Barion Pixel

Az állatok bíróságán


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Egyszer egy téli délutánon, mikor a nap kidugta orrát a rideg, szürke felhők mögül, hogy fényével beragyogja a tájat, észrevette, hogy az állatok egy kisebb csoportja összegyűlt a tisztáson, hogy megvitassanak valami igen fontosat.
Egy kopasz ágon tró...

Kép forrása: ÉN

Egyszer egy téli délutánon, mikor a nap kidugta orrát a rideg, szürke felhők mögül, hogy fényével beragyogja a tájat, észrevette, hogy az állatok egy kisebb csoportja összegyűlt a tisztáson, hogy megvitassanak valami igen fontosat.

Egy kopasz ágon trónolt Uhu a bagoly, kit bírónak neveztek ki, és segítő társa Kopács a fakopáncs. A fa alatt pedig egy kis kört alkotva ücsörögtek a mezei állatok, köztük Pösze a patkány, Pamacs a bojtos farkú nyuszi, Picinke a cinke, Robin a vörösbegy és Nyaú a fekete kandúr. A kör közepén pedig ott várakozott Lefety a bánatos róka lány és a hosszú farktollát fésülgető Csörgő a szarka.

Kinyújtotta hát fülét a nap, hogy meghallgassa, mi a vita tárgya.

Először a bagoly szólt fején széles kalapjában, mely feje búbján ritkuló tollazatát takarta.

Hallgatunk róka,

jöhet a mondóka.

Rákezdett hát a róka:

– Jaj nekem! Jaj nekem!

Éhen veszik a lelkem!

Megették mit kitettek,

kitette ezt a gaztettet?

Tudjátok, hogy sánta lábam,

vadászni én megpróbáltam.

Fülem sem jó, szemem is fáj,

éhezik ez a róka száj.

Van hogy megszán egy-egy ember,

ételt tesz ki, vigyem hát el.

De ma szimatolok jobbra, szimatolok balra,

érzem a húst, de ellopta egy szarka!

Jaj nekem! Jaj nekem!

Éhen veszik a lelkem!

Tégy hát igazságot most nekem!

– Hazugság, rágalom! Koholmány, füllentés!

Hát nincs benned egy cseppnyi jó érzés?!– csörgött a szarka hangosan.–

Lopással vádolsz te, engem?

Mikor megetted a tyúkot a rengetegben!

Fióka korom óta nem tudom mi fán terem…

– Megterhelő bizonyítékom van ön ellen!– vágott a szavába Picinke a cinke.

Recs-recs, csirip-csirip veszekedtek a madarak, hangjukkal betöltve a patak partját.

– Csendet! Csendet! Egyszerre csak egyet.

Vagy minden szájra lakatot és reteszt teszek– huhogott a bíró, mikor már nem bírta a hangzavart, majd Kopács csőrével hangosan ütni kezdte a fa törzsét, hogy elcsituljanak a hangoskodók. Mikor aztán a bagoly bíró jónak látta, így folytatta–

Rendben van te kis madár,

meséld el, hogy mit láttál.

Neked meg Csörgő barátom,

javaslom, hogy a csőröd ne járjon.

Várd ki szépen a sorod,

aztán elmondhatod, mi volt az okod.

Picinke a cinke bátran előállt a körbe, és neki kezdett tanúvallomásának:

– Mikor a hideg éjjel véget ért,

s az eső még nem szemerkélt,

fürödni indultam,

épp ahogy mindig szoktam.

Röppentem ágról-gallyra,

mikor fülem valami zaj megcsapta.

Látom hát oda lent,

szarka tekintget idegesen.

Nézett balra, nézett jobbra,

vajon közelben van e a róka.

Nincsen senki a láthatáron,

így oda osont csámpás barátom.

Fogta a húst, és odébb állt,

egy perc múlva már a második is köddé vált.

Jött a harmadik kör, de már nem volt semmi,

ideje volt továbbmenni.

Így volt bagoly bíró, mindent láttam,

kapzsiság volt abban a madárban.

Egyszerre mordult fel az állat sereg, de Uhu a bagoly ismét csendre intette őket.

Nincs még vége a tárgyalásnak!– majd intett a szarkának.

Te jössz madár társam,

a védőbeszéded most lássam.

De javaslom jó okod legyen e tettre,

mert a kapzsiságod visszaüt fejedre.

Kihúzta hát magát Csörgő a szarka, s szája szélén halvány mosollyal kezdett bele.

Tudja uram, szegény madár vagyok,

Engem mindig elzavarnak a nagyok.

Igyekszem a törvény szerint élni,

de tél derekán igen nehéz megélni.

Éhes voltam, fájt a begyem,

nem tudtam, hogy rosszat teszem.

Engedjen el hát most az egyszer,

s ígérem, másét többé nem veszem el.

Mert nem tart majd senki szemmel– fűzte hozzá halkan, azt gondolva, hogy csak Picinke hallja, de balszerencséjére a bíró egy fülesbagoly volt.

 

Mohó vagy most már tisztán látom,

nem fog rajtad a szidásom…– szólalt fel a bagoly, de ítéletét még ki sem mondta, mikor hirtelen ott termett a róka, és felfalta a telhetetlen és álnok Csörgőt.

A madarak ijedtükben széjjel repültek, míg a többiek biztos menedéket kerestek.

A sánta róka pedig boldogan dalolt a tollas jószággal a hasában.

– Éhes voltam, fájt a bendőm,

te lettél az étkem kis csicsergőm.

Nincs már többé irigy szarka,

megette az éhes róka.

LadydaL, amatőr író

Ezt a mesét írta: LadydaL amatőr író

Kéri Nikolett vagyok, amatőr író. Elsősorban fantasy történeteket szoktam papírra vetni, de az utóbbi időben belekóstoltam kicsit más műfajokba is, mint például a gyerekmese írásba. Korábban egyébként csak a magam szórakoztatására forgattam a tollam, de mióta megmutattam pár barátomnak az irományaimat, akiktől pozitív visszajelzést kaptam, megjött a kedvem, hogy megosszam másokkal is, ami a fiókban vagy éppen a ...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a versről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!