Álomutazás

Álomutazás.

Flóra, Lili és csillagtestvéreik már messze járnak, olyan messze, ahová még a madarak sem jutnak el, legalábbis a földi madarak biztosan nem.

A lányok most álomutazáson vesznek részt, olyan utazáson, amely csillagtestvéreik számára maga a valós élet, hiszen ők éjszaka dolgoznak azon, hogy óvják és vigyázzák földi barátaikat, akik ilyenkor nagyon messze, ismeretlen tájakat hódítanak meg. Legelső útjuk csillagvárosba vezette őket, amely egyáltalán nem hasonlítható egyetlen földi városhoz sem. Flóra szeretett volna egy kérdést feltenni, de nem tudta, hogyan is szólítsa csillagbarátját. Megfogalmazódott fejében ez a kérdés: hogyan is hívják őket igazi nevükön? Flórának már beszédre nyílt volna aranyos pici szája, de legnagyobb ámulatára barátja már el is kezdett válaszolni rá, hiszen ők már a gondolatokban is tudnak olvasni: „Engem Csillogónak hívnak, én ezt a nevet kaptam a csillag szüleimtől. Azért ezt a nevet, mert amikor megszülettem, olyan erősen csillogott a szemem, hogy el is neveztek Csillogónak.”

Lilit is furdalta a kíváncsiság, benne is megfogalmazódott a kérdés csillagbarátja nevét illetően, de már az előző példán okulva, hangtalanul várta és kapta meg barátja válaszát: „Én is a szüleimtől kaptam a Fényeske nevet, mert amikor rosszkedvű voltam, s kicsit elkezdett halványulni a fényem, akkor mindig simogatták, fényesítették és cirógatták bánatos lelkemet, mindaddig, amíg vissza nem nyertem eredeti fényemet.”

Flóra és Lili, mindketten kíváncsiak voltak, hogy mekkora is ez a csillagváros, amelynek utcáin most meghatódva és kíváncsian járnak. Csillogó válaszolt a kérdésére: „Ez a város akkora, amekkorát ti akkor láttatok, amikor minket barátaitokként fogadtatok ott lent a fűágyacskában feküdve. Nagysága a látóhatártól látóhatárig terjed, sőt, még annál is tovább.”

Újabb kérdés fogalmazódott meg Lili fejében. Tengeretek van-e, és hajók szelik-e rajta a hullámokat?

Fényeske javasolta, hogyha betelnek a csillagváros szépségeivel, meglátogatják tengerüket. Sokat nem kellett sem várniuk, sem gyalogolniuk, mert csillag testvéreik teleportálták mind a négyüket, így egy szempillantás múlva már láthatták is a hatalmas vizet, rajta a hatalmas vitorláshajóikkal. A földi látogatóknak feltűnt, hogy a víz tükörsima, nem borzolják haragos és viharos szelek, nincsenek magasan tornyosuló hullámok, a vízben csend, béke és nyugalom honol. Az egyik hajó már éppen indulásra kész volt, még éppen négy szabad hely maradt rajta, amelyeket, mert ugye véletlenek nincsenek, pontosan az ő számukra tartottak fenn. Flórában újabb kérdés merült fel: Ha nincs szél, hogyan megy a hajó, milyen erők mozgatják, meg akkor minek a vitorla, ráadásul olyan vitorla, amelynek a tetejéig alig látnak fel, olyan magas?

Csillogó nem késlekedett a válasszal: „Látjátok az utazni vágyó csillagtestvéreinket? Látjátok vakító fényüket? Érzitek tiszta, békés és teremtő gondolataikat, isteni teremtő erejüket? Látjátok, hogy itt nincs külön hajóskapitány, nincs kormánykerék és nincs irányító központ? Maguk az utasok végzik el ezt a feladatot, az ő tiszta tudatosságuk, szeretetteljes gondolataik a hajó mozgató rugói, és ami a legfontosabb, egy az akaratuk, biztonságosan eljutni a célállomásig. Ezt az energiát úgy hívják, hogy fénygondolat, ez a mi energiánk, amely nem szennyezi a környezetet.”

Észrevétlenül haladt a hatalmas hajó a hatalmas vízen, majd körvonalazódott szemük előtt a kikötő, ahová a fénygondolat repítette el őket észrevétlenül.

Közben a Földanyán már kopogtatott a hajnal Nap-apa ajtaján, aki még kissé álmosan, de határozottan tágra nyitotta két fényes szemét, felkelt, magára öltötte tiszta munkaruháját, megkereste a Nyugat kapujában letett sétabotját, amelyet most hogy hogy nem, a Kelet kapujában talált meg. Úgy látszik ott fent másként történnek és működnek dolgok, mint idelent a Földön.

Flóra és Lili is mozogni kezdtek meleg ágyikójukban, majd tágra nyílt és mosolygós szemekkel vették tudomásul, hogy csillagbarátaik még ébren ott fekszenek mellettük. Csillogónak és Fényeskének ezzel lejárt a munkaidejük, ezen a reggelen is elégedetten és nyugodt szívvel nyugtázták, hogy ezúttal is sikerrel teljesítették a rájuk rótt isteni feladatukat, vigyázták földi barátaik éjszakai nyugalmát. Flórától és Lilitől meleg ölelések közepette búcsúztak el, ők most térnek nyugovóra, hiszen a csillagok nappal alszanak s az éjszakában látják el áldozatos, segítőkész és felelősségteljes feladatukat.