Az öntelt kiskakas

Az öntelt kiskakas.

A falutól nem messze, a Gesztenyés-erdő szélén terül el egy takaros tanyácska, az Epres-tanya. Itt gazdálkodik Rudi bácsi. Vannak kecskéi, birkái, tyúkjai és egy tehénkéje. A hátsó udvarban Rokkó, a kakas az úr. Ott sétál peckesen fel s alá. Szemmel tartja a tyúkhölgyeit. Ügyel arra, hogy hajba, azaz tollba ne kapjanak. Előfordul, hogy a tojók összevesznek, ilyenkor csitítja őket, és igyekszik a torzsalkodókat jobb belátásra bírni.
A tanyán élő állatok általában békésen legelésznek, heverésznek, élvezik a napsütést. Az erdőből időnként majorhoz somfordál Rukk, a róka. Nevét onnan kapta, hogy amikor kicsi volt, és nagyobbat kellett ugrania, ezzel biztatta édesanyja: „Hórukk! Meg tudod csinálni!” Így aztán rajta maradt, a hórukkból, a rukk.

Leskelődik, alaklomra vár, hogy mikor tudna végre egy jó húsban lévő baromfit elkapni. Azonban Rokkó kakas ébersége megakadályozza, hogy finom pipihúst egyen. Ahányszor már épp besurranna az udvarba, Rokkó észreveszi, és elzavarja. A róka már többször is érezte a bőrén Rokkó csípését. Nagyon fájó sebet ejtette rajta minap is. Sőt! Még a bundájából, a csodaszép bundácskájából is kitépett egy jókora darabot. Szégyen ide, vagy oda, de nyüszítve rohant vissza az erdőbe. Rukk otthon nyalogatta sajgó sebét, s közben azon törte a fejét, hogyan tudna túljárni a rátarti kakas eszén. Milyen csellel tudná elcsalni a tyúkok közeléből. Amint töprengett, gondolkodott, eszébe jutott egy jónak tűnő ötlet. „Ez az! Ez lesz a megoldás!” – kiáltott fel vidáman.
Volt a kacatos ládájában egy tükör. Elővette, a zsebébe tette. Tudta, hogy Rokkó nagyon hiú, szívesen hallgatja, amikor azok a buta tyúkok hízelegnek neki. Folyton rendezgeti tollazatát, fényesíti a csőrét, majd bezsebeli a csirkék dicséretét. Eső után a pocsolyákban nézegeti magát.

- Nos! Írok egy verset, amelyben méltatom szépségét – vihogott Rukk.
Azzal nekilátott, és írni kezdett:

„Óh, Rokkó! Nem vagy te naplopó!
Őrzöd a tyúkokat, vigyázod álmukat.
Szépséged oly csodás, alakod is formás.
Remek a járásod, hát még a látásod!
Hallgasd dalomat, amit most éneklek,
Mert tudd meg: te vagy a leg, a leges, a le-ges–leg-sze-e-ebb.”

- Na, ennyi elég is lesz ennek a felfújt hólyagnak! Remélem ezzel, és a tükörrel el tudom terelni a figyelmét. Amíg nézegeti a szerinte pompás alakját, addig én akcióba lendülök! Elkapom az egyik tyukicát! Aztán futás! Ma este finom vacsorám lesz! – nyalta meg a szája szélét a ravaszdi.

Boldogan indult útnak. Amint a kerítéshez ért, a szemfüles kakas hangos kukorékolással figyelmeztette a tyúkokat, ő pedig rohant, hogy ellássa a betolakodó baját. Ám, amikor a róka dalra fakadt, Rokkó úgy meglepődött, még kukorékolni is elfelejtett. Tátott csőrrel hallgatta az éneket. A nóta után Rukk, átnyújtotta a tükröt az önimádó kakasnak.
- Kedves Rokkó! Tükröt is hoztam, hogy ne csak a tócsában csodálhasd magad. Nézz bele! Ebben aztán láthatod szépséges tollazatod, alakod. Ja, és képzeld, mától vegetáriánus leszek! Nem fogok több húst enni, csak zöldségeket. Nem akarok ilyen nagyhatalmú kakassal viaskodni. Belátom, éber őre vagy az udvarnak! Semmi esélyem sincs veled szemben.
Közben hátrafordult vigyorogva, hogy Rokkó ne lássa.

Szóval, nem kell őrködnöd, figyelned, mert nem jövök többé a portádra – mondta a ravaszdi. – A dal és a tükör búcsúajándék.
- Khm…- köszörülte meg a torkát kissé zavartan a beképzelt kakas. – Valóban? Ennek örülök! Szóval nem jössz többet…- de már nem is figyelt a rókára, hanem a tükör előtt billegett.
Ezt várta csak Rukk! Rohant az udvarba, elkapta az egyik tyúkot, s már iszkolt vele. A hangos kotkodácsolásra lett figyelmes Rokkó. Sietett a csirkékhez.
- Mi történt? Mi ez az éktelen kárálás? – kérdezte gyanútlanul.
- Mi? Mi? – felelte az egyik tyúkocska. Amíg te illegetted magad a tükör előtt, addig a róka elragadta az egyik társunkat!
- Elvitte? De hát nekem azt mondta, hogy mától nem eszik húst! – nyögte Rokkó.
- Te meg bedőltél ennek a kópénak! Nemcsak felfuvalkodott vagy, hanem buta is! – jegyezte meg az egyik kotlós, majd hátat fordított a kakasnak és elballagott.
Rokkó nagyon elszégyellte magát, hogy ilyen ostoba volt. Búsan kért bocsánatot a baromfiaktól.

Eközben a róka otthon, elégedetten falta a finom tyúkvacsoráját.

Forrás: https://napvilág íróklub