Az örök barátság

Az örök barátság.

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy kutya. A kutyát mindenki nagyon szerette, mert ahol csak tudott minden bajba jutottnak segített. A kutyának legjobb barátja egy macska volt, mindig együtt játszottak. A macska mindenhová követte a kutyát, de nagyon nehezen viselte, hogy barátja ilyen jószívű. Mindig morgott vele és piszkálta, amikor látta, hogy a kutya megint valakinek a segítségére siet.
Egy napon éppen a mezőre igyekeztek játszani. Az utuk az erdőn keresztül vezetett, amikor keserves sírásra lettek figyelmesek.
- Jaj, ugyan ki sír ilyen keservesen? – fordult barátjához a kutya.
- Nem mindegy neked!- felelte a macska – Hagyjad, sírjon csak! Majd abbahagyja! Siessünk tovább! 
- Dehogy hagyom! Gyere keressük meg honnan jön a hang, segítsünk rajta – kérlelte barátját a kutya.
- Minek kell neked mindenkin segíteni? Inkább menjünk tovább és szaladgáljunk a réten – morgolódott a macska.
De a kutya hajthatatlan maradt. Így a macska is kénytelen volt elindulni a hang irányába. Ahogy közeledtek a sírás egyre keservesebben hallatszódott. Egy kicsi nyuszi lába szorult bele egy csapdába és ő sírt olyan keservesen.
- Gyertek, segítsetek rajtam! – kérlelte őket a nyuszi.
- Minek jöttél erre, akkor nem léptél volna a csapdába – szól oda flegmán a macska.
- Jaj, kis nyuszi! Nagyon fáj a lábad? – kérdezte kedvesen a kutya – várj, mindjárt kiszabadítalak. Ezzel mancsaival lefogta a csapdát és a szájával már ki is szabadította a nyuszi lábát, aki örömében hálálkodni kezdett.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy kiszabadítottál! Ha te nem jössz a vadász vacsorája lettem volna.
- Milyen jó lett volna! – morgott a macska – legalább jól laktak volna belőled.
- Ejnye –szólt barátjára a kutya –miért kell neked mindig gonoszkodni, ha én valamilyen jót csinálok? Annyira jó érzés, ha tudok másnak segíteni! Te még nem érezted? Tudod, mit legközelebb te fogsz segíteni annak, aki rászorul, így rájössz, hogy milyen jó dolog jót tenni.
A macska elszégyellte magát, de azért dúlt –fúlt mérgében:
- Még hogy én segítsek másnak? Minek került bajba? Akkor nem kell segíteni sem? Minek keresik a bajt maguknak? – morogta magában, még jó, hogy a kutya nem hallotta duzzogását.
- Gyere kis nyuszi! Elkísérünk hazáig, nehogy még tényleg bajod essék – mondta a kutya és elindultak a nyuszi odujához, ahol már nyuszi mama nagyon várta, mert nem tudta, hová csellengett kisfia. Örömmel ölelte magához és ő is hálás volt a megmentőknek.
Miután eljöttek a nyuszi odútól a két barát elindult végre a rét felé, hogy egy jót játsszon.
Már majdnem kiértek a rétre, amikor az egyik fa alól éktelen csipogásra lettek figyelmesek.
Egy kis madárfióka csipogott már erőtlenül a bokrok alatt.
- Jaj, Istenem! Már megint egy szerencsétlen! Biztosan őt is meg kell menteni! – kezdte a gonoszkodását ismét a macska. A kutya úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, hanem így szólt a macskához:
- Most te jössz!
-Ééén? - háborodott fel a macska. Mit csináljak én! Legfeljebb megeszem uzsonnára! – és már indult is a kismadár felé
- Meg ne próbáld! – kiáltott rá a kutya! – Inkább segíts rajta!
Ez alatt a fa lombjai között a kis fióka szülei izgatottan repkedtek és féltették kiesett fiókájukat, nehogy az a  macska lakomájává váljon.
- Én segítsek rajta? Mit csináljak? – morgolódott magában a macska.
- Látod, szegény kiesett a fészekből! Vissza kell juttatni a szüleihez! Én nagy testű vagyok, nem tudok felmászni a fára, ellenben te egy-kettőre a magasba tudsz jutni gyors mozgásodnak köszönhetően. Mit szólsz hozzá? – kérdezte a kutya a macskát.
- Na, jól van! De csak a te kedvedért! – adta be a derekát a macska – Mit kell csinálnom?
- Először nagyon óvatosan felveszed a szádba és elindulsz vele a fa oldalán a fészke felé. De vigyázz rá!
A macska követte a barátja utasításait és a félő kismadarat óvatosan szájába vette és lassú mozdulattal elindult a fészke felé. Morogni sem volt ideje, bár azt gondolta magában, hogy neki minek kell ezt csinálni. Azonban, amint a kis védtelen madár ott volt a szájában megváltozott az érzése – melegség járta át a testét, a segítségnyújtás és a szeretet melegsége. A lehető legóvatosabban vitte a szüleihez és óvatosan tette be a fészekben. A madármama nagyon hálás volt a macskának, amiért felvitte fiókáját. A macska meg sem akarta hallgatni a hálálkodását, inkább sietett vissza a földre barátjához.
A kutya nagy örömmel fogadta a macskát.
- Nagyon büszke vagyok rád! Látod megcsináltad! Ugye nem is olyan rossz segíteni másokon?
Erre a macska sem tudott mit mondani. Valójában rádöbbent arra, hogy tényleg nagyon jó érzés segíteni azon, aki bajba jutott. Megígérte a kutyának, hogy ezentúl nem fog morogni, ha valaki segítségre szorul, hanem együtt fognak segíteni. A kutya pedig nagyon boldog volt, hogy képes volt barátját megváltoztatni, a macska is jó útra tért és a barátságuk pedig örökké tart.