Az éhező király

Goslán király reggel, délben, este éhes volt. A király ugyanis levelet kapott egy távoli ország hercegétől, aki a legkisebb lányának, Sztévia királykisasszonynak kérte meg a kezét. A király oda is ígérte, Sztévia viszont csak akkor volt hajlandó férjhez menni, ha az édesapja vezeti az oltárhoz. Igen ám, de Sztévia olyan templomot választott az esküvőre, ahol a padok olyan sűrűn álltak egymás mellett, hogy nagypocakú Goslán király még egyedül sem tudott végigmenni közöttük.

A király már hetek óta éhezett, amikor mérlegre állt, és egy szolga megmérte a pocakját. De hiába koplalt, a kilók csak nem fogytak, a pocak sem lett kisebb. Goslán király dúlt-fúlt mérgében, és kiviharzott a kastélykertbe. Órák óta bolyongott, amikor megérkezett a királyi erdőbe. Egyszer valami zajra lett figyelmes. A bokrok közül előbújt egy igencsak furcsa róka. A királynak úgy tűnt, hogy nem vörös, hanem királykék színű a bundája. Amikor közelebb ért, a róka megszólalt:

– Tudja, Felség, hogy mi kell a fogyáshoz? Számolja ki az étkek kalóriáját, nézze meg, hogy miben mennyi a szénhidrát, a zsír és a fehérje. És ne feledje a mozgást sem!

Goslán király nem is tudta, hogy min csodálkozzon: az ismeretlen szavakon, vagy azon, hogy egy kék róka beszél vele. Azt hitte, délibábot lát az éhségtől.

– Segítek én, király uram! Ha azt csinálja, amit én mondok, öt hónap múlva férjhez adhatja a lányát! Még éhezni sem fog!

A király hitte is, meg nem is. Sokallta az öt hónapot, de a gondolat, hogy nem fog éhezni, kecsegtető volt. A róka azt mondta, hogy találkozzanak másnap este, addigra mindent előkészít. Aztán, amilyen hirtelen megjelent, el is tűnt az erdőben.

Esteledett, amikor másnap Goslán király felsóhajtott:

– Ej, de messze van az az erdő! – aztán mégis nekivágott a nagy útnak. Hogy ne unatkozzon, el kezdte számolni a lépéseit. Már tízezret is lépett, amikor megérkezett. A kék róka már ott várta, és átadott neki egy levelet.

– A gazdám küldi, de szigorúan meghagyta, hogy a királynak nem szabad elolvasnia. Vigye csak el a főszakácsnak, az majd tudni fogja, hogy mit tegyen! Aztán előhúzott a bokorból egy jókora kosarat telis-tele mindenféle zöldséggel, gyümölccsel, húsokkal, és mindennel, ami szem-szájnak ingere. – Csak ezekből készülhetnek az étkek. És, ami a legfontosabb, senkinek sem mondhatja el, hogy honnan szerezte mindezeket! Minden este majd itt találkozunk!

Mielőtt Goslán király szólhatott volna, a róka már el is tűnt. A király azt hitte, hogy majd’ megpukkad mérgében: még hogy ő ne olvassa a levelet? Még hogy ő cipekedjen? Még hogy neki parancsoljon egy róka? Dühöngött, de mit volt mit tennie, fogta a kosarat, és elindult haza. Mire visszaért a kastélyba, mindenki őt kereste. Goslán király eldöntötte, hogy senkinek sem mondja el, hogy merre járt, még Sztéviának sem!

– Királyi teendőim akadtak! – mondta, azzal elzavarta az udvari népet, a nehéz kosarat pedig lehurcolta a konyhába. A konyhában évek óta nem sült, nem főtt semmi. Hívatta hát a főszakácsot, az alszakácsot, a fősegédet, a hentest, a zöldséghámozót, a levesfőzőt és a mosogatólegényt.

– Holnaptól éjjel-nappal itt legyetek, mert az az én királyi kívánságom, hogy ezentúl itt készüljön az étel! – azzal átadta a levelet a főszakácsnak, és meghagyta, hogy mindent aszerint készítsenek el, és csakis azokból, amiket ő a kosárban hoz majd minden nap.

A következő naptól minden megváltozott: a király tudatta a főrendelővel és a fővásárnokkal, hogy minden rendelésnek és vásárlásnak vége! Nem kért több csokis, lekváros, pizzás, sonkás-sajtos tekercset, sem batyut, sem táskát, még kakaós csigát sem. Nem hozhattak több pizzát, hasábburgonyát, még a királyi méretű hamburgereket sem. Igen-igen nagy volt a szomorúság, de a királyságban élő háziasszonyok zsírós, házi étkeit sem hozhatták többé a királyi udvarba, még a híres patikusok színes, cukros, bugyborékoló szörpjeit és üdítőit is kitiltotta.

Attól a naptól jó sora lett a királynak: naponta hatszor evett, és bár sosem tudta, hogy tulajdonképpen mi is van a tányérján, és elsőre kevésnek ítélte az adagot, nem volt többé éhes. A főszakács szigorú volt, és nem tűrte, hogy Goslán király mást egyen, mint amit a minden nap hozott levelek megengedtek neki.

Alig öt hónap múlva a róka azt kérte, hogy ne este, hanem másnap délben találkozzanak. A róka végigvezette a királyt az erdőn, majd egy tisztáshoz értek, és íme, ott állt az a kicsi templom, amit Sztévia királykisasszony választott az esküvőre. Goslán király legnagyobb döbbenetére nem csak kényelmesen végigsétált a padok között, de még táncolni is tudott volna! Mondanom sem kell, igencsak táncos kedve kerekedett!

– Azt a teringettét! Szombaton itt bizony lakodalom lesz! – kurjantotta a király, majd megköszönte a rókának a temérdek segítséget.

Sztévia alig ismert édesapjára, de annyira felvidult a változás láttán, hogy örömmel teljesítette ígéretét. A nagy napon már mindenki türelmetlenül sugdolózott a templompadokban, de a titokzatos herceg még mindig nem érkezett. Már Goslán király arca is kezdett elkomorodni, amikor egyszer csak megjelent a róka.

– Király uram, én vagyok az a herceg, akinek a lányát ígérte, és én vagyok az, aki a leveleket írta a főszakácsnak. Ígérete szerint, adja hozzám most a lányát!

A király arca rákvörös lett, már-már sírni támadt kedve, és arra gondolt, hogy inkább maradt volna pocakos, mint hogy egy róka legyen az ő legkisebb lányának a férje! De hiába bánta, a pocaknak már nyoma sem volt. Szomorúan nézett Sztéviára, de ő már beletörődött sorsába, és azt mondta, legyen meg, aminek lennie kell!

A násznép a sűrű könnyektől nem is látta az esketést, pedig milyen kár, hogy nem látták! Amint elhangzott Sztévia esküje, a róka két lábra állt, és egy fiatal herceggé változott! Megigazította királykék palástját, aztán a királyhoz fordult:

– Felség, köszönöm, hogy megtörte az átkot! Igencsak önző és telhetetlen ifjú voltam, ezért mindaddig róka képében kellett vándorolnom, amíg nem terelem valaki életét jó irányba, amíg nem segítek valakinek, hogy megváltozzon! Köszönöm, hogy megfogadta a tanácsaimat! Neked pedig – fordult Sztéviához –, még többet köszönhetek, mert akkor is hozzám jöttél volna, amikor azt hitted, hogy egy nincstelen róka vagyok! Ha így szereted édesapádat, és ilyen hűséges vagy ígéretedhez, akkor micsoda feleséget nyertem!

Akkora lakodalom kerekedett, hogy hetedhét országon túl is híre ment, hét nap és hét éjjel tartott a mulatság. Volt ott sok finomság, de azért remélem, mindenki mértékkel evett, még a királyi tortából is csak egy-egy vékony szeletet!