Az ötvenhetes cipő

Az ötvenhetes cipő.

– Kérjük a következőt! – hangzott el a hívó mondat. Katica, a háziorvosi asszisztens és szakápoló mint mindig, most is fehér köpeny nélkül állt az ajtóban, piros ruháján vidáman ragyogott mind a hét pettye.

Dr. Szarvaska Boldizsár, vagy ahogy a betegei maguk közt hívták „szarvaskabóca”, az erdők és mezők apróbb termetű lakóinak orvosa volt. Rendelőjébe főleg ilyen betegek jártak, mert alacsony termete miatt jobban magukhoz illőnek tekintették. A váró most is tele volt.

– Igen, jövök már – szólt keserves hangon Lali, a fiatal százlábú, és sántikálva bevonult a rendelőbe.

– Szervusz, Lalikám – köszöntötte a doktor úr –, mi a baj? Mi történt?

– Nagyon fáj a lábam, doktor bácsi, már legalább két hete – válaszolt Lali –, de sajnos nem tudom melyik, mert a fájdalmat már a fejemben érzem. Viszont csak nappal fáj, éjszaka sosem.

– Katica kedves – szólt a doktor úr az asszisztensnek –, legyen szíves levenni Lalika cipőit.

– De doktor úr, mind a százat? Az nagyon sok, és mind fűzős… – Katica reménykedve nézett az orvosra.

– Sajnos másképp nem tudom megvizsgálni, úgyhogy kérem, fogjon hozzá.

Katica nekilátott. Felváltva haladt, hol az egyik, hol a másik oldalról vett le egy-egy cipőt, mindig a következőt. Néhány fűzővel nagyon meg kellett küzdenie, mert annyira össze voltak gubancolódva. Épp az ötvenhetediket vette le Lali lábairól, amikor a kis százlábú vidáman felkiáltott:

– Doktor bácsi! Megszűnt a fájdalom, teljesen eltűnt! Most, ebben a pillanatban!

– Mutasd a lábadat, hadd nézzem! – ült közelebb az orvos. Alaposan megtapogatta a lábat, megnézte a többit is, de nem látott semmi különöset azon túl, hogy ennek a fájósnak vörösebbek voltak az ujjai, mint a többinek. Utána fogta a cipőt és elkezdte összemérni a többivel.

– Édes gyerekem – szólalt meg mosolyogva a doktor –, ez a cipő egyszerűen csak nyomta a lábadat, mert legalább két számmal kisebb, mint a többi. És ezért fájt csak nappal, amikor hordtad. Nem vetted észre, amikor felhúztad, hogy nem a tiéd?

– Most, hogy mondani tetszik, tényleg furcsa volt… Az öcsémnek is ilyen cipői vannak, közös szekrényben tartjuk, biztos ő cserélte össze – válaszolt Lali.

– Megvan még a régi gyógycipője, aminek hiányzik az orra? – fordult oda Katicához a doktor –, és kölcsön adja ennek a derék legénynek?

– Máris hozom – mondta Katica, majd pár pillanat múlva visszatért az említett lábbelivel.

Nem kellett egy óra és Katicának hála, az összes cipő újra Lali lábain volt, szépen befűzve és a fűzők szabályos masnira kötve. Egy kivétel persze akadt, hiszen a fájós lábon már a kivágott orrú gyógycipő díszelgett, a kisebb méretű saját cipő pedig ott lógott a távozó százlábú nyakában.

– Látja, Katica – szólalt meg a doktor –, az orvostudomány folyamatosan fejlődik. Mától már azt is tudjuk, hogy fájdalom ellen akár egy lyukas cipő is jó lehet.