Az erdő csodája

Az erdő csodája.

Bús, szomorú ma az erdő

könnyezik egy falevél,

bokrok alatt szeméthalmon

füst ül, mint egy szemfedél.

Fulladoznak ifjú cserjék

por üli a lombokat,

kókadt szirmú kis virágot

műanyag zsák fojtogat.

Néhány apró szürke egér

gyülekezik a réten,

a kidobott sok szemetet

gyűjti össze serényen.

Szarvas tépi agancsával

szél hordta fóliákat.

A szorgalmas vörös mókus

is összegyűjt egy párat.

Megsajnálták néma fákat,

kik moccanni sem tudnak.

Csúnya ember szemetétől

leveleik sárgulnak.

Úgy döntöttek kézbe veszik

ők a saját sorsukat,

visszaviszik feladónak

nem szórakoznak sokat.

Reggel, mikor felkelt a nap

sápadt arccal néz körül,

apró erdei állatok

nem ültek hát tétlenül.

Az összes szemét, mi az erdőt

fojtogatta csendesen,

Visszakerült a városba

a házak előtt pihen.

Tanakodtak, nem keveset

az ámuló emberek,

kiserdőbe szégyenszemre

visszavinni nem lehet.

Mit tehetünk? kérdezgetik

egymást a büszke népek.

Hasznosítsuk akkor újjá

inkább most az egészet.

Úgy is tettek és nem csak most

ezek után minden nap,

hisz ki szemetet hasznosít

sok szép dolgot visszakap.

Vidám is volt erdő népe

tiszta lett az otthonuk,

bokrok, fák is örvendeznek

zölden csillog a lombjuk.