A világgá ment pöttyös papucs

Hideg téli nap volt. A ház népe karácsonyi lázban égett. Az egész lakást finom fahéjas mézeskalács illat lengte be és a karácsonyi díszek is előkerültek. A kis pöttyös bundapapucs szerette ezt az időszakot. Ilyenkor az egész házat olyan kellemes, boldog hangulat járta át. Ő is fontosnak érezte magát, hiszen minden nap melengethette a kis gazdája lábát, hallgathatta a vidám énekét, kacagását. Most épp nagy volt a csend, a család elment beszerezni egy-két dolgot, ami még hiányzott a karácsonyi vacsorához. A kis pöttyös papucs leugrott a cipős polcról és az ablakhoz tipegett. Félrehúzta a függönyt és kikukucskált az ablakon. Odakint szép nagy pelyhekben szálingózott a hó. A kis pöttyös papucs arra gondolt, amit a kis hójáró bakancs mondott neki a tegnap. Azzal dicsekedett milyen szépeket látott odakint a múlt nap. Elmesélte milyen csodálatos fények ragyognak mindenfelé. A kis pöttyös papucs vágyakozva tekintett ki az ablakon. Arra gondolt bárcsak ő is láthatná azt a sok szépséget, amiről a hójáró bakancs mesélt. Szeretett volna ő is világot látni. Aztán arra gondolt, miért is ne láthatna? Türelmesen várt, amíg a család hazaért. Amíg a csomagokat bepakolták, az ajtó résnyire nyitva maradt, ő pedig egy-kettő kilopózott. Lenyűgözte a hóesés, a csodás fehér utca. Elindult és azt sem tudta merre nézzen. A villanyoszlopokon színes lámpák ragyogtak. Az utca olyan volt akár egy fényalagút. Végül egy térre ért, ahol egy hatalmas karácsonyfa állt. Olyan magas volt, hogy a kis papucs alig látott el a tetejéig. Aztán csodás karácsonyi dallamokra lett figyelmes. Egy kórus állt a tér közepén. Gyönyörű dalokat énekelt. A kis pöttyös papucs álmélkodva nézett körbe. Piros arcú gyerekek forrócsokit szürcsöltek a padon és sorban ültek fel a kivilágított mikulás szánra, ami a téren állt. Valóban igaz volt, amit a bakancs mesélt. Csodás ez a világ, főleg ilyenkor Karácsonykor. A gyönyörű fények és a dalok teljesen elvarázsolták a szökevény kis pöttyös papucsot. Teljesen belefeledkezett a nézelődésbe. Szájtátva bámult körbe a téren. Egyszer csak fázni kezdett. El akart indulni hazafelé. „Szép ez a világ, de mennyivel jobb nekem otthon, a melegben, az én kis gazdámmal. Már biztosan hiányol. Jobb ha hazamegyek!”- gondolta. Útnak is akart indulni, de már nem emlékezett merről jött. Késégbeesetten kereste a hazautat, de nem találta. Ráadásul egy autó még jól le is csapta az út menti lucskos, olvadt hóval. Ettől még jobban fázott. Sírni kezdett és egyre inkább a meleg otthonára és a kis gazdájára gondolt. Lehet már soha nem láthatja többé? Ahogy ott pityergett, elkeseredetten vacogva egyszer csak egy kiscsizma szólt hozzá:

-Hát neked meg mi bajod? Mit keresel itt kint ebben a hidegben. Nem tűnsz éppen kinti lábbelinek!

-Nem is vagyok az. Csak megszöktem otthonról, mert világot akartam látni de már nagyon hiányzik az otthonom! – válaszolta elkeseredetten a kis pöttyös papucs.

-Hát akkor miért nem mész haza?

-Nem tudom az utat, csak azt, hogy a templommal szemben van a házunk.

-Akkor szerencséd van, én is éppen arra megyek a kis gazdámmal. Kövess minket! - mondta vidáman a kiscsizma.

A kis pöttyös papucs arca felderült és sietve követte a kiscsizmát. A templomhoz közeledve már messziről látta a házukat. Örömében olyan gyorsan kezdett tipegni, hogy le is hagyta a kiscsizmát.

-Köszönöm és boldog Karácsonyt! – kiáltott vissza. Egy-kettő elért a házhoz, de a kilincs túl magasan volt, hogy kinyissa az ajtót. Nem keseredett el, már hazaért, és tudta, hogy előbb utóbb úgyis kijön vagy bemegy majd valaki, és ha kinyílik az ajtó, végre visszatérhet a helyére. Nem is kellett sokáig várnia. A nagymama és a nagypapa érkezett meg a családhoz. A kis pöttyös papucs pedig belopózott velük.

-Hát te miért pityeregsz drágaságom? – kérdezte nagymama a kisunokáját.

-Nem találom a kedvenc kis pöttyös bunda papucsom.

-De hát itt van az előszobában! – szólt nagyapa.

-Nahát, biztos vagyok benne, hogy ott is megnéztem. – mondta csodálkozva anya.

A kis gazdája vidáman ugrott oda és felhúzta a pöttyös papucsot. A papucs pedig boldogan melegítette a kis lábakat. Nem akart már világjáró lenni, nem vágyott csodás fényekre és újdonságokra, csak arra hogy együtt legyen a kis gazdájával, a meleg, mézeskalács illatú otthonában.