Az arany-krokodiltojás


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

 
Egyszer volt hol nem volt, az egyik távoli ország legeldugottabb folyója két partján, ott ahol még a papagájok is csak hangtalanul mernek elsuhanni a levegőben, ott éldegélt a folyó napkeleti partján Rezső, a rettenthetetlen krokodil. A folyó szem...

Kép forrása: pixabay

 

Egyszer volt hol nem volt, az egyik távoli ország legeldugottabb folyója két partján, ott ahol még a papagájok is csak hangtalanul mernek elsuhanni a levegőben, ott éldegélt a folyó napkeleti partján Rezső, a rettenthetetlen krokodil. A folyó szemközti partját Rudolf krokodil lakta. Rudolf a rémisztő. A környék állatai csak ReRu-ként emlegették őket. És hát igaz ami igaz, sokszor kerültek szóba, mert két ilyen zsémbes, folyton csak civakodó krokodilt még nem látott a dzsungel mióta a Nap nyugaton nyugszik le a fák mögé.

Azt, hogy miért álltak hadilábon egymással, ugyan senki sem tudta, de talán még ők maguk sem. Mégis, odáig vitték a dolgot, hogy még a folyót is kettéválasztották a parttal párhuzamosan, középen. Ki a folyó keleti oldalát uralta, ki a folyó nyugati oldalát. Elköltözni onnan egyiknek sem akaródzott. Azt beszélték azért, mert pont az ő folyórészüknél -egészen pontosan kettejük birodalmának határán- bújt meg a víz alatt a varázserővel bíró arany-krokodiltojás.

A dzsungel népe hitte is, meg nem is hogy ott van. A legtöbb állat belenyugodott abba, hogy erről bizony sosem fog bizonyosságot szerezni. Hanem történt egy nap, hogy a dzsungelbe vadászok érkeztek. A folyó keleti partján parkoltak le nagy dzsipjükkel. Csak úgy döngött a bakancsuk alatt a dzsungel földje, fegyvereiken kegyetlenül csillantak meg a felkelő Nap sugarai. Rezső ahogy észrevette őket, gondolkodás nélkül vetette magát a vízbe a partról, nem számított, hogy a Nap langyos sugarai még épphogy csak elkezdték felmelegíteni lehűlt pikkelyeit. Hanem az eszeveszett menekülés közepette észre sem vette, hogy már nem a saját felségterületén van. Rudolf mély hangja térítette magához, mely legalább annyira rémisztően tudott harsogni, mint ahogy egy puskagolyó süvít el a levegőben az ember füle mellett.

Hanem most ez a hang szinte simogatta a mi Rezsőnket. Na de nem olyan sokáig. Rudolf -mivel onnan, ahol ő volt nem látta a vadászokat- azt hitte Rezső csak tőrbe akarja csalni ezzel a mesével, a puskás emberekről, és visszakergette őt a folyó keleti oldalára. Rezső szíve a torkában dobogott ahogy nekivágott a kényszerű visszaútnak. Hanem nagy szerencséjére mire visszatért a vadászok már odébb álltak.

A következő napokban Rudolf az egész erdőt telekürtölte azzal, hogy milyen mondvacsinált ürüggyel próbált betolakodni hozzá Rezső. S még azt is hozzátette, hogy bizony ha még lettek is volna vadászok, milyen az a rettenthetetlen krokodil akinek csak úgy inába száll a bátorsága miattuk.

Bizony Rezső majd megpukkadt bosszúságában, de tenni nem sok mindent tudott. Hanem másnap fordult a kocka. A folyó napnyugati oldalára érkeztek ugyanazok a látogatók mint őhozzá. Ahogy meglátta Rudolfot a saját területe felé úszni, rögtön felismerte tekintetében ugyanazt a rémületet, amit a sajátja is tükrözött mikor ő menekült át a szomszédos partra a vadászok ádáz puskagolyói elől. S bár az egész eset nagyon sértette a büszkeségét, nem bírta rávenni magát, hogy azon nyomban visszakergesse a másik krokodilt. Igaz Rezső inkább leharapta volna a saját nyelvét minthogy bevallja, hogy Rudolf pár nappal korábban valóban vadászok elől menekült. Azt is szégyellte bevallani, hogy ő sem olyan rémisztő, hogy távol tartsa az elszánt, felfegyverzett embereket. Mégis krokodilok voltak mind a ketten, mégiscsak egyek a nagy különbözőségükben is. Rudolf azonban ez után az eset után még undokabb lett. A dzsungel népe biztosra vette, hogy ebből a háborúskodásból bizony már sosem lesz kiút.

Mégis, nem telt el még a harmadik nap sem a vadászok második látogatása óta, újra porfelhő kavarta fel a dzsungel párás levegőjét. Csakhogy most a folyó mindkét partját felverte a dzsipek zaja, a puskás emberek visszafojtott lélegzetvétele éles késként hatolt bele az erdő nyirkos lüktetésébe.

Amely állatok később elmesélték a továbbiakat mind-mind nagy-nagy megilletődöttséggel adták elő a látottakat. Valahogy így:

A folyó két ellentétes partjáról szinte egyszerre vetette magát a vízbe a két krokodil, és mint a villám kezdtek el úszni mindketten a folyó közepe felé, a parton nem lévén lehetőségük a menekülésre. Egyszerre is értek a folyó közepére, és akkor hasított beléjük a felismerés, hogy a másik part sem biztonságos már. Egy pillanatig elkeseredett csalódottság látszott a tekintetükben, aztán valami más is megcsillant a szemükben. Egyszer csak hirtelen összekapaszkodtak, és együtt merültek le a meder aljára. Akkor a varázserővel bíró arany-krokodiltojás megmutatta magát, ketté repedt, és fényének ragyogása védőburokként vonta körbe a két krokodilt. De a fény ereje még a víz felé is feltört, elvakítva a vadászokat, akiknek szemük világa eddig zárva volt a világ csodáira. Most azonban ez a láthatatlan lepel, ami vakká tette őket a természet kincseire, lehullott, s ahogy a vakító fényesség alább hagyott, úgy nyerték vissza ők is a látásukat. Az arany-krokodiltojás megajándékozta őket a belső látás képességével is. Nemvárt ajándékként visszakapták, ami gyermekként még az övék volt, felnőtté válásuk alatt, viszont valahol elvszett: az élet tiszteletét. A dzsungel lakói pedig ezután békességben élhettek, csakúgy mint a krokodilok is, kiknek napkelettől napnyugatig tartott birodalmuk határa, s országukat beragyogta, és kincsként őrizte már mindörökké az egyetlen, a varázslatos, a védelmező arany-krokodiltojás.

 

 

Obermayer Dóra, amatőr meseíró, költő

1986-ban születtem Budapesten. Magyar szakon sokat barangoltam más írók világában. Jelenleg írásaimmal főleg az állatvédelem és az állatjogok fontosságára szeretném felhívni a figyelmet.


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!