A vihogó kutya (vers)

A vihogó kutya (vers).

Volt egyszer egy tarka-barka kutyafalka,

Melynek tagja egy vihogó fajta,

Hasát fogva egész nap nevetett,

Vagy a kék ég alatt heveredett.

Arcán széles vicsorgó vigyor ült,

Amitől még a nap is kiderült.

Puha szőrét a szél is fújta,

Ám ő naphosszat mégsem unta.

Vihogott a kutyigó pirkadatkor - reggel,

Amikor a nap is a kakassal kel fel.

Vihogott naponta hasfogva délben,

Amikor a gazda végre éhesen ebédel.

Vihogott csillagfényes holdtölte este,

Vihogott állandóan belefeledkezve.

Nézték is soká, meddig tart a derű,

Mi az mi ilyen viccesen népszerű?

Nevetésre nincs recept, ha kérdezed,

Talán maximum annyi, hogy élvezed.

A vihogó kutya is így volt véle,

Míg a meséjének nincs vége.

Arra ment egy dölyfös pulyka,

Neve is volt: Mérges Gyurka.

Csőrét magasan emelte az égig,

Ettől vihogó megsértődött vérig.

"Ej, te pulyka, gonosz tollas,

Nem leszel mindig ilyen borzas!

Kitépem a tollad, pucér leszel,

Aztán a gazda forrázva lekezel."

Odaröppent fölé egy kánya,

Nem volt aranya, se hozománya.

Tett két kört a vihogó kutya fölött,

S leszállt egy csipkebokor mögött.

Tétován nézett, majd a kutyához lépett,

És orvul, fájdalmasan belétépett.

A vihogó arcáról lefagyott a mosoly,

Innentől a helyzet sajnos komoly.

Két ilyen galád, ki kutya ellen vét hibát,

Kapnak érte morgást, harapást vagy vitát.

Vihogó elfojtva a nevetést, magába száll,

A két gonosz majd rútul pórul jár.

"Eszem megáll, ti madarak!

Lesz ne mulass, meg agarak."

Odébb is megy, nézi a csípést,

Megérdemelne bírósági idézést!

Fáj is még egy vagy két percig,

Legrosszabb esetben talán estig.

A jókedvet ilyen nem űzheti el,

A fájdalomra gyors gyógyír kell!

Vihogó számol is magában tízig,

A következő nevetés ettől hízik.

Öt után hat jön vagy kilenc?

Ennyi jelentene egy bukfenc?

El is felejti a számolást nyomban,

Jönnek a poénok rakatlanul sorban.

Így aztán vihogó újra dob egy hátast,

Lábai égnek állnak tótágast!

"Te tényleg nem vagy százas" - így a kánya,

"Nevessen, ez minden vágya."

Ott is hagyja a kánya és Gyurka,

Nem kell ide se kolbász, se hurka.

Újra zeng a kacaj végestelen végig,

Lélekre hatóan a reszkető eb bélig.