Albert a kis jegesmedve kalandjai

Albert a kis jegesmedve kalandjai.

Az Északi sarkon egy hófedte barlangból koromfekete orrocskájú,ezüstfehér bundájú,   kis medvebocs  bukkant elő. Ő volt Albert. Szőrös talpával boldogan futkározott a magas hóban.

 -Jaj, de szeretek én itt lakni, itt minden olyan fehér, minden olyan hideg , és állandóan    hull a hó. Tudok a barátaimmal korcsolyázni,hógolyózni,síelni,hóembert építeni. Nagyon jó nekem itt az Északi sarkon. Csak ne lennék mindig olyan éhes.Már három napja nem ettem egyebet,csak egy kis mohát és egy kis zuzmót,azt is úgy kapartam elő a hó alól. Sehol egy fóka sehol egy hal.

-Mit is csináljak?Mit is csináljak?Belenézek a távcsövembe, hátha találok valami finom falatot. Hmm,hmm,  látom a távcsőben ,hogy három jégtáblával arrébb egy egész fókacsalád napozik .Na ez aztán jó kis lakoma lesz,mind megeszem a  fókákat.Albert jégtábláról ,jégtáblára ugrott,de egyszercsak zsupsz a kisbocs megcsúszott és nyakig merült a jéghideg vízbe.Úszva folytatta útját a jégtábláig,de mikor végre odaért csalódottan látta,hogy ott bizony már egyetlen fóka sincs.Hogyan is lett volna?Hiszen mikor Albert a vízbe zuhant akkora zajt csapott hogy a fókacsalád ijedten bemenekült a vízbe.

-Akkor utánuk úszom,gondolta Albert és tempózva úszott  előre a jeges vízben a jégtáblák között. Csak úszott csak úszott,de sehol egy hal sehol egy fóka. Albert már minden reményét elvesztette,egyre kimerültebben csapkodta a vizet.

- Már nagyon éhes vagyok!- Annyira  fáradt vagyok!Minden erejét összeszedte,de nem bírta tovább.  Albert kezdett elmerülni a jeges vízben, egyre mélyebbre süllyedt. De ekkor pont mellette egy tengeralattjáró emelkedett ki a vízből .A tengeralattjáró a víz felszínén lebegett,amikor különböző színű csillogó sapkájú  világító kis manók ugráltak ki belőle  Albertet közrefogták és beemelték a tengeralattjáróba. A kimerült medvebocs azonnal álomba zuhant, mikor felébredt a manók megetették és megitatták. Ettől Albert erőre kapott .Elmesélte a kis manóknak,hogy ő bizony azért került ilyen messzire az Északi Saroktól,mert ennivalót keresett magának. - Na és ti kik vagytok?- Még soha életembe nem láttam ilyen csodálatos világító manókat.

- Mi a Télapó manói vagyunk. - Nahát én már nagyon régen szerettem volna a Télapóval találkozni,mondta a kisbocs.

- Akkor épp jó helyen vagy,mert mi most Télapó földjére megyünk .A tengeralattjáró ablakából megcsodálták a korallokat színes halakat. Mikor megérkeztek,kiszálltak a járműből és gyalog folytatták az utat. Kanyargós hóval borított tájon haladtak,amikor megpillantották Télapó házikóját.

-Jaj de gyönyörű! Ilyen szépet még soha  nem láttam. Mondta Albert. A házikó fényárban úszott ,körülötte a fenyőfák is csillogó színekben ragyogtak megvilágítva a rénszarvas szánt,amin ott ült a Télapó. Mikor meglátta Télapó a kedves kis bocsot lemászott a szánjáról és átölelte a kis vendéget.

- Gyere be a házamba,legyél a vendégem. A kis manók sürögtek-forogtak körülöttük és meleg teával hallal kínálták Albertet.

- Aranyos kis jegesmedve bocs hogy kerültél ilyen messzire?kérdezte a télapó.

- Hát én  boldogan éltem az Északi Sarkon,de azt vettem észre,hogy egyre nehezebben tudok ennivalót találni magamnak. Elindultam a fókavacsora után …..és egyszercsak ide értem hozzád.  A Télapó elkezdett gondolkozni. Tudok én  neked segíteni. Van egy hely ahol ennivalót is találsz és barátokat is . De messze van innen és sok akadályon kell átjutnod ahhoz,hogy megtaláld a gyémánt tavat. Ha bajba kerülnél , csak rázd meg ezt az aranycsengőt ,én máris küldök neked segítséget. Azzal átnyujtott a csengőt Albertnek.-köszönöm,mondta a kis bocs. Majd útnak indult,kanyargós utakon haladt. Hegyre fel,völgybe le,mikor egyszercsak egy hatalmas víztömeg állta az útját..

     - Hát én ebbe most beugrom. Mondta a kismedve. Tempózva haladt a vízben, csak úszott,csak úszott már teljesen rásötétedett. Egyre fáradtabban csapkodta a vizet .Mikor észrevette hogy egy cápa veszedelmes gyorsasággal felé tart .-Jaj ez a cápa mindjárt utolér engem. Megrázom a csengőmet. A sötétkék égbolton számtalan kis fényes sapkás manó jelent meg,akik egy léghajóból vastag kötelet eresztettek le Albertnek. - Kapaszkodjál a kötélbe és másszál fel hozzánk. A kis medvebocs utolsó erejét összeszedve elkezdett fölfelé mászni, de szükség volt a kis manók segítségére is. Ketten a fenekét tolták fölfelé , ketten pedig föntről húzták,míg végül nagy nehezen besegítették a léghajó kosarába. Mikor látták a manók, hogy Albert biztonságban van, amilyen gyorsan érkeztek ,ugyanolyan gyorsan el is tűntek a csillagfényes éjszakában. A kis jegesmedve bocs a léghajó ringatásától álomba szenderült. Reggel szikrázó napsütésre ébredt , jóízűen megreggelizett,majd lenézett a tájra .Gyönyörködve látta a hófödte hegyeket,és a hegyek közt kanyargó patakokat,aminek vizén megcsillant a napfény. Albert arra gondolt , milyen kellemes lesz ellebegni a gyémánt tó partjára .Ekkor erős kelepelő hangot hallott,majd egy óriási rózsaszínű felhőt látott közelíteni a léghajó felé. - Milyen felhő közeledik felém?- kérdezte a medvebocs. Hát egy nagy csapat flamingó repült egyenesen a hőlégballon felé . A flamingók még sohasem láttak ilyen nagy színes légballont és azt hitték valami ellenség,ezért erős csőrükkel  elkezdték csipkedni a légballont,ami ettől hirtelen süllyedni kezdett .- Jaj,mi történik velem ijedt meg Albert ,majd gyorsan elővette csengőjét és megrázta.Ekkor újból megjelentek a színes sapkás kis manók és egy lila színű ejtőernyőt adtak Albert kezébe.-Fogjad erősen.-mondták neki.Majd mikor a manók érzékelték hogy a kis bocs már biztonságosan ereszkedik a Föld felé,eltűntek a ragyogó napsütésben.Ezalatt Albert egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett,majd egyszercsak lehuppant egy mohával borított zöld rétre.- Jaj de szép helyre érkeztem.mondta a kis jegesmedve. A réten rengetek színes virág nyílott,és körülöttük lepkék kergetőztek.Albert kiválasztott egy tirke-tarka  gyönyörű mintájú pillangót,és elkezdte kergetni.Csak futott,csak futott,de közbe a lepke eltűnt a szeme elől.-Jaj,nagyon elfáradtam,lefekszem ide a bokor mellé egy kicsit alszom. Reggel mikor Albert felébredt érezte ,hogy jó hideg van,mikor szétnézett azt is látta,hogy mindent belepett a hó.- Nahát…tegnap még nyár volt,most pedig tél,de mivel a jegesmedvék szeretik a hideget,kíváncsian folytatta útját a térdig érő hóban. A hó egyre sűrűbben esett a szél is felkerekedett és félelmetesen süvített Albert körül. Már szinte semmit sem látott a nagy hóviharban,de ment amerre a lába vitte. De egyszercsak valami útját állta. Egy jégalagúthoz érkezett,amiről óriási jégcsapok lógtak elzárva a medvebocs útját .- Most hogy menjek tovább?Próbálta feszegetni a jégcsapokat  a mancsával,rugdosta a lábával,nekiment fejjel,de hiába. A jégcsapok olyan vastagok voltak  hogy még csak meg sem repedtek. Ekkor Albertnek eszébe jutott a csengő,gyorsan megrázta.  A levegőből feltűntek a csillogó sapkás manók,ezúttal egy lézerkardot adtak a kis jegesmedvének. Huss a manók már el is tűntek a felhők között. Albert a karddal sorra megérintette a  jégcsapokat. Ahogy a kard hozzáért a jégcsapokhoz sorba olvadtak el és nyitottak utat Albert előtt aki mikor átsétált a jégalagút alatt,  meglátta,a régen keresett gyémánttavat,aminek keményre fagyott jegén jegesmedvék korcsolyáztak.Hátrább egy domboldalról pedig szánkózó medvebocsok kacagása hallatszott.

Albert boldogan szaladt a domboldalon szánkózó mackók felé

                                    -   vége-