólyák megmentésére, és természetbe visszajuttatására szolgáló mentőhely.

Mindenki, aki a környéken lakott, és szívén viselte az állatok sorsát, ott segített, ahol tudott…az építkezésben, a táplálék ellátásban, de voltak, akik pénzzel támogatták a Mentőállomás megalakulását!

A kis autó megállt a sérült gólya mellett. A még mindig mezítlábas Kati néni kiszállt a kormánykerék mögül, és takarót, plédet vett elő a hátsó ülésről.

Tamás bácsi még mindig -óvatosan kezében tartva a sérült állat fejét- pizsamában térdepelt a sáros, nedves földön.

A takarót szépen a földre helyezte a nagymama unokája segítségével, és az Öreg óvatosan ráemelte Kelement.A meglőtt szárnyú madár kicsit kinyitotta a szemét, és ránézett Tamás bácsira, majd visszahajtotta fejét.

Innentől felgyorsultak az események.Az autó elindult a sérült gólyával a 10 kilométerre lévő Gólyamentő Állomás felé. Útközben Kati néni felhívta az állomást, hogy készüljenek a sérült állat fogadására.A pár perces út óráknak tűnt az Öreg számára, szerette volna, ha sérült barátja mielőbb gondoskodó kezek közé kerül.

Már kint állt az orvosi csapat, mikor megérkeztek. Átvették a sérült gólyát, és elindult az idővel való harc az állat megmentésére.

Tamás bácsi sáros pizsamában kezeit tördelve sétált fel-alá az Állomás folyosóján, mígnem pár óra elteltével nyílt a műtő ajtaja, és kilépett rajta egy orvos.

-Mi történt, Tamás bácsi?-kérdezte a maszkos orvos.

-Így találtuk ma reggel az udvaros, Doktor Úr!-felelte el-elcsukló hangon az Öreg.

-Azt ugye tudja, hogy ez a gólya több száz kilométert tett meg ezzel a nyílvesszővel a szárnyában.Még jócskán az út felénél lőhette meg valaki, de minden erejét összeszedve eljutott HAZA! Hogy erre hogyan volt képes…nem tudom. Régóta vagyok orvos, de ilyet még én sem láttam.-fejezte be mondatát az orvos.

-És…most mi lesz?-kérdezte aggódva az Öreg.

-Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sikeresen el tudtuk távolítani a nyílvesszőt, és pár nap múlva meglátjuk, mennyire javul az állapota…..De most menjenek haza, és nyugodjanak meg, mindent meg fogunk tenni, ugyan úgy, mint a többi sérült madárért is.

Teltek a napok, Tamás bácsi minden nap bement a Mentőállomásra, és minden áldott nap Klára, a gólya feleség a magasból követte a jóságos Nagyapát.Aztán egyik nap a szabadtéri kifutóban észrevette élete párját, Kelement.Rögtön leszállt hozzá, és hangos kelepeléssel adták egymás tudtára, hogy minden rendben van.

-Még két nap, és hazatérhet Kelemen.-mondta az orvos mosolyogva

Tamás bácsi csak szorította az orvos kezét hálából, hogy megmentette a barátját.

Eltelt a 2 nap, és Kati néni, meg Zsuzsi unokájuk kelepelésre ébredt.

De ez már nem csak egy, hanem két kelepelő csőr hangja volt.Kiszaladtak az udvarra ismét, Tamás bácsi ott állt, és csak felmutatott a kéményre, ahol a szerelmes gólyapár boldogan vette újra birtokba közös fészküket.

Napról-napra erősödött Kelemen, és a tavasz közepére a fészekben immár nem csak ketten, hanem hárman voltak, megszületett Picur, a gólyagyerek (ahogy Zsuzsi hívta).

A napok repültek, mint a gólyacsalád, erősen, egészségesen, és boldogan.

De ahogy jött a tavasz, a nyár, úgy egyre inkább közeledett az ősz, lassan útra kellett indulni a gólyacsaládnak.

Egyik nap kora délután, mikor a gazdaságban tevékenykedtek a Nagyszülők, leszállt a tanya udvarára a három gólya, és lassú léptekkel elindultak Tamás bácsiék felé.

Elől lépdelt Kelemen, közvetlen mögötte Klára és Picur, aki addigra már nem is volt annyira picur.

Majd megálltak az idős házaspár előtt, és mindhárman egyszerre hatalmas kelepelésbe kezdtek, de olyanba, amilyet még sosem hallottak Kati néniék.Majd meglibbentették szárnyukat, és mindhárman a levegőbe emelkedtek.

-Elköszöntök!!-mondta könnyes szemmel Tamás bácsi

-Nemcsak el, de meg is köszönték Neked!-mutatott a földre Kati néni.Az Öreg lábai előtt ajándékba hozott béka volt, ami ahogy észrevette, hogy nincs a gólyacsőrben, már el is ugrált.

-Igen---meg!-mondta már nevetős hangon, de potyogó könnyekkel az Öreg.

Kelemen, Klára és Picur már fent jártak a magasban.Még tettek egy utolsó búcsúkört, és szép lassan eltűntek a naplementében.

-Vigyázzatok Magatokra Barátom! Jövőre…Veletek..Ugyanitt!-suttogta még halkan Tamás bácsi, és kézenfogva besétáltak a házba Kati nénivel.

Már csak Mufurc kutya feküdt a földön, és egy halk vakkantással jelezte, Ő is visszavárja az örök Barátokat!