Bubba és a hó

Bubba és a hó.

 Hideg szelek fújtak a távoli hegyek felől megdermesztve a tájat, így minden élő ki csak tudott menedéket keresett magának hogy átvészelje a közelgő telet. Bubba az ősemberkölyök törzse is készült a zord időjárásra és megkezdték a tűzifa gyűjtését a barlangba, hogy a télen ne fagyjanak meg. Ezen túl a vadászok reggeltől estig járták a szavannát vadak után kutatva, hiszen télen sokkal kevesebb zsákmányt tudnak elejteni. Az asszonyok már javában készítették télre állati ínak és szőrmék felhasználásával az öltözékeket és lábbeliket.

 Bubba már megélt pár telet viszont még eddig soha sem mehetett ki a téli világba a barlang biztonságából, mert anyja úgy ítélte meg hogy ahhoz még kicsi. Ez lesz az első tél, mikor elhagyhatja a biztonságot jelentő barlangot és ezt már nagyon várta. Ahogy teltek-múltak a napok úgy lett egyre hidegebb és egyre szürkébb az ég, míg egy reggelen elkezdett csendesen havazni. Az apró hópelyhek egyre nagyobbak lettek és a hóréteg hízni kezdet Bubba legnagyobb örömére, már alig várta hogy felfedezhesse a téli világot.

 Édesanyja gondosan beburkolta az emberkölyköt meleg bundába és a lábára kötözött egy szőrmés lábbelit, majd kiengedte játszani a hóba. Remek játéknak tűnt Bubba számára az ugrálás, csúszkálás a hóban, aminek nagyon örült. Egy idő után megunta az ugrálást és a tenyerébe véve egy marék havat tapsikolni kezdett. Meglepődött azon hogy a hó összetapadt a tenyerében és pár perces próbálkozás után már egy kemény hógombócot tartott a tenyerében, amit kacagva elhajított. Újabb játékával célbadobóst gyakorolt egy közeli fa törzsén, de egy idő után ezt is megunta, hisz egyedül volt, nem volt játszótársa. Leült a hóba és erősen gondolkodni kezdett fejét a tenyerébe ejtve.

  –Ha összetapad a tenyerembe a hó és tudok gombócot formálni belőle, akkor talán több és nagyobb gombócot is tudok egymáshoz tapasztani. – mormolta, mert mindig hangosan gondolkodott. Nem is teketóriázott sokat, hanem ki is próbálta az ötletét azonnal. Nagyobb hógombócból gyártott vagy tízet, majd egymáshoz tapasztotta őket. Mikor látta hogy működik a dolog egyre több és több havat tapasztott egymáshoz, míg egy hó fal nem képződött. Ezt a falat maga körül a feje magasságáig építette majd fáradtan a földre rogyott és gyönyörködött a művében.

  –Bubba, Bubba! –hallotta meg az édesanyja hangját, aki aggódva kereste gyermekét akit a hófehér fal elrejtett szeme elől.

 Bubba azonnal felállt és futva rohant anyukájához, aki örömmel és megnyugodva ölelte magához gyermekét és betessékelte a barlangba a tűz mellé melegedni. Néhány nap múlva vihar csapott le a barlangra és azzal fenyegette őket a bezúduló erős szél, hogy elalszik a féltve óvott tüzük, valamint a barlang is roppant mód kihűlt a becsapó hideg szél hatására. A vadászok a testükkel óvták a tüzet nehogy elaludjon, mikor is Bubbának eszébe jutott néhány nappal ezelőtti játéka a hóban és a varázslóval közölte is elgondolását. A varázsló azonnal utasította  a vadászokat hogy a hóból egy falat emeljenek a barlang szája elé a szél ellen. A terv remekül bevált, a hideg szél már nem fenyegette őket, mert csak egy kis bejáratot hagytak szabadon a közlekedéshez a barlang szájánál. Ráadásul Bubba találmánya a vadászokat is segítette vadászat közben, hisz hóból falat emelve láthatatlanná válhattak a vadak számára. A kis Bubba nagy ötlete ismét segített a törzsének a túlélésben.