AZ ASSZONYI KIVÁNCSISÁG


https://webshop.meskete.hu
  • 2023.
    aug
  • 25

Volt egyszer egy igen gazdag juhász s ennek egy leánya, meg egy juhászbojtára.A legény is szép barnapiros fiú volt, de a leány sem volt semmivel sem hitványabb, sem alábbvaló; ezért ugy illettek egymáshoz mint egyik piros alma a másikhoz, mintha az ist...

Volt egyszer egy igen gazdag juhász s ennek egy leánya, meg egy juhászbojtára.

A legény is szép barnapiros fiú volt, de a leány sem volt semmivel sem hitványabb, sem alábbvaló; ezért ugy illettek egymáshoz mint egyik piros alma a másikhoz, mintha az isten is egymásnak teremtette volna őket. De szerették is egymást annyira, hogy majd meghaltak egymásért és mégis, mivel a legény ágrulszakadt szegény árva fiú volt, a számadó nem adta össze őket.

Itt lelkem-teremtette mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a nagy semminél, ott voltam a hol beszélték, ugy láttam mint most, egyszer a mint a juhászbojtár az erdőben legeltetné a nyáját, irtóztató nagy tüzet lát és ebből nagy jajgatás, sirás-rívás hallatszott ki.

Megyen a juhászbojtár a tűz felé, hát látja, hogy egy kis aranykigyó jajgat oly keservesen a nagy tüzben. A juhászbojtár megszánta a kis aranykigyót, ízibe letört egy hosszu póznát, benyujtotta a nagy tűz közé s a kis aranykigyót kivette belőle.

- No szép juhászbojtár, szólt az aranykigyó, jótét helyére jót várj, vigy haza azért az én királyi atyám hajlékába, majd megjutalmazza az a te szivességedet, de te egyebet ne kérj tőle, mint azt, hogy minden állat nyelvét megérthesd.

A szép juhászbojtár ugy tett, miként a kis királyfi mondta.

A kis aranykigyót bebocsátotta a kebelébe s elindult aztán a kigyók királya palotája fölkeresésére.

Csak mén, csak mendegél, egyszer egy irgalmatlan sziklaüreghez ért, melyben lakott a kigyók királya.

Bemegyen a juhászbojtár a kigyókirály elé s köszön neki e szózat szerint:

- Isten jó nap kigyók királya!

- Fogadj isten juhászbojtár, hát mi járatban vagy s mi jót hoztál nekem, kigyók királyának?

- Biz én nem hoztam senki mást, csak azt, a ki fölségednek legkedvesebb s szive minden gyönyörűségét ebben leli.

- Ugyan mi, vagy ki lehet az?

- Az biz senki más, mint fölséged egyetlenegy legkedvesebb fiacskája.

S ezzel a juhászbojtár kivette a kebeléből a kis aranykigyót s átadta az apjának. Nagy lőn a kigyókirály öröme, mikor elveszett fiacskáját ismét láthatta s a juhászbojtárnak helyét se találta, hogy hová ültesse.

- No szép juhászbojtár, szólt a kigyókirály, ezért a tettedért, a mit kivánsz, azt adok.

- Nem kivánok én egyebet, csak azt, hogy én mindenféle állatnak a nyelvét érthessem.

- Oh te bolond, minek lenne az neked, mit nyernél te azzal, mikor semmi hasznát sem vennéd!

- Akár venném akár nem, már az fölségednek mindegy: azért szóm és mondásom most is az, hogy nem kivánok én egyebet, csak azt, hogy én mindenféle állatnak nyelvét érthessem.

- Oh te golyhó, kivánj inkább aranyat, ezüstöt, kivánd inkább koronámat, vagy ezt a tejfehér kigyófújta huszast, mely olyan tulajdonsággal bir, hogy akárhányszor költöd el, mindig visszamegyen a zsebedbe, ezt is odadom.

- Nem kivánom én sem aranyodat és ezüstödet, sem gyémántos koronádat, sem a kigyófújta tejfehér huszast, csak te nekem add meg azt a tulajdonságot, hogy én mindenféle teremtett állat nyelvét érthessem.

Mit volt mit tenni a kigyókirálynak, látta, hogy ezzel a vaskalapossal ugy sem boldogulhat, megadta a juhászbojtárnak azt a tulajdonságot, hogy ő mindenféle teremtett állatnak nyelvét érthette; de a dolognak egy kis farka vége volt, egy kis bunkó volt a végén; mert a kigyókirály rádásul még ezt is hozzá tette:

- Jól van juhászbojtár, legyen a te szived szerint, legyen meg a kivánságod, de tudd meg azt is: hogyha te nem többet csak egy kukkot is elárulsz abból, a mit az állatoktól hallasz, legyen az bárki, ha mindjárt a feleséged is: tüstént szörnyet halsz.

No jól van, ez abba maradt. Itt egyszer, mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a sült hazugságnál, ott voltam a hol beszélték, ugy láttam mint most, egyszer, mondom, a mint a juhászbojtár a nyáját legeltette, egy kolompos ürü, a nyáj vezére oda dörgölőzött egy nagy fához s csak elkezdi:

- Hej, ha a mi gazdánk tudná, hogy ebben az odvas fában mennyi kincs van, hiszem azt az egyet, hogy mindjárt elnyerné a számadónk leányát.

És a juhászbojtár ezt mind jól hallotta, mert hisz nem messze állott a vezér-ürűtől. Ennek sem kell több, rögtön kivágta a vén odvas fa oldalát és a sok arany csakugy dülött ki belőle, hogy jobban se kellett. A sok aranyat aztán csuhujjra és tarisznyára szedte és két füles juhász-paripa alig birta hazaczipelni.

Mikor a számadó előtt kizúditotta a szám nélküli sok pénzt, az nemcsak egy, de két kézzel is odaadta a szép leányt a szép juhászlegénynek. Igy lett a juhászlegény- és leányból férj és feleség.

Itt lelkem teremtette mi történik a dologból mi nem, de pengyom tóditsuk is, mert biz majd elfogy ez, egyszer a juhászlegény meg a felesége a szomszéd városba vásárra mentek, volt pénz annyi, hogy fele is elég lett volna. Az asszony a kanczafülesre ült, a férfi pedig a csődörre s aztán elindultak a vásárra.

A mint mentek mendegéltek, egyszer a juhászbojtár azt találja mondani a feleségének:

- No szivem szép szerelme édes feleségem, ugyan próbáljuk meg, hogy melyik szamár futósabb, a tiéd vagy az enyém?

Az asszony ráállt s futtatni kezdtek, de a csődör messze elhagyta a kanczát s ekkor a gazda, hogy bevárja a feleségét, megállitotta a lovat.

A mint ott álldogál, egyszer csak megszólal a csődör:

- Nyihahaha! be elmaradtál édes feleségem!

- Könnyü neked henczegni, válaszolt neki vissza a kancza, mert te csak másodmagaddal, de én negyedmagammal futottam!

Hogy megértette a lovak beszédét a gazda, elnevette magát.

- Mit nevetsz szivem szép szerelme? kérdé az asszony.

- Mit nevetek? nem asszony gondja az; mert nem jó mindent az orrukra kötni!

- Hát nem mondod meg?

- Nem bizony.

- Mért?

- Azért!

- De mégis, hogyha szépen kérlek?

- Már ha a tenyeredre teszed is lelkedet, mégse mondhatom én azt meg neked.

- De hát mért, add okát?

- Hát csak azért, mert nem lehet.

Az asszony oldalát elkezdte a kiváncsiság furni, hogy valjon mit nevethetett az ura s ezért annak a fejét az egész úton gyötörte, kéréssel s rimánkodással kinozta; de hogyim látta, hogy ez nem fizeti ki magát, durczáskodott s visszamenet az egész úton sem szólt az urához csak egy kukkot sem.

Mikor hazamentek, bár megfőzte az ételt, de azért nem ült az ura mellé az asztalhoz, mint annakelőtte tette, hanem a fazékban hagyott magának s vagy a tüzlóczán evett, vagy pedig egy falatot sem vett a szájába, s csak akkor látott hozzá, mikor az ura kihajtotta a nyájat; egész álló nap pedig mindig görbe szemmel nézett az urára s ha szólt is, csakugy félvállról vetette oda mint a kutyának a kenyeret s lefekvéskor a széles világért sem feküdt volna az ura oldala mellé, hanem a ládára vetett magának ágyat s ott virradt meg.

S ez igy ment napról-napra, hétről-hétszámra. Az ura végre megunta ezt a fura mulatságot s azt találja mondani a feleségének:

- No asszony, ha már annyira fartatsz, teljék szived kivánsága; megmondom hogy mit nevettem: hát tudd meg azt, hogy én azért, mivel a kigyókirály kis fia életét, megmentettem egy nagy tüzből s a miért hazavittem az apjának, azt a jutalmat nyertem, hogy minden teremtett állat nyelvét érthessem, s akkor, mikor az imént, mikor a vásárra mentünk, semmi egyében nem nevettem, mint a lovak beszédén.

- De hát mit beszéltek? veté ellen a juhász felesége.

- Azt szivem szép szerelme én meg nem mondhatom, mert ha én abból nem többet csak egy kukkot is elárulnék: tüstént szörnyet halnék.

Furcsa portéka ez a fehérnépféle, most meg azért nem hagyott az urának békét, hogy vallja ki, mit beszéltek akkor a lovak. Az ember, hogyim látta, hogy nincs menekülés és szabadulás, elment az asztaloshoz, hogy csináljon neki egy koporsót.

Az azt el is készitette s mikor hazavitte, a juhász behíta a feleségét s azt kérdi tőle:

- No asszony, kivánod-e még, hogy eláruljam az állatok beszédét, most midőn látod, hogy itt a koporsóm s meg kell halnom?

- Kivánom hát, mert kend csak gyötör engem, mert kend csak lóvá akar tenni, mert kend csak bolondot űz belőlem!

- No mindjárt megmondom, csak elébb megpróbálom, hogy valjon jó lesz-e a koporsó?

S ezzel a juhász belefeküdt a koporsóba s a mint ott próbálgatja, hogy valjon milyen fekvés lesz benne, minthogy a pitvar ajtó nyitva volt, a vén komondor nagy szomoruan bejött a házba, lefeküdt az ajtószegbe.

A juhász, hogy a tekintete kedves kutyájára esett s látta, hogy az milyen szomoru, azt mondja a feleségének:

- Asszony! vess annak a kutyának egy darab kenyeret.

Az asszony szót fogadott, kihúzta az asztalfiókot, kivette belőle a kenyeret, vágott egy darabot s azt odadobta a kutyának; de a vén komondor megszagolta a kenyeret s ott hagyta, nem ette meg.

A kakas, mely ép a pitvarajtóban állott, meglátja a ház földjén heverni a darab kenyeret, beugrik s híni kezdi a tyúkokat:

- Kata kata-kató! jertek be édes feleségeim, itt egy darab kenyér!

- Oh te szemtelen, szólt hozzá a vén komondor, hogy tudsz te most enni, mikor a gazdánk a koporsóban fekszik?!

- Ugy kell neki! lám én nekem hány feleségem van, mégis mindegyiknek tudok parancsolni s azonkivül néha még a szomszédba is átszállok, még ott is legénykedem s neki csak egy van s még annak az egynek sem tud parancsolni?!... Már én azóta igy megvertem, ugy megvertem volna!

Meghallja ezt a juhász, tüstént fölkelt a koporsóból, nem szól semmit, kimegyen a házból s egy jó vastag kötelet beáztatott.

Mikor a kötél jól megkeményedett, bemegyen a házba s bekiáltja a feleségét s amugy magyarmiskásan jól helybenhagyta, ki aztán sose kérdezte, hogy mit beszélnek az állatok.

Ez az orvosság használt s kinek szüksége van rá, hát adja be a feleségének.

 


A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - Dunamelléki Eredeti népmesék
Válogatta és szerkesztette: Merényi László
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

MEK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Még 1995-ben lett a mek.iif.hu szerver az Elektronikus Könyvtár központi szolgáltatása. 1996 és 2002 között - nagyon sok ember önkéntes munkájának és néhány intézmény támogatásának köszönhetően - több mint 4 ezer darabra nőtt a könyvtár állománya, havi 60-70 ezerre a látogatóinak száma, s kialakult a jelenlegi gyűjtőköre: A MEK-ben csak magyar nyelvű vagy magyar ill. közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy ...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!