Az aranytorkú sármány

Az aranytorkú sármány.

Hallottál már az aranytorkú sármányról? Nem? Nos, sokáig én sem. Most elmesélem neked, miért nem ismerjük ezt a különleges madarat…

Az aprócska madárnak szép, sárga tollazata volt, mely szinte az egész testét befedte. Csak éppen hosszú, kecses nyakáról hiányzott a toll. Ennek okán olyan szégyenlős volt a sármány, hogy kerülte a madarak és a körülötte élő állatok társaságát. Úgy gondolta, hogy ő a legcsúnyább madár a világon. Ezért elrejtőzött a sziklák között, és nem találkozott senkivel.

Egy napon, amikor szomorúan üldögélt rejtekhelyén meghallotta egy madár énekét. A hangja olyan szép volt, hogy nem tudta megállni, hogy oda ne lopózzon, és meg ne lesse a csodatorkú énekesmadarat. Egy fülemülét talált, aki egy kaktuszon üldögélt. A fülemüle észrevette a leskelődő sármányt, és mielőtt az visszahúzódhatott volna, megszólította:

• Ki vagy te különös madár? Még sohasem láttalak erre! Honnan jöttél?

A megilletődött sármány félénken válaszolt:

- Én, én itt élek a sziklák között, de nem szoktam senkivel sem beszélni.  – magyarázta a kíváncsi énekesnek.

- Nincsenek barátaid? Az nem lehet, hogy nem szereted a társaságot! - értetlenkedett a fülemüle.

- De igen, de…de én nagyon csúnya vagyok, és félek, hogy kinevetnek és kicsúfolnak. – vallotta be az aranytorkú.

- Csúnya? Dehogy vagy te csúnya! Inkább különleges vagy! Hiszen a tollad csodálatosan fényes, akár a nap, a csőröd vörös, mint a tűz! Te egy igazi ritkaság vagy! – dicsérte a fülemüle.

Ám az aranytorkú sármány nem hitt a fülemülének. Azt gondolta, ő is csak viccelődik rajta, és végül kicsúfolja majd. Gyorsan visszarepült a rejtekdó sziklák közé, és nem mutatkozott többé. A fülemüle szerette volna kiengesztelni a szomorú madarat, ezért követte őt. A sziklákhoz érve hallotta a sármány gyönyörű, bánatos énekét. A fülemüle alig akart hinni a fülének, és elragadtatva hallgatta egészen naplementéig. Akkor aztán úgy döntött, hogy tiszteletben tartja a sármány szándékát, és magára hagyta. Másnap visszatért a sziklákhoz, hogy megkeresse, de sehol sem találta.

Így történt, hogy az aranytorkú sármány ma sem tudja, milyen csodálatos hangja van, hiszen nem találkozott senkivel, aki elmondhatta volna neki. A fülemüle pedig azóta sem látta a furcsa kinézetű, ám csodálatos hangú énekesmadarat, mint ahogy senki más sem.

Én is csak a fülemülétől hallottam róla.