Az elátkozott királyság

Az elátkozott királyság.

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember elindult fát vágni, s ahogy ment mendegélt az erdőben, talált egy lesoványodott lovat. Megsajnálta és hazavitte. Otthon aztán arra gondolt: jó lesz szántani vele, ha megerősödik.

  Telt múlt az idő a ló szépen lassan meg is erősödött.  Majd egyszer a szegényember kimenet szántani és magával vitte a lovat is. Ahogy ott szántogatnak megszólal a ló:

 - Hallod -é szegény ember jótett helyében jót várj! Most mondok neked valamit. Van ott az a sűrű erdő, - fejével abba az irányba mutatott, ahol a bozótos szinte átjárhatatlan volt.  És így folytatta:

  - Abban van egy arany kastély, amit három lakat tart zárva. A kastély mellett van egy rozoga kunyhó, amiben minden éjfélkor három vén boszorkány kötöget a kályha előtt hintaszékben üldögélve. A kályha fölé fel van akasztva három kulcs, azok nyitják a kastély három lakatját. Ha elég bátor vagy és ma éjszaka velem tartasz megcsinálhatod a szerencsédet.

  Este volt mire hazaértek, a szegényember megetette a lovat, és ő is evett, majd lefeküdtek aludni. Éjfélkor kopog a szegény ember ablakiján a ló és így szól:

- Gyere szegény ember itt az idő elviszlek az arany kastély melletti kunyhóhoz és kihozzuk a három kulcsot. Mikor odaértek leszállt a szegény ember a lóról. a ló így szólt:

-Tessék itt van ez a marék por, most menj oda a kunyhóhoz és fújd be a kulcslyukon az egészet. Ettől a boszorkányok elalszanak, és te nyugodtan bemehetsz a kulcsokért. Csak egy dologra ügyelj: Vigyázz nehogy levegőt vegyél míg bent vagy, mert akkor te is elalszol.

  A szegény ember úgy is tett, ahogy a ló tanácsolta. Odament a kunyhó ajtajához és a kulcslyukon befújta a port, majd benyitott az ajtón és a három vén boszorkány csakugyan ott aludt a kályha előtt. Már a hintaszék sem mozdult alattuk, a kötés is kiesett a kezükből.  A kulcsok is ott voltak felakasztva egy szögre a kályha fölé. A szegény ember nem sokat tétovázott, fogta a három kulcsot és kiment a lóhoz. Ekkor így szól a ló:

 - Most menj oda a kastélyhoz. Az első lakatban az első kulcsot hétszer, a második lakatban a második kulcsot tizenkétszer, a harmadik lakatban a harmadik kulcsot huszonnégyszer kell megforgatnod. Ügyelj, hogy pontosan számolj! A szegény ember úgy is tett fogta a kulcsokat és mindet megforgatta a kastély lakatjaiban úgy ahogy a ló mondta. Mikor utoljára megforgatta az utolsó lakatban az utolsó kulcsot is, kinyílt a kastély kapuja. Ekkor a ló újra megszólalt:

- Tudd meg te szegény ember, hogy abban a három lakatban van a boszorkányok ereje is. Fogj egy követ és mindegyik lakatra annyiszor csapj rá ahányszor a kulcsot megforgattad benne. De siess! Mert, ahogy a lakatokra lecsapsz a te erőd is folyton fogy.

  A szegény ember fogott egy követ és rácsapott az első lakatra hétszer, a másodikra tizenkétszer, majd a harmadik lakatnak is nekilátott. Az utolsó huszonnegyedik csapásnál már alig volt ereje, de mikor arra is bevégezte a boszorkányok egyszeriben füsté váltak és kiszálltak a kunyhó kéményén.

 Az erdő átváltozott a kastély körül egy nagy faluvá a lóból pedig királyfi lett, aki így szólt:

 - Köszönöm szegény ember, hogy segítettél megtörni az átkomat! Ezért jutalmat kapsz tőlem. A királyfi adott neki három szekér aranyat, lovat, szép nagy földet. És ezekután a szegény ember már nem volt többé szegény, hanem boldogan élt a felségével amíg meg nem haltak. A királyfi apjaként szerette, és gyakran látta vendégül a kastélyában. Így volt mese volt füle farka benne volt.