Az angyal-bárányok

Az angyal-bárányok.

Egyszer volt egy szegény özvegy asszony, annak volt három legény fia. De hogy szegények voltak, egynek mindig el kellett menni szolgálni. Legelőbb is elment a nagyobbik fiú, s amint megy, mendegél, előtalál egy öreg embert. Ez megszólítja:

- Mi járatban vagy, édes fiam?

Azt feleli a fiú:

- Én, édesapám, szolgálatot keresek.

- Én pedig éppen szolgát - mondja a jószívű öreg ember - csak maradj nálam! - Arra megfogadja a fiút a juhok mellé.

Reggel megindul a nyájjal a fiú. Meghagyta neki az öreg, hogy a báránykákat ne hajtsa, ne terelgesse, csak járjon mindenütt a nyomukban, mert azok magukra is szép csendesen ellegelésznek. Megindítja a fiú a báránykákat. Ment a nyáj magától is szépen a legelőre. Legelőbb is elérnek egy gyönyörűséges szép rétre. A fiú csak ment, mendegélt utánuk, amint meghagyta volt neki az öreg ember. Azután egy sebes folyóvízhez érkeznek, keresztülmennek rajta a báránykák. De a fiú nem mer belemenni a vízbe, hanem ott kerülte a vizet egész estig.

Estére a bárányok szép rendben maguktól visszajöttek által a vizen s hazafelé tartottak. A fiú is kapja magát, megindul a nyáj után.

Kérdezi otthon az öreg ember:

- No, édes fiam, beszéld el nekem, hol jártál a juhokkal?

- Én, édesapám, csak mentem, mendegéltem utánuk. Hát azok elsőben is egy nagy síkságra mentek. Onnét elérkeztek egy nagy sebes folyóvízhez, azon a nagy vízen keresztülmentek. De én innen maradtam, nem mertem belémenni a nagy vízbe.

Azt mondja neki az öreg:

- No, édes fiam, én téged eleresztlek. Látom, nem szolgálni való legény vagy. Arra fizetés nélkül eleresztette.

Elmegyen a legény nagy szomorúan haza. Azt kérdi tőle a másik két testvére:

- No, édes bátyánk, hát mit szolgált kend?

- Hm, mit szolgáltam? Menjetek el ti is, megtudjátok.

Arra elmegyen a közbenső is szolgálatot keresni. Éppen ahhoz a gazdához szegődik be, amelyikhez a nagyobbik. Ő is azon módon jár az öreg ember bárányaival. Ő is üres kézzel tért vissza anyja házába. Kérdi a kisebbik testvére:

- No hát, édes bátyám, kend mit szolgált?

- Hm, mit szolgáltam? Menj el te is, megtudod.

Jól van. Elmegyen biz ő is szerencsét próbálni. Ő is éppen avval az öreggel találkozik. Beszegődik hozzá esztendőre a juhok mellé s az öreg megmondja neki is, hogy csak mindig utánuk menjen, sehol tőlük el ne maradjon.

Reggel feltarisznyál az öreg, kiereszti a pajtából a juhokat. Megindulnak, a fiú is mind nyomról nyomra megyen utánuk. Legelsőbb is elérnek a szép zöld síkra, keresztülmennek azon, szép lassan legelészve. Elérnek aztán a sebes folyóvízhez. Keresztülmennek azon is a bárányok; utánuk a legényke is belémegy. De mihelyt belép a vízbe, egyszerre az a sebes viz úgy lesorvasztja róla a gúnyát, húst, mindent, hogy mikor kiért a túlsó partra, csupán a csontja s a bőre volt meg. De arra a báránykák visszafordulnak, ráfúnak a fiúra, egyszeribe még külömb teste lesz, mint amilyen volt.

Megindulnak ismét elől a báránykák, elérnek egy nagy rétre. Azon a réten olyan nagy volt a fű, hogy kaszálni is lehetett volna. Mégis ott a marhák olyan soványak voltak, hogy a szél szinte elfútta őket. Onnan a juhok egy másik rétre mennek. Ott épp úgy nem volt ennivaló a marháknak, mint a kopasz földön, mégis kövérek voltak. Innen elérnek a báránykák egy kertbe. Ez a kert olyan csodaszép volt, hogy annál szebbet emberi szem még soha nem látott. Külömbnél külömb virágok nyíltak benne. De a báránykák egy virághoz sem nyúltak, csak ették a zöld füvet. A fiú is leült egy szép virágos fának az árnyékába, hogy falatozzék. Egyszer csak látja, hogy egy szép fehér galamb röpdös előtte. Ő bizony kapja magát, hozzá lő a galambhoz, egy tollát le is lövi. Avval elröpül a galamb, ő felveszi a tollat, beléteszi a zsebébe. Megindulnak azonban a báránykák hazafelé. Ő is utánuk ment, míg haza nem érkeztek.

Kérdi tőle otthon az öreg ember:

- No, kedves fiam, jól jártak-e a báránykák?

- Jól jártak bizony, nekem egyszer sem kellett terelgetnem, csak éppen mentem utánuk.

Kérdi az öreg ember:

- No, fiam, beszéld el, hol jártál a báránykákkal?

Arra beszélni kezdi, hogy elsőben is egy szép zöld síkságra értek a báránykák, azután átmentek egy sebes folyóvízen. Így csak elbeszéli sorra, hogy ő hol járt, merre járt velük.

Azt mondja az öreg:

- Édes fiam, ládd-e, az a gyönyörűséges szép zöld síkság, ahova legelőbb értél a báránykákkal, a te eddigi ifjúságodat jelenti. A víz, amelyiken keresztülmentél, a bűnmosó életvíz. Hogy rólad mind a gúnyádat, mind a húsodat lesorvasztotta, ez azt jelenti, hogy a te eddigi bűneidet lemosta. Hogy a túlsó parton a báránykák reád fúttak, azután még sokkal külömb tested lett, ládd-e, fiam, ez azt jelenti, hogy mivel az élet vize, a szent hit, a lelkedet egészen általjárta, hát egész lelkedben újra születtél. - Azok a báránykák pedig, akik reád fúttak, az angyalok. Azok a marhák, melyek a kövér fűben is soványok voltak, azt jelentik, hogy a világon a fösvények nagy bőségben vannak, de maguktól is sajnálják az ételt; azok a másvilágon is nagy bőségben lesznek, elég ételük, italuk lesz, esznek, isznak, de azért mégis örökké éhük, szomjuk lészen. Azok a marhák, melyek a kopasz földön is jól ettek, attól is jó kövérek voltak, azok azt jelentik, hogy akik ezen a világon kicsiből is adtak a szegényeknek, a maguk testét sem sanyargatták étlen, szomjan: azok a másvilágon kicsi eledelből is jóízű falatot esznek, sohasem éheznek, nem szomjúhoznak meg. A kert pedig, amelyikbe bementetek, az a mennyország. Akik ezen a világon bűn nélkül élnek, a másvilágon olyan szép kertbe mennek. De most azt kérdem, édes fiam, meg tudod-e bizonyítani, hogy te csakugyan jártál abban a kertben?

A fiú csakhamar kiveszi a tarisznyájából a fehér galambtollat, odaadja:

- Nézze, öreg atyám, ezt éppen ott lőttem egy fehér galambból.

Az öreg elveszi a galambtollat s azt mondja neki:

- Ládd-e, fiam, az a fehér galamb én voltam. Én mindenkor vigyáztam reád, egész utadban folyvást mentem utánad, örökké szemmel tartottam, hogy mit cselekszel. Ládd-e, az Isten is így megyen titkon az emberrel, hogy láthassa, ki mit cselekszik. Hogy te egy tollát kilőtted a galambnak, az az én egyik ujjam, csak nézd meg, nincs itt.

Nézi, hát odavan az öregnek a kis ujja. Arra csak odateszi az öreg a tollat, ráfú - s egyszeriben szépen odanő a kis ujj. Azt mondja az öreg a kis szolgának:

- No, kedves fiam, teljesítetted a kötelességedet. Most válassz: inkább a mennyországot választod-e, vagy pedig annyi aranyat, amennyit elbírhatsz haza? A fiú azt feleli reá: neki nem kell az arany, csakhogy a mennyországba mehessen. De az öreg így szólt:

- Jól választottál, édes fiam! Mivel a mennyországot többre becsülted és a földi kincset meg nem kívántad, megérdemled, hogy ebből is juttassak néked.

És megtölt neki egy zsákot arannyal, felteszi a hátára, ezzel elbocsátja. A fiú pedig, hogy a gazda ajándékát szépen megköszönte, elmegyen haza a zsák arannyal. Otthon olyan hat-ökrös gazda lett belőle, hogy az egész faluban, de még a vidéken is, nem volt senki hozzá hasonló.

A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - MAGYAR GYERMEK- ÉS NÉPMESÉK: 1. gyűjtemény
Válogatta és szerkesztette: Radó Vilmos
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu