Az ölelésre vágyó sün

Az ölelésre vágyó sün.

Lombhullató hárs tövében 
őszi avar belsejében,
annak is a legmélyében,
sündisznócska alszik mélyen.

Álommanó megtalálja,
mellé bújik az avarba.
Úgy vigyázza süni álmát,
teljesíti kívánságát.

A süninek régi vágya,
hogy valaki megdajkálja.
Simogatná, megölelné,
sünéletét szebbé tenné.

De ez bizony lehetetlen,
hisz a sün érinthetetlen!
Hátát szúrós tüskék fedik,
simogatni nem engedik!

Sündisznócska szomorkodik:
Jön a tél, és nagyon fázik!
Senki sincs ki ölbe venné,
hozzábújna, melengetné.

Csepp könnyei kicsordulnak
álmában a sündisznónak.
Álommanót nagyon bántja,
hogy a sünit sírni látja.

Azon nyomban kitalálja:
Teljesüljön süni vágya!
Legyen igaz, s szép az álma,
ne zavarja tüskés háta!

Szél az avart megzörgeti,
leveleit szellőzteti.
Legszebbeket megforgatja
s az alvó sün köré rakja.

Így kerül a sün bölcsőbe,
hársfalevél keszkenőbe.
Szél ringatja, hintáztatja,
Nap sugara simogatja.

A manócska két karjával
alányúl az avarnak,
a sok levélbe burkolva 
a tüskék már nem zavarnak.

Így öleli álommanó 
az alvó kis sündisznót,
kinek nincs már könnye többé,
mély álmában mosolyog.